Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz híres fekete-fehér katonai fotó színesben

Szöveg: Révész Béla |  2014. november 15. 10:28

A 20. század első felének eseményeire hajlamosak vagyunk fekete-fehér képekben gondolni, pusztán azért, mert ezt szoktuk meg látványként könyvekből, korabeli híradókból, dokumentumfilmekből. Csak mostanában kerültek elő színes tekercsek az archívumokból, de ennél többre vágytak a történelemrajongók. Projektek indultak kutatóintézetekben és ügyes amatőrök gépein, egy célt szolgálva: kiszínezni a régi felvételeket. Munkájuk gyümölcséből válogattunk tíz fotót, amelyek megmutatják, milyen színes volt a legfeketébb korszak.

1595982632

Várakozás

A híres fotó 1916. július 1-jén készült a nyugati fronton. Brit katonák várják egy lövészárokban, hogy megkezdődjön az első világháború egyik legvéresebb és leghosszabb ütközete, a somme-i csata. A fotón látható harcosok ekkor még nem tudhatták, hogy kis idővel a kép készítése után a háború számukra talán legnagyobb mészárszéke veszi kezdetét. A somme-i csata első napján, a fotó időbe fagyott pillanatát követő órákban a britek majdnem 60 ezer embert veszítettek, ebből 20 ezren meg is haltak. Maga az ütközet november közepéig tartott, de a legnagyobb csapást az első nap hozta számukra.

1595982633

Haldokló óriás

A USS Franklin nevű repülőgép-hordozó a Csendes-óceáni ütközetekben vett részt 1945 tavaszán. A Big Ben becenevű hajó volt az első, amelyik a legközelebb került a japán szárazföldhöz. Március 19-én egy csata során egy japán zuhanóbombázó két bombát is ledobott a Franklinre, mindkettő talált: az egyik a repülőfedélzetbe csapódott, a másik a hajó farába, és két szintet is átszakított. A találatok nyomán keletkezett tüzek berobbantották a lőszerkészletek egy részét. A detonációktól a hajó annyira megsérült, hogy jobb oldalára dőlve, irányíthatatlanul úszott. A legénység 724 tagja meghalt, 265 pedig megsebesült. A közelben lévő amerikai hajók azonnal a segítségére siettek, és kimentették, akit még ki lehetett. A fotó a Santa Fe cirkálóról készült, amely oroszlánrészt vállalt a mentésben.

1595982633

Vér és sár

A harmadik ypres-i csatából két képet is választottunk listánkra. Az 1917 nyarától késő őszig tartó ütközetet a közelében lévő faluról passchendale-i csataként is emlegetik. A veszteségek óriásiak voltak. A két szembenálló fél összesen több mint 700 000 katonát vesztett, beleértve a sebesülteket is. A harcokat lecsapolt mocsaras területeken vívták, ez pedig szinte megoldhatatlan akadályokat állított mind a németek, mind a szövetségesek elé. A harckocsik elakadtak, számtalan katona pedig szó szerint sárba fulladt. A fotón egészségügyi katonák próbálják sebesült bajtársukat hordágyon kivinni a sártengerből.

1595982633

Pokoli táj

A kép szintén a harmadik ypres-i csata alatt készült, 1917. október 29-én. A szövetségesek szempontjából a küzdelem végeredménye lényegében hiábavalónak bizonyult. 1917 novemberében elfoglalták ugyan Passchendaelét, de ez majdnem félmillió katonájukba került. A néhány hónappal később kezdődött tavaszi offenzíva során ráadásul minden területet feladtak, a hadosztályokat pedig visszavonták. A falu, amelyről a csata a másik nevét kapta, gyakorlatilag megsemmisült, úgy, ahogyan a körülötte lévő területek is. A fotón jól látszik, hogy mivé alakították a tájat a folyamatos tüzérségi támadások. A mocsaras részekre fektetett pallókon az ausztrál 4. hadosztály néhány katonája ballag át.


1595982633

Leslie „Bull" Allen

1943 nyarán az ausztrál katonák az amerikai csapatokkal együtt Új-Guineában harcoltak a japánok ellen. A dzsungelharchoz nem sokat értő ausztrálok számára valóságos rémálom volt a végtelennek tűnő ütközetek sora, de az amerikai egységek sem repestek a boldogságtól, hogy ott kell lenniük. A csaták egyik hőse és legendája egy ausztrál katona, Leslie „Bull" Allen lett. Július 30-án az amerikaiak támadást indítottak egy magaslat, a Mt. Tambu ellen, de a japán mesterlövészek és géppuskások egymás után terítették le őket. Nem kímélték a sebesülteket kimenteni akaró egészségügyiseket sem, közülük kettőt is lelőttek. Allen ekkor saját elhatározásából (a csata kellős közepén) a vállán elkezdte kihozni a sebesülteket. Egyiket a másik után. Tizenkétszer fordult, tizenkét sebesült amerikait hozott vissza a halál torkából. Csodával határos módon életben maradt, tettéért később megkapta az Ezüst Csillagot az amerikaiaktól.

