Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz második világháborús hadi(fogoly)napló

Szöveg: Szűcs László |  2015. október 24. 8:49

Több száz második világháborús naplót és visszaemlékezést adtak ki az elmúlt évtizedekben, számos memoár pedig kiadatlanul, levéltárakban, illetve múzeumokban tekinthető meg. Heti – szokásunkhoz híven szubjektív szempontok szerint összeállított – listánkban ezen hadi(fogoly)naplók közül válogattunk ki tízet.

1596002791

Nádasi Alfonz: Hadinapló

A Győri Egyházmegyei Levéltár gondozásában 2009-ben jelent meg Nádasi Alfonz Hadinapló című könyve. Az egykori bencés szerzetes megélte a második világháborút, amelyről – 1943. szeptember 3. és 1947. július 2. között – hadinaplót írt. A visszaemlékezést – amely felolvasva, részletekben hallható a Mária Rádió Inter Arma Caritas című műsorában is (ezek a műsorok honlapunkon is elérhetőek) – áthatja a bencés öntudat. Alfonz atya – aki nagyszerű tudós és paptanár, valamint Kodály Zoltán bizalmasa és lelki vezetője volt -, az egész napos munka mellett, illetve azután vetette papírra példamutató szorgalommal a mindennapok történéseit. Könyvében megrázó képet fest a magyar egységek siralmas állapotáról, a németek viselkedéséről, a zsidók kiszolgáltatottságáról, valamint az ostromlott Varsóról. „Csepp a tengerben az én naplóm. A történészek számára nem hiteles, mert csupa egyéni vélemény a látottakról és hallottakról. Ha eseményről írok, az úgy történt. Ha véleményt mondok, az megtámadható, de csak akkor, ha ellenkező bizonyítékot ad valaki. Egyébként nem fogadom el. Csak azt írtam, amit saját szememmel láttam és saját fülemmel hallottam" – írja a napló elején. A Hadinapló elektronikus formában itt olvasható.

1596002792

Orincsay László: Hadi napló

Orincsay László magyar királyi százados naplója a mai napig csak kéziratként olvasható. A visszaemlékezést az egykori katonatiszt unokája bocsátotta az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) részére. Jelenleg itt olvasható és kutatható. A napló mellé átadott fotógyűjtemény korabeli fotói folyamatosan kerülnek fel az OSZK digitális képarchívumába. A teljes napló itt tekinthető meg.

1596002792

Petrik Zoltán: Csókol Kezó

Az Oskar kiadó gondozásában 2005-ben megjelent „II. világháborús hadinapló a Búg-Dnyeper és a Don mellől" alcímet viselő hadinapló a 2. magyar hadsereg páncélos hadosztályában frontszolgálatot teljesítő Petrik Zoltán visszaemlékezése. A postatisztként és vonatparancsnok-helyettesként szolgáló hadapród, bevonulásától kezdve, azaz 1941. augusztus 1-től vezette naplóját – részletesen beszámolt menyasszonyának a fronton történt eseményekről. A szerző a doni áttöréskor – több ezer sorstársával együtt – eltűnt, sorsa ma is ismeretlen. A naplóját nem sokkal korábban, szabadságolásakor hozta haza Magyarországra, így maradhatott fenn az utókor számára. A leírtak bemutatják a harctéren zajló eseményeket, illetve a szovjetek áttörésének előzményeit.

1596002792

Pap Miklós: Tábori sor(s)ok

Ugyancsak az Oskar kiadó jelentette meg a Diósgyőrből származó cserkészparancsnok, a később tokaji iskolaigazgató Pap Miklós Tábori sor(s)ok című naplóját. A szerző akkor kezdi el papírra vetni a mindennapok eseményeit, amikor 1944 októberében megkapja a behívóját. Az első bejegyzésben még családja biztonságáról ír, az utolsóban pedig az amerikai zónában végrehajtott kiképzés tapasztalatait mondja el. Ezt az angol hadifogságban eltöltött hónapok történéseinek leírása követi. A többségében tömör bejegyzéseket tartalmazó napló különlegessége, hogy számos fényképet is tartalmaz.

1596002792

Varga Ferenc: Besztercei hegyitüzérek a Kárpátokban

A Tormota kiadó gondozásában 2010-ben jelent meg Varga Ferenc második világháborús naplója. A szerző 1941 és 1944 között a magyar királyi honvédség tartalékos zászlósaként teljesített szolgálatot egy olyan különleges tüzéralakulatnál, amit a rendszeresített fegyverzete és egyéb felszerelései alkalmassá tettek a hegyek közt megvívandó harcra is. A szerző az észak-erdélyi Besztercén és környékén töltötte katonaideje legnagyobb idejét, s vetette papírra élményeit. „Nem tudjuk elképzelni milyenek voltak a fronton szolgáló apáink/nagyapáink mindennapjai, a kor történelmét távolról szemlélve a történelem tankönyveink lapjain sorakozó eseménysorként látjuk, megfeledkezve az eseményekben résztvevő millió és millió emberről. Varga Ferenc naplója közelebb hozza hozzánk a kort, az eseményeket. Szemléletes, olvasmányos stílusában leírja a háború mindennapjait. Átérezheti az olvasó milyen volt hiányos öltözetben a fronton napokig fagyoskodni, éhezni, várni a bármikor becsapódó lövedékeket. Milyen volt megsebesülni, látni a kórházban a sok menthetetlen bajtársunk szenvedését, látni a teljes emberré már soha nem váló súlyos sérülteket" – hangzott el a napló veszprémi könyvbemutatóján.