Száz éve tartóztatták fel az oroszokat

Az oroszok és a tannenbergi győzelemnek köszönhetően német nemzeti hőssé vált Paul von Hindenburg velük szemben felálló csapatai 1914 szeptemberében mentek egymásnak a Mazuri-tavaknál. Miközben az oroszok csak várták a délről közelítő 10. hadsereget, Hindenburg nyugatról két hadtestet kapott erősítésként, így erős fölényben kezdhette meg a műveleteket: ugyan bizonyos szakaszokon a németeknek sem volt könnyű dolguk, az oroszok összességében egy bő hét alatt nagyon komoly vereséget szenvedtek, és újból menekülésre kényszerültek.

Az orosz hadvezetés két ilyen súlyos vereség után mindenképpen anyagi és gyakorlati újratervezésre kényszerült, ám végül úgy döntöttek: a nyugatabbra kialakult patthelyzetet kiszámítva ismét megpróbálnak előrenyomulni Königsberg irányába, méghozzá egészen hasonló módon, mint ősszel Szamszonov csapatai. Mindehhez jó alapot jelentett a német politikai és hadvezetésben eluralkodó tanácstalanság is, itt ugyanis nem volt egyetértés azt illetően, hogy a nyugati vagy a keleti frontra kell-e inkább összpontosítani. Végül azonban Hindenburg és Erich Ludendorff nyomására mégis átcsoportosították az erőket, így nagyobb lehetőségeik támadtak keleten. Az oroszok nem igazán számoltak Ludendorff erőivel: a német terv a Faggyej Vasziljevics Sievers vezette 10. orosz hadsereg bekerítése volt, de a cári erők csak legyintettek a fenyegetésre, mondván, a németek úgysem tudnak érdemben elmozdulni a lengyelországi frontszakaszokról, főleg az újonnan létrehozott orosz 12. hadsereg megteremtése után.

Mindez hiba volt: a németek 1915. február 7-én ismét támadásba lendültek, és ezzel megkezdődött a második csata a Mazuri-tavaknál. A német 8. és 10. hadseregek szinte ellenállás nélkül törtek elő a front déli, illetve északi végénél, és akadálytalanul nyomultak előre a centrum felé. Az oroszok viszont még ekkor sem ismerték fel, mekkora veszélyben vannak: a német támadást nem követte hasonló erejű ellenintézkedés sem a 8., sem a 10. hadsereggel szemben, és csak akkor döbbentek rá, hogy baj van, amikor már késő volt. Ekkorra már a teljes orosz jobb szárny összeomlott.

Az eleve késve megindult ellenoffenzíva csak rontott a helyzeten: miközben az oroszok a 8. német hadsereg elleni lépésekre koncentráltak, a 10. hadsereg megkezdte az orosz centrum körbevételének előkészítését. Sievers február 14-én ismerte fel végleg, hogy ebből nem tudnak jól kijönni, de már visszavonulni is csak nehezen tudtak, mivel a német hadsereg az erre szolgáló útvonalak jelentős részét is ellenőrzés alatt tartotta. Az orosz 20. hadtest kitartásának köszönhetően a cári erők jelentős része végül ki tudott menekülni, ám a csata február 22-ére eldőlt, a németek ismét komoly győzelmet arattak – nem akkorát, mint Ludendorff tervezte, aki Tannenberghez hasonló módon akarta megsemmisíteni Sievers erőit. Azt azonban elérték, hogy az orosz erők ezután végül letettek a keleti porosz területek elleni támadásokról.