1595982633

Goebbels tekintete

Alfred Eisenstaedt a fényképezés történetének egyik legkiemelkedőbb alakja. Számtalan ikonikus fotó köthető a nevéhez, munkáit még az is ismeri, aki életében nem hallotta a nevét, elég csupán a legendás, ünnepi lázban született csókot ábrázoló felvételt említeni. A zsidó fotószseni 1935-ben menekült Európából az Egyesült Államokba, de a nácik hatalomra jutása nem gátolta meg abban, hogy addig fotózza őket, ameddig lehetősége volt rá. A LIFE címlapjára is került kép Joseph Goebbels propagandaminisztert ábrázolja 1933-ban, Genfben. A képhez fűződő legenda szerint éppen a készítés pillanatában tájékoztatták, hogy a fotós zsidó. Látva a tekintetét, könnyű elhinni.

1595982634

Fekete-fehér lángok színesben

Az 1942. július 1-jén, Finnországban készült fotó klasszikus példája annak, mennyire más színesben látni egy olyan felvételt, amely évtizedekig csak fekete-fehérben állt rendelkezésre. A lángszóró, a fák és az egyenruhák színei közelebb hozzák, maivá tehetik az időben legtávolabbi eseményt is. Listánkon azonban nemcsak ezért szerepel, hanem azért is, mert a pokoli fegyvert egy honfitársunk, Szakáts Gábor találta fel a német hadseregnek dolgozva. Az első világháborúban a franciák annyira feldühödtek a lángszóró használatán, hogy az 1920-ban összeállított listán ő volt az egyetlen magyar, akinek (mint háborús bűnös) kiadatását követelték. A németek nem teljesítették a kérést, a lángszóró viszont a következő világégés egyik alapfegyverévé vált.


1595982634

Húsvéti tojások Hitlernek

Az amerikai hadseregben mai napig nagy hagyománya van az ellenségnek küldött üzeneteknek, a „bombafestésnek". A fotón Joseph Jackson és William Thomas látható 1945 márciusában, akik néhány tüzérségi lövedéket pingáltak ki a közelgő ünnep alkalmából. A felvétel egyrészt azért különleges, mert a rengeteg rombolást bemutató kép mellett kevés azoknak a száma, amely a világháború humorát ábrázolja, másfelől pedig éppen két színes bőrű amerikai katona kínálja meg halálos ajándékkal Hitlert, a fajelmélet megszállottját.

1595982634

Omaha part

A világ leghíresebb háborús fotósa, Robert Capa az első támadó hullámmal érkezett az Omaha néven megjelölt szektorhoz a normandiai partraszállás során. Fényképei felbecsülhetetlenek lettek volna, ha épségben megmaradnak. 1944. június 6-án több mint 100 fotót készített a poklok poklában, ám az angliai laborban a LIFE magazin idióta ügyeletes szerkesztője annyira kíváncsi volt az eredményre, hogy magasabbra állította a szárítási hőmérsékletet a kelleténél. Ezzel a húzásával tönkre is tette Capa aznapi munkáját: mindössze 8 fotó maradt az utókorra, azok sem valami jó minőségben. A listánkon szereplő felvétel egyike ezeknek. Érdekesség, hogy ez a nyolc is elég volt Spielbergnek ahhoz, hogy világosan lássa maga előtt a Ryan közlegény megmentése első fél órájának alapkoncepcióját.

1595982634

Az árva

A fotó, amit mindig elkeserítő látni. Toni Frissel egyik leghíresebb felvétele 1945-ben készült Londonban. A németek egészen március végéig lőtték a brit fővárost a V-2-es rakétákkal. Az egyik ilyen támadás után figyelt fel a fotós a kisfiúra, aki játékát magához szorítva ült egykori házuk helyén. Frissel beszámolója szerint a gyerek anyja, apja és testvére meghaltak, és a romok alatt feküdtek. A kisfiú a bombázásokat és a háborút is túlélte.


Korábbi Top 10-es összeállításaink itt olvashatóak.