Százhárom éve kezdődött a hatodik isonzói csata
Szöveg: Szűcs László | 2019. augusztus 4. 15:32Kilencvennégyezer ember − ennyi volt az emberveszteség, azaz a halottak, a sebesültek, az eltűntek és a hadifoglyok száma a két szemben álló oldalon a hatodik isonzói csata ideje alatt. A csata 103 esztendővel ezelőtt, 1916. augusztus 4-én kezdődött.
„Az olasz tüzérség dolgozik az Isonzónál. (…) A helyzet változatlan. Az Isonzó-arcvonal több szakaszán tegnap az ellenség tüzérsége élénk tevékenységet fejtett ki" − olvasható a Népszava című újság 1916. augusztus 5-i számában. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy az egyszerű, „rutin" harctéri jelentés valójában egy komoly olasz támadás, a történelembe hatodik isonzói csata néven bekerült ütközet kezdetéről tudósít. Augusztus 10-én már így ír a lap: „Görz környékén a heves harcok tovább folynak. Az ellenséges osztagok a várost elérték. A Monte San Michelen és a San Martinonál az ellenség ismételt támadásait csapataink az olaszok súlyos vesztesége mellett utasították vissza."
![1596017709](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214c2dd8217627051913.jpg)
1915. június 23. és 1916. március 18. között, azaz az első öt isonzói csata ideje alatt csak kisebb területeket tudott megszerezni az olasz hadsereg az Osztrák−Magyar Monarchiától. Aztán a hatodik csata a korábbinál már komolyabb eredményeket hozott az olaszoknak, hiszen a támadók elfoglalták Görz (Gorizia) városát, ami miatt az osztrák−magyar hadvezetés augusztus 9-ről 10-re virradó éjszaka a Doberdó kiürítése és új védelmi vonal kiépítése mellett döntött, mivel valós veszéllyé vált a fennsíkon küzdő alakulatok bekerítése.
„Az olasz támadási terv szerint a 3. hadsereg fő erőfeszítése a görzi hídfő és a Mt. S. Michele elfoglalására irányult. Csapatait Cadorna (Az olasz vezérkarfőnök − A szerk.) »Görz« jelszavával indította el, mely szónak varázsereje alkalmas volt arra, hogy egyrészt a déltiroli harcokban megtépázott katonai szellemet emelje, másrészt a már csüggedő háborús hangulatba új lelkesedést öntsön. A harcokat augusztus 4-én a 3. hadsereg tüntető támadással vezette be a Selz-Monfalcone szakaszban, hogy figyelmünket és tartalékainkat a trieszti irányra terelje. A támadás átmeneti betörések után meghiusult, de ekkor már egyéb jelek is valószinűsítették, hogy a nagy támadás is küszöbön áll. A főtámadás augusztus 6-án indult meg, míg tovább északra a 2. hadsereg − főleg heves tűzzel − csak lekötő tevékenységet fejtett ki. Az új támadási eljárás szerint a lehengerlően erős előkészítő tűz hátrahelyezésekor az aknavetőknek tömegtűzzel utolsó pillanatig leplezniök kell a sűrűn felzárkózott gyalogság betörését. A rohamra induló csapatok − eddigi szokásuktól eltérően − állásterületünkön át, lehetőleg a kavernákban és óvóhelyeken várakozó csapatainkon túlhaladva, egyhuzamban törnek előre a kitűzött célok felé. A tulajdonképpeni csata két időszakban zajlott le: az elsőben (6-a és 9-e közt) a görzi hídfő Görzzel együtt olasz kézre került s ezzel összefüggésben a Doberdot ki kellett ürítenünk; a második időszakban (10-e és 16-a között) viszont az összes nagy támadásokat visszavertük − részben frissen érkezett erők latbavetésével − egy hátsóbb védővonalban" − írta a hatodik isonzói csatáról vitéz Kubinyi Gyula „A magyar katona − századunk legszebb magyar csatái" című, 1943-ban megjelent könyvében.
![1596017709](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214c2e1ae51086308084.jpg)
A csata háromnapos, éjjel-nappal tartó tüzérségi előkészítéssel kezdődött. „Nappal különböző színű sűrű porfelhő lepi el a Mt. St. Michele tetejét s annak mindkét lejtőjét, de különösen San Martino környékét. Éjjel pedig a robbanások színes villanása s a piros-sárga rakéták fénye állandó összefüggő tűzijáték káprázatát juttatja, amit csak az itt-ott megjelenő erős fehér fénysugár kévéje tesz változatossá" – olvasható egy, a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezrednél szolgáló honvéd visszaemlékezésében, aki szerint „az árkok teljesen összelőve legtöbb helyt romokban hevernek, s maguk alá temették a hős figyelők legtöbbjét". (Forrás: nagyhaboru.blog − Stencinger Norbert: A Doberdó-fennsík kiürítése a hatodik isonzói csatában −1916. augusztus 10.)
