Tíz anekdota az első világháborúból

Ez a rövid, de annál életszerűbb történet bemutatja, milyen leleményesek voltak a bakák, ha egy jó vacsoráról volt szó.

„Este van. Egy szerb falu előtt harsányan hangzik a parancs:
– Átmegyünk a falun. Minden szakasz más-más utcán. A falu túlsó részén pihenés. Ha valaki ellenszegül a faluban, azt szúrjátok le! Előre!
Egy óra múlva a falu túlsó szélén egy hadnagy látja, hogy két baka egy kövér leölt malacot cipel. Rájuk kiált:
– Hogy került az a leszúrt malac hozzátok?
Az egyik baka haptákba vágja magát:
– Hadnagy úrnak alássan jelentem: ellenszegült!"

A következő anekdota is a katonák vacsorájáról szól. Az ehhez hasonló történetek bizonyítják, hogy a világháború frontjain bizony gyakran akadozott az ellátás, a történetben szereplő rafinált huszárok persze nem maradtak éhen.

„Háborúban is fontos dolog a jó kvártély és az aranygalléros tábornoktól le, a kis zászlósig, minden tiszt boldog, ha gondos ellátásban részesül valahol és – meleg ételhez juthat.
Egy kiválóan leleményes önkéntes-őrmester kvártélycsinálónak lévén előreküldve, beállított egyik galiciai faluban a vendéglőbe s így szól a korcsmároshoz:
– Estére öt tábornok száll ide. Gondoskodjon tiszta ágyakról s jó vacsoráról.
A korcsmáros módfölött örvendezett, hogy ilyen előkelő vendégei lesznek. Öt generális! Bizonyosan főhadiszállás érkezik, gondolta a jó ember s olyan vacsorával várta a tábornokokat, amilyen aligha készült még ebben a nyomorúságos faluban.
Estére aztán egy század huszár vonult be a helységbe, de a főhadiszállás csak nem akart megérkezni. Ellenben megjelent négy tiszt s az önkéntes-őrmester. Ez most félrevonta a korcsmárost s így szólt hozzá:
– A tábornok urak innen félórányira a kastélyban szálltak meg s így az ő vacsorájukat mi fogjuk elkölteni.
S azzal helyet foglaltak a dúsan megrakott asztal körül.
…Az öt tábornok persze csak mese volt.
De az ilyen kis csalafintaságot megbocsájtja Mars, a hadak istene."

A háború elején keletkezett történetek tele voltak derűs optimizmussal, általában a győzelmekről szóltak.

„A vályú szélén ülnek a bakák ebéd után és mosogatják a csajkát. Ez az idő a legalkalmasabb a tréfálkozásra.
– Hallottátok – kérdezi az egyik – hogy Vilmos császár megbetegedett?
– Ugyan!
– De bizony. Még orvost is hivatott, aki egyszeriben eltalálta neki az orvosságát.
– És mi volt az?
– Felséges császár – rendelte az orvos – vegyen be három nap egymásután egy – várat.
A császár be is vette és meggyógyult."

A jutalom

A háborús anekdotákból nem hiányozhatott a legyőzött ellenség fölötti viccelődés sem, amint azt a következő két történet is mutatja.

„A háború elején az orosz újságok közölték azt a hírt, hogy a cár 50.000 rubeles díjat tűzött ki annak az orosz katonának, aki először lép Berlin földjére. A hírt a budapesti kávéházak háborús tudósításai között is kifüggesztették s nagyon jól elmulattak rajta.
Azután jöttek az események. A németek alaposan verték az oroszt és rengeteg foglyot ejtettek.
– Nem is olyan tréfadolog az, – mondta valaki egy társaságban – amit a cár csinált azzal az 50.000 rubeles díjjal.
A társaság tagjai megrezzentek.
– Mi az, talán olyan rosszul állunk Németországban?
– Azt nem mondtam. A cár díja azonban mégis komoly dolog. Értesültem róla, hogy az orosz hadvezetőség most kutatja, ki volt az az orosz hadifogoly, akit legelőször Berlinbe vittek. Azé lesz az 50.000 rubel."

A fekete humor sem hiányozhat a gyűjteményből. Erre jó példa az alábbi anekdota.

„Minden pang, minden rosszul megy, a fogát is kevesebb ember reparáltatja mostanában. Erről beszélgetnek a kávéházban, a fogorvosok asztalánál. Valaki megsokallja a panaszokat és közbeszól:
– Elvégre, nem mehet mindig egyformán. Most az orosz kollégákon van a sor. Nekik nagyszerűen megy!
– Ugyan miért?
– Hát nem hallottátok, hogy nyolcezer orosz hagyta ott a fogát az uzsoki szorosban?"

Háry Jánosok

A katonák elbeszéléseiben természetesen feltűnt néha a hetvenkedés, nagyotmondás is.

„A jókedv mindig némi kis túlzást jelent katonáéknál.
Két huszártiszt jókedvében mindenképpen túl akart tenni a derék Háry Jánoson. A legképtelenebb históriákkal traktálták egymást s állandóan vetélkedtek, hogy ki tud nagyobbat mondani.
– Mikor Godoroktól jövünk visszafelé, – beszéli az egyik, – egy magaspartú pataknak a medrébe jutottam s már-már úgy látszott, hogy nincs szabadulás. Annyival is inkább, mert fönt, a part szélén, magas kerítés húzódott. Egy pillanatig tűnődtem, majd hirtelen elhatározással megsarkantyúztam a paripámat s nekiugrattam a kerítésnek. Már el is értem, mikor egy srapnel elvitte a lovam hátulját.
– És te? – kérdi a bajtárs.
– Én a lovam elejével a levegőben maradtam.
A másik nyelt egyet, majd így szólt:
– Az semmi. Az én vállamról az egyik srapnel letépte a mentét, a másik pedig visszahozta.
…Így tréfálkoznak a huszárok a háborúban, két attak között."

