Sztálin James Bondja

A kezdetek

Sorge még amatőr volt a konspirációban, aktivitása nagyjából kimerült abban, hogy ordítva próbálta meggyőzni a „tömegeket" a kommunizmus eszméjének magasztosságáról. A németeket nem igazán hatotta meg vele (tanári állásából is kirúgták), annál inkább a szovjet polgári hírszerzést, akik Moszkvába invitálták, beszervezték, majd megtanítanak neki mindent, amit a szakma alapjairól tudni érdemes. Sorge kifejezetten élvezte új szerepét. 1921-ben visszatért Németországba. Fedőfoglalkozásként az újságírást választja, s hogy mintaállampolgárnak tűnjék, feleségül veszi egykori egyetemi professzora elhagyott asszonyát, Kristin Gerlachot. (Itt jegyezzük meg: Sorge gyakorlatilag válogatás nélkül cipelt az ágyába mindenkit, aki hajlandó volt menni, márpedig elég sokan voltak hajlandóak. Másik gyengéje az ital volt. Még az anyatejet egyből vodkára cserélő orosz kollégái szerint is bámulatos mennyiséget tudott legurítani a torkán.) Ekkoriban még nem rejti véka alá politikai nézeteit, sőt, 1924-ben lelkileg meggyötört feleségével Moszkvába költözik, ahol belép a kommunista pártba. Több kiküldetésen is részt vesz, a házassága közben romokban hever. 1926-ban a legenda szerint ultimátumot kap a feleségétől (vagy a nők és az ital vagy ő), Serge pedig gondolkodás nélkül az első kettő mellett dönt, és elválik.

Közben a katonai hírszerzés is felfigyelt a tehetséges fiatalemberre. Átcsábítják magukhoz, Serge mindenre kiterjedő kiképzést kap, majd 1928-ban megkezdi titkos szolgálatát a Vörös Hadsereg ügynökeként. A dolgot annyira élvezi, hogy főnökei kérésére még heti elképesztő szeszadagját is hajlandó csökkenteni valamivel. (Nem sokkal.)

Egy évvel később visszatér Németországba, de immár fedett személyiségként. Titkolja kilétét, a kommunistákat nagy ívben elkerüli, ehelyett belép a náci pártba. A külvilág számára nem több ő, mint egy nemzetiszocialista ideológiát valló német, aki egy mezőgazdasági újság számára ír cikkeket. A valóság nem is állhatott volna távolabb ettől a képtől.

A kínai kapcsolat

1930-ban főnökei Kínába küldték hősünket. A fedősztori szerint mezőgazdasági újságíróként a rizstermesztést tanulmányozása és népszerűsítése céljából utazott a Távol-Keletre, valójában a kínai kommunistákról, az eldurvuló kínai-japán incidensekről és a katonai helyzetről küldött jelentéseket. Kínában több, később fontossá vált dolog is történt. Itt ismerkedett meg a japán Ishii Hanakóval, talán az egyetlen nővel, akibe valóban szerelmes volt, de itt találkozott Ozaki Hocumi japán kommunista újságíróval, akiben annyira megbízott egy idő után, hogy beszervezte maga mellé ügynöki munkára. Első nagy fogása is Kínához fűződik: 1931-ben egy áttivornyázott éjszakán egy japán ügynök kifecsegte neki, hogy hadseregük hamarosan lerohanja Mandzsúriát. Moszkvában csak legyintettek a jelentésre, ostobaságnak tartották, de amikor az invázió valóban elkezdődött, elkezdték nagyon, de nagyon komolyan venni Serge munkásságát.

1932-ben visszaküldik Németországba. Fedőnevét (Ramsaj, amit aztán a nyugati hírszerzés Ramsay-nek fordított tévesen) is ekkor kapta. A németek tárt karokkal várták. Jól jött volna az Abwehrnek, a hírszerzésnek is egy olyan fickó, aki ennyire otthon van a Távol-kelet eseményeiben. Megpróbálták hát beszervezni, amire Moszkva örömmel adta áldását. Így lett kettős ügynök Sorge, aki valójában mindig a szovjetekhez maradt hűséges.

A felkelő nap

1933-ban Sorge Japánba utazott. Valószínűleg a német hírszerzés utasítására, de az úti cél tökéletesen passzolt a szovjetek elképzeléseihez, akik úgyis ugyanoda akarták küldeni a „Frankfurter Zeitung újságíróját". Itt veszi maga mellé Ozakit, akivel Kínában ismerkedett össze, valamint Max Klausent, a rádióst. Csapatához tartozik még Branko Vukelic, egy francia magazin „újságírója", és egy japán újságíró hölgy (Sorge természetesen nem szalasztotta elé a kínálkozó lehetőséget a lehető legközelebbi ismerkedésre vele az ágyban).

Sorge szorgalmasan építette kapcsolatrendszerét. Hamarosan a legmagasabb politikai körökbe is bejáratos volt, s bár tudta, hogy figyelik, a gyanakvást egyelőre sikerült eloszlatnia személyével kapcsolatban. Mindeközben (miután a németek úgy hitték, az ő ügynökük) kiváló kapcsolatokat ápolt a helyi náci vezetéssel is. Legfontosabb információs forrása Eugen Ott nagykövet volt, aki persze mit sem sejtett arról, hogy egy szovjet kémmel vedeli éjszakánként a konyakot. Ott sűrűn panaszolta, hogy felesége elhidegült tőle. Sorge egyfelől azzal segítette, hogy japán kéjhölgyeket hajtott fel neki, másfelől alaposan, minden részletre kiterjedően tett róla, hogy az asszonyka ne érezze magát rosszul Japánban. Miközben tehát a feleségével fetrengett az ágyban, annyira közeli barátok lettek a nagykövettel, hogy az vigyázatlanul nemhogy fecsegni kezdett szigorúan bizalmas információkról, de nemegyszer titkos, rejtjelezett táviratokat is megmutatott a kémnek. Sorge köszönte szépen, a jelentések pedig özönlöttek Moszkvába.

A Sorge-csapat első nagy fogása az volt, amikor sikerült megszerezniük az Antikomintern-paktum előkészítő iratait. Ebben a németek és a japánok gyakorlatilag a szovjetek és annak érdekszférája elleni megállapodást körvonalazták. Moszkvának felbecsülhetetlen értéket jelentett az ilyen információ. Japánban pedig még mindig nem gyanakodtak rá. Rendszeres meghívottja volt a politikai elit estélyeinek, kapcsolatrendszere csak hízott és hízott, ő pedig egyre több és egyre jobb anyagokkal látta el a szovjet hírszerzés központját. Legfőbb támasza, Ozaki is folyamatosan találkozott a felső körök képviselőivel, akiktől szintén elképesztő mennyiségű információt sikerült beszerezni, anélkül, hogy azok tudták volna, mit művelnek.

A legnagyobb sikere bizonyos értelemben a legnagyobb kudarca is volt. 1941. március elején jelentett Moszkvának egy olyan dolgot, amely minden kém karrierjének csúcspontját jelentené: megtudta, hogy a náci Németország 1941. június második felében meg fogja támadni a Szovjetuniót. Kis idő múlva már a Barbarossa-hadművelet dátumát is közölni tudja feletteseivel. Sztálin azonban nem hitt neki. Hitelességét italozó, nőcsábász híre kérdőjelezte meg. A beszámolók szerint a szovjet diktátor megvetően csak annyit mondott, nem hiszi el a rémhírt, amit egy Japánban kurvázó alkoholistától kap. A valóban bekövetkező offenzíva aztán némileg módosította véleményét a kémről.

Aki persze nem állt le. 1941 közepén azt tudta meg, hogy a japánok nem akarnak kétfrontos háborút, így a Szovjetuniót egyelőre békén hagyják, helyette az Egyesült Államokkal foglalkoznak. Jelentette azt is, hogy a fő célpontok a Csendes-óceáni támaszpontok lesznek, s bár Pearl Harbor neve konkrétan nem hangzott el, Sorge pontosan eltalálta a lényeget. Ez nélkülözhetetlen információ volt a szovjet vezérkarnak. A keleti területekről (miután már fenntartás nélkül hittek Sorge jelentésének) egész páncélos hadosztályokat tudtak átcsoportosítani többek között Moszkva védelmére.

A lenyugvó nap

A Sorge-csapat sikert sikerre halmozott. Olyan információtömeget zúdítottak Moszkvára, amely példa nélkül áll a történelemben. A világ legjobb kéme méltán érdemelte ki titulusát. Amikor azonban ennyire jól megy valakinek, már csak idő kérdése, hogy lebukjon. A törvényszerű vég a csapat tagjait is utolérte. A japán hírszerzés egy idő után gyanakodni kezdett a szokatlanul nagy rádióforgalomra, amit Sorge rádiósa intézett. A beméréshez idő kellett, de közben egy beijedt japán kommunista is elejtett nekik szerencsétlenül egy-két információt. A japánok addig kínozták, amíg ki nem bökte Ozakinak, Sorge jobbkezének a nevét. Innentől felgyorsultak az események. Ozakit szintén kínvallatásnak vetették alá, s van az a fájdalom, amelynek hatására az egész csoportot leleplezte, beleértve annak főnökét is. Addigra a japánok bemérték a titkos rádióadót is, így 1941 októberében mindenkit letartóztattak.

Az ügy bonyolult volt, mivel a japánoknak ki kellett bogozni a szálakat. Eleinte úgy vélték, hogy Sorge tényleg a nácik ügynöke. (Berlin természetesen tagadta ezt.) Azután rájöttek, hogy a kém a szovjeteknek dolgozott. Állítólag háromszor ajánlottak fel Sztálinnak fogolycserét, aki azonban hallani sem akart róla, és minden alkalommal közölte, hogy ilyen nevű szovjet állampolgár nem is létezik, így nem érti, mit akarnak cserélgetni a japánok.

Hosszú tárgyalás következett. Sorgét és Ozakit 1943-ban első fokon, 1944 tavaszán pedig jogerősen is kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet egy japán börtön udvarán, 1944. november 7-én, fél 11-kor hajtották végre az ügynökök királyán. Hulláját a börtön temetőjében kaparták el, s majd csak jóval később vitték át egy tokiói sírkertbe.

Emlékét, sírját elsősorban Ishii Hanako ápolta. Ő volt az, akivel még Kínában ismerkedett meg, s mellette maradt a japánban töltött évek alatt is. Az asszony soha nem ment férjhez, a kém emlékének szentelte életét. Furcsa, de valóban semmit nem tudott szeretője kettős életéről. Ő csak a férfit látta, aki rajong Japánért, az italért és érte.

A nép hőse, mítoszok alakja

Sorge szakmájából adódóan életében nem lehetett híres. Halála után is sok évnek kellett eltelnie, hogy a szovjetek felfigyeljenek a történetében rejlő propagandalehetőségre. Sztálin utódja, Hruscsov csak a hatvanas évek elején halott először Sorge históriájáról. Jellemző volt, hogy még neki is nyomoztatni kellett a hírszerzésnél, valóban volt-e ilyen nevű kém a szervezetnél, és tényleg igaz-e a története. Amikor igenlő választ kapott, 1964-ben, a kivégzés napjának évfordulóján posztumusz Szovjetunió Hőse kitüntetésben részesítette az egykori hírszerzőt. Innentől a szovjetek és a csatlós államok kiemelten ünnepelték az ügynökök királyát. Bélyegeket adtak ki a tiszteletére, utcákat, iskolákat neveztek el róla, Isii Hanakót pedig özvegyi nyugdíjban részesítették. Történetéből több könyv és film is született, személye pedig olyan alkotókra volt inspiráló hatással, mint az írás elején említett Ian Flemming, akinek James Bond alakját köszönheti a világ. Még maga Douglas MacArthur tábornok, az amerikai hadsereg ikonikus alakja is a kémkedés briliáns sikerének nevezte Sorge tevékenységét. Leghíresebb és legelterjedtebb jelzőjét a Le Figaro nevű francia lap adta neki. Egyszerűen csak így emlegették: „Sztálin James Bondja."