Aztán augusztus 6-án, délután 3 óra körül megváltozott a tüzérség támadásának fő iránya. Már nem az első vonalakat, hanem a mögöttes területet, valamint az összekötő és futóárkokat lőtték. Nyilván azzal a céllal, hogy a kavernákban fedezéket kereső honvédek előrejutását megnehezítsék, ezzel is segítve saját gyalogságuk támadását. Az első roham fél négy körül indult. A háromszoros számbeli fölényben lévő támadók − a védők komoly tüze ellenére és hatalmas veszteséget szenvedve − rövid idő alatt elfoglalták a Monte San Michele csúcsát, majd augusztus 8-án a görzi hídfő két legfontosabb támpontját, a Monte Sabotinót és a Podgorát. Másnap pedig bevonultak Görz városába. A Monarchia katonai vezetése ezt követően döntött a Doberdó-fennsík kiürítése mellett.
A Doberdóról történő kivonulásról a VII. hadtest parancsnoka, József főherceg így írt visszaemlékezéseiben: „Ma van az utolsó nap, melyen ez az oly keményen és oly sok hős vérrel megvédett fennsík − 15 hónapos dicsőségteli történetével − még a kezemben van. A számtalan sok emléket, szeretettel ápolt sírokat, mindent, mindent, ami hűséget és vitézséget termett, át kell engednünk az olaszoknak. Ez borzasztó nekem. Egy azonban mégis megmarad nekünk, amit senki és semmi − még az évszázadok múló idejének szürke pora, maró rozsdája − sem pusztíthat el, hogy a VII. hadtest ezt a világtörténelemben egyedülálló nagy küzdelmet dicsőségesen fejezi be. E szörnyen véres sziklafennsíkot − hol a temérdek vérből a kopár sziklán növényzet fog idővel zöldelleni, hogy a dicső förtelmek emlékét elfedje − csakis a hadsereg-parancsnokság parancsára hagyja el! Vége van! Mennyire fáj nekem és szeretett csapataimnak, mégsem használ a siránkozás és gyászolás. Muszáj megtörténnie. Az Isten szent akarata legyen meg!"
![1596017710](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214c2e4ce74420470802.jpg)
József főherceg nem sokkal később így folytatta visszaemlékezését: „otthagytuk a hullákkal borított, hős vérrel áztatott sziklasivatagot és a dicső emlékeket, s a megszámlálhatatlan sírokat csendes kereszterdejükkel, melyek a Karsztot szent hellyé avatják, ahol a mártírok ihlete nyugszik Isten kegyelmében, a sírokat, melyekhez oly igen nagyon ragaszkodtam… Elcsendesült minden, csak az ellenséges tüzérség lövi a halottakkal telt állásokat, melyekben a patkányok ezrein kívül élőlény nincs… Olyan a lelkem, mint az őszi vihar dúlta virágoskert… letörve, megfagyva a szeretettel ápolt virágok. Ezen nem egyhamar tudom magam túltenni."
A hivatalos hadijelentés a főparancsnok naplóbejegyzésénél jóval szűkszavúbb és kevésbé érzelemgazdag. „A görzi hídfő feladása következtében beállott helyzetnek megfelelően csapataink kivonultak a városból, és a Doberdó-fennsík ellen történt újabb támadások véres visszaverése után hadállásaink szükséges kiigazítását az ellenség által meg nem zavarva hajtották végre" − olvasható az augusztus 10-én kelt, a vezérkarfőnök helyetteséről elnevezett Höfer-jelentésben.
Bár a támadók sokáig üldözték a visszavonuló osztrák−magyar erőket, augusztus 16-ára elfogyott a lendületük, a Monarchia pedig stabilizálta a térségben lévő csapatait, így a frontvonal újra megmerevedett.
![1596017710](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214c2e7c613223481781.jpg)
Az alig két hétig tartó csata maga volt a földi pokol, hiszen az olaszok vesztesége meghaladta az 52 ezer főt, míg a Monarchia katonái közül 42 ezren estek el, sebesültek meg, tűntek el vagy kerültek hadifogságba.
A csatát követően − 1916. augusztus 28-án – Olaszország hadat üzent Németországnak, így német csapatok érkeztek az isonzói frontra is. Az eddigi olasz fölény ezzel kiegyenlítődött, s tovább folyt az öldöklő küzdelem a területen. 1917 novemberéig hátravolt még újabb hat isonzói csata…
![1596017710](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f214c2ead8a9262949440.jpg)