Száznyolcvankét éve született a dinamit atyja

Az ifjú Alfred Nobelnek kalandos gyerekkora volt. Nagypolgári családba született Stockholmban, azonban később apja tönkrement, sőt menekülnie is kellett hitelezői elől. Nobelék később a cári Oroszországban leltek otthonra, ahol a tehetséges apa a hadiipar berkeiben kezdett tevékenykedni. A sikeres vállalkozásnak köszönhetően újra jómódban élhettek. Alfrednak iskolába sem kellett járnia, szülei megengedhették maguknak, hogy kiváló házitanítókat és professzorokat fogadjanak fel fiuk taníttatására. Érdekelték is a tanulmányok, eleinte a humán tárgyakhoz, az irodalomhoz és a történelemhez vonzódott, majd érdeklődése egyre inkább a kémia felé fordult. Tanulmányútjai során megjárta Angliát és Amerikát. Az 1850-es években egy párizsi laborban dolgozott asszisztensként. Itt ismerkedett meg egyebek mellett Ascanio Sobrero találmányával, a nitroglicerinnel, amelyet akkoriban széles körben alkalmaztak robbanószerként.

Nobel később visszatért Svédországba, ahol vegyi labort alapított, amelyben robbanóanyagokkal kezdett kísérletezni, maga is gyártott nitroglicerint. Ez egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás, egyszer például az egész vegyi műhely a levegőbe repült, halálos áldozatok is voltak. A katasztrófa mértékét jól mutatja, hogy a svéd hatóságok ennek hatására hozták meg a döntést, miszerint robbanóanyagokkal csak lakott területen kívül lehet kísérletezni.

Talán ez az eset is közrejátszott abban, hogy később igyekezett biztonságosabb robbanószert előállítani. A kísérletezést ugyanis nem hagyta abba, hamarosan új laboratóriumot rendezett be immár a városon kívül. Itt készült el az első dinamit is. A tudós tulajdonképpen egy szerencsés véletlennek köszönhette a világraszóló felfedezést, ugyanis a kovaföld-padlóra kiömlő nitroglicerint megfigyelve jött rá, hogy így ütésre nem érzékeny, tehát biztonságosan szállítható anyag jön létre, amely azonban gyutacs segítségével robbantható, akárcsak a veszélyes folyadék.

A formabontó robbanószer hamar elterjedt világszerte, és a hírnév mellett hatalmas vagyont is hozott feltalálójának, aki mindvégig szorgalmazta, hogy szabadalmát békés célra, például a bányászatban, vagy alagútépítéseknél használják.

A tudóst hatvanhárom éves korában érte a halál, amelyet szélütés okozott 1896. december 10-én. Előtte azonban olyan hagyatékot adott a világnak, amely az utókorral csaknem elfeledtette, hogy egy háborús célokra is alkalmazható eszközzel szerezte vagyonát.

A gazdag feltaláló végrendeletében így fogalmazott: „Hátramaradó, hasznosítható vagyonom a következőképpen használandó fel. Hagyatékom gondnokai által biztos értékpapírokban elhelyezett tőkém alapot képvisel majd, amelynek évi kamatai azok számára osztassanak fel, akik az elmúlt esztendőben az emberiségnek a legnagyobb hasznot hajtották. E kamatok öt egyenlő részre oszlassanak, amelyből egy rész azé, aki a fizika terén a legfontosabb felfedezést vagy találmányt érte el; egy rész azé, aki a legfontosabb kémiai felfedezést vagy tökéletesítést érte el; egy rész azé, aki a fiziológia vagy az orvostudomány terén a legfontosabb felfedezést tette; egy rész azé, aki az irodalomban eszmei értelemben a legjobbat alkotta; egy rész azé, aki a legtöbbet vagy a legjobban működött közre a népek testvériségéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért vagy csökkentéséért, valamint a békekongresszusok megrendezéséért és követeléséért." A Nobel-díj azóta az egyik legrangosabb kitüntetés, amelyet évről évre kiosztanak a tudós végakaratának megfelelően, aki azt is meghagyta, hogy nemzetközi válogatás legyen, tehát ne csak svédek kaphassák a díjakat.