Tíz honfoglalás kori magyar fegyver

A kopja közkedvelt fegyver volt a lovas katonák körében, nem meglepő tehát, hogy a források szerint honfoglaló őseink is alkalmazták. A lovas harcok során gyakran alkalmazott eljárás volt az ellenség földre taszítása, ehhez pedig kiváló eszköz volt a két méternél is hosszabb szálfegyver.

Távolról gyilkolt a kelevéz

A kelevéz egyaránt volt szálfegyver és hajítófegyver, bár a források szerint leginkább hajítódárdaként használták a háromágú harceszközt. A régies nevén kelevésznek hívott harceszköz nem terjedt el jelentős mértékben, ami annak is köszönhető, hogy nagy valószínűséggel nem volt hatékony a nyugati nehézpáncélosokkal szemben.

Csontokat is tört a fokos

Széles körben elterjedt, és a honfoglalás korát is túlélte a csataterek rettegett fegyvere, a fokos. A közelharcban alkalmazott fegyvert kiválóan lehetett használni csonttörésre, nem beszélve arról, hogy egy jól irányzott sújtás a sisakot és a pajzsot is szétzúzta. Ha megfelelő keményfából faragták a nyelét, a harcos egy kardcsapást is kivédhetett vele.

Bár kevés forrás tesz említést róla, nem kizárt, hogy a honfoglalás korában a nyilak mellett parittyákkal is támadtak a magyarok. A bőrből készült harceszközök félelmetes fegyverek lehettek avatott kezek között, bár erre konkrét bizonyítékaink nincsenek.

Szúrni is lehetett a magyar szablyával

A szablya nem magyar találmány, ám a honfoglalás kori magyar harcosok szablyái számos újdonsággal bírtak. A könnyű és hajlékony fegyverek markolata a pengével ellentétes ívben görbült, ezzel növelték meg a kardcsapás erejét. Nem kevésbé halálos volt a fokél, amely a fegyver egyharmadát tette ki, segítségével pedig meg lehetett változtatni a vívás ritmusát, váratlanul lehetett támadni, és egy eredménytelen támadás után visszavonuló mozdulatként célba lehetett venni az ellenség lovának oldalát is.

Nem hiányozhattak a védőfegyverek sem

A katonáknak természetesen védőfegyverekre is szükségük volt, de a nehéz nyugati páncélzattal szemben a harcmodorukhoz jobban illő védőeszközöket tartották előnyben. A könnyű bőrpáncél mellett a források szerint valószínűleg használtak pajzsot is, ami a sikertelen Lech-mezei csatáról szóló krónikából derül ki, amiben leírták, hogy a magyarok a vereséget érezvén, „eldobálták fegyvereiket, pajzsaikat".

Díszes sisakban lovagoltak csatába a magyarok

Mivel a honfoglalás kori sírokban számos süveget díszítő fémcsúcsot találtak a régészek, így biztosra vehető, hogy őseink ezeket is használták. Ezt a korabeli krónikák is megerősítik, az egyik beszámolója szerint: „s már eljött a húsvéti napok szent ünnepe, annak nyolcadán, április 2-án kora hajnalban hirtelen megsűrűsödött a levegő a lovak porfelhőjétől, és a föld eldugott széleiről sisakok ezrei bukkantak elő, megérkeztek a lobbes-i monostorhoz a magyarok ."

Csak találgatni lehet, hogy voltak-e ostromgépek

Kevés forrás tesz csupán említést magyar ostromgépekre, és a korabeli harcmodoról is némileg idegennek tűnik a nehéz és lomha hadigépek alkalmazása. Ettől még persze lehettek példák ostromgépek bevetésére, hiszen más lovas népek, például a tatárjárás során betörő mongolok is bevetettek hasonló szerkezeteket Esztergom ostrománál.

A legfontosabb fegyver: a reflexíj

„A fáradalmakban és a harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen… karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni" – írta a korabeli krónikás harcosainkról de nem kevéssé ismert az imádság sem, miszerint „a magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket". Ez nem véletlen, hiszen a magyarok reflex, más néven visszacsapó íja valóban félelmetes fegyver volt. Felhúzása nagy erőt, elkészítése pedig hatalmas precizitást igényelt, cserébe páratlanul hatékony volt, számos csata kimenetelét döntötte el használói javára.

Nyílhegy: a kovácsok mestermunkája

Megfelelő nyílhegy nélkül mit sem értek volna a magyarok nagyszerű visszacsapó íjai. Ezek elkészítése már nem az íjasmesterek, hanem a kovácsok feladata volt, élesre fenését pedig maguk a harcosok végezték el, amikor éppen nem voltak csatában. Ezt Liudprand cremonai érsek írása is bizonyítja, aki úgy fogalmazott, hogy a magyarok felderítő útjuk után téli szállásaikra visszatérve egész télen fegyvert kovácsoltak és nyilaikat élesítették.

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)