A menyasszony

Azért a háborús hétköznapokból sem veszett ki teljesen a romantika. Az alábbi történet egyben a háború kegyetlenségét is megmutatja, egy hadirokkant és menyasszonya sorsán keresztül.

„Egy aradi lány, aki három hónapja, hogy elbúcsúzott hadbavonult vőlegényétől, nemrégiben levelet kapott tőle egy másik vidéki városból. A levélben az állt, hogy »könnyű sebbel« itt fekszik egy kórházban.
A menyasszony rögtön vonatra ült édesanyjával együtt és meglátogatta vőlegényét.
Fájdalmas viszontlátás volt. Kiderült, hogy a »könnyű seb« – a bal kar elvesztését jelentette.
A menyasszony, aki anyjával együtt egy hotelben szállt meg, másnap kora reggel már újabb levelet kapott a vőlegényétől. Azt írta benne: úgy érzi, meg kell vallania mindent, mert valamit még elhallgatott. Nemcsak a bal karját, de a bal lábát is elveszítette. És most, miután már menyasszonyát viszontláthatta, még pedig viruló szépségében, nem tud beletörődni abba a gondolatba, hogy a lány egészséges életét, szép jövőjét az ő bénaságához láncolja egy egész emberéleten át, hát inkább visszaadja neki adott szavát, amellyel még akkor ajándékozta meg, amikor ép és egészséges volt.
Így szólt a levél.
És két óra múlva a leány ismét ott állt a sebesült ágyánál. De nem egyedül. Vele volt az anyja és az – anyakönyvvezető is. Keresztülvitte, hogy dispenzációval azonnal megeskessék azzal a férfival, aki hősi csatákban annyit áldozott a hazáért.
…A szerelmi hűség mégsem üres szólásforma."

Háború ide, háború oda – a humoros történetek is terjedtek, ezek közül választottuk ki az alábbi két anekdotát.


„Meglátogatja a katonai kórházban az urát, aki golyót kapott az orrába, de már jól van és csöndesen pipázik az ágyban.
– Aztán miért sír kend ilyen keservesen? – kérdezik tőle a schwesterek. – Hiszen jövő héten már elhagyhatja az ura a kórházat.
– Hej, ha csak addig volna az! – feleli az asszony. – Tavaly a biai búcsún az uram összemarakodott a legényekkel és betörték az orrát. Aztán a vármegye két hétre elzárta. Mennyit kap majd most, amikor az egész orrát elvitték. Hej! Csak nagy nyűg az, ha az embernek veszekedős természetű ember az ura!"

Katona – tréfa

És akkor íme a második humoros történet.

„Egyik legelső német katonavonat halad befelé, már a francia meghódított területen. Persze óvatosan, állomásról-állomásra, hosszabb szünetekkel, mert előbb végig kell vizsgálni a vonalat, nincs-e valahol megrongálva. Nem nagyon messze a német határtól, az egyik francia állomáson csakugyan meg kell állani, mert a váltókból a franciák kiszedték a nyelveket. A német vitézek kiugrálnak a kocsikból s vígan hancúroznak, tréfálkoznak a gazdátlanul maradt állomáson. Egyszerre csak vagy tíz katona odasereglik a pénztár elé és zörgetni kezd az ablakon:
– Halló! Pénztáros! Merre jár? Jegyeket kérünk!
A vonatvezető mulat a mulatozókkal, egyszerre eloson a gépe mellől s hátulról bevonul a pénztáros rekesztéke mögé. Egy ottfelejtett francia vasutassapkát nyom a fejébe, kinyitja az ablakot és rettenetes orrhangon kiszól:
– Hova utaznak az urak?
– Nancyba. Harmadik osztály, – szól az egyik katona.
– Ejnye, de szerény vagy, – mondja a másik. – Nekem Párisba adjon jegyet. Második osztály.
– Csak oda, vagy oda és vissza? – kérdi a rögtönzött pénztáros rettenetes komoly ábrázattal.
– Csak oda. Vissza majd különvonaton utazunk. Miniszteri kocsikban.
S a pénztáros erre kezdi osztogatni a jegyeket. Zöldeket, sárgákat, ki milyet kért. A nagy menekülésben a francia vasutasok nem értek rá a jegyeket magukkal vinni, ott maradtak ezrével a fiókokban. Jutott a legtöbb katonának. S azok most csakugyan jogosan mennek Páris felé. Megvan hozzá a jegyük."

Igazi orosz cigaretta

A nagy háború frontjain egyre másra változott a hadiszerencse.


„A porosz tiszt cigarettát kér a bajtársától. De annak is elfogyott már a füstölni valója. Egy orosz gárdatiszt, aki a hadifoglyok csoportjában áll, előveszi címeres cigarettatárcáját és udvariasan megkínálja a poroszokat.
– Bizonyára valódi orosz cigaretta! – mondja az egyik porosz.
De aztán elcsodálkozik. A cigarettának ismerős formája és német fölírása van. – Az orosz gárdista elmosolyodik.
– Kelet-Poroszországban zsákmányoltam, – mondja.
– Tehát valódi orosz cigaretta! – szól szárazon a porosz."

(Korábbi TOP 10-es cikkeinket ide kattintva olvashatják!)