Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tini hős

Szöveg: Snoj Péter |  2014. augusztus 3. 16:31

Calvin Graham hősies szolgálatai elismeréseként átvehette a Bronzcsillag és az ellenségtől elszenvedett sebesülésért járó Bíborszív kitüntetéseket, majd pedig leszerelve hazakulloghatott, ahol duzzogva hallgathatta édesanyja fejmosását. Története talán jobban érthető, ha eláruljuk, hogy Calvin 1943-ban még csak 13 éves volt.

Calvin Grahamet az amerikai haditengerészet legfiatalabb tengerészeként ismerik. Texasban született, 1930-ban és tizenegy évvel később, amikor ‘41-ben az Egyesült Államok is belépett a második világháborúba, titokban beadta jelentkezését a toborzóirodában. Hogy átverekedhesse magát a rendszeren, elkezdett borotválkozni és megtanulta másolni szülei aláírását. Az egészségügyi vizsgálatokon erőszakosan megfenyegette a katonaorvosokat, édesanyjának pedig azt hazudta, hogy csak a tőlük száz mérföldre élő nagymamáját megy el látogatni.

1595976609

Egykori bajtársa, John Maag szerint Calvin azért juthatott keresztül az alapkiképzésen, mert a helyi tisztek nem törődtek semmivel. Futószalagon kellett előállítani az „utánpótlás-tengerészeket", hiszen a flotta rettenetes veszteségeket szenvedett el a háború első időszakában.

Graham áhított vágya, hogy harcot lásson hamar elérkezett. A USS South Dakota kihajózását követően rövidesen tűzharcba keveredett Guadalcanalnál. A tűzkeresztség 47 áldozatot követelt, Calvin pedig súlyos sebeket szerzett. Egy repesz kiütötte felső fogsorát, és egy légvédelmi ágyú kezelése közben több testrésze is megégett.

De egyik sérülése sem volt elegendő ahhoz, hogy megtorpanjon. Amikor harcképtelenné vált, a sebesült bajtársai felé fordult és fedezékbe vonszolta őket. „Kihúztam a halottak öveit és az élők sebeinek elszorítására használtam. Az ingekből kötszert hajtogattam. Tettem a dolgom" – emlékezett vissza Graham egy interjúban. „Hosszú éjszaka volt. Felnőtté tett."

1595976609

A guadalcanali csata után egy évvel a haditengerészet kiderítette Calvin titkát. Édesanyja is ekkor kapott először értesítést fiáról. Rögvest tollat ragadott és követelte leszerelését, hazaszállítását.

Az újságok történetét hallva bébi veteránként emlegették. Megérdemelt kitüntetéseit a flottavezetés azonnal megvonta tőle, megszégyenítően leszerelte és hazatoloncolta. A 13 éves harcos rettentően dühös volt, hiszen úgy érezte, hogy teljesítette kötelességét mint amerikai állampolgár, és az áhított megbecsülés helyett büntetés lett jussa. Évtizedeken át harcolt azért, hogy leszerelésének alátámasztását átírják, kitörölve belőle a „bűnös" jelzőt, valamint azért is, hogy visszanyerje méltán kiérdemelt medáljait. Minden igyekezete ellenére először csak 1978-ban született olyan döntés, amely minden érdemét visszaadta, kivéve a sebesüléseiért járó Bíborszívet.

Tíz évvel később Ronald Reagan elnök elé került az ügyének újratárgyalását követelő Graham aktája. Reagan elnök hosszas gondolkodás után úgy döntött, Calvin Graham tengerészt igenis megilleti minden elismerés, amit kivívott magának, így 1988-ra a bébi veterán újra sikerrel kiharcolta megérdemelt megbecsülését.

Négy évvel később, 1992-ben szívrohamban hunyt el.

1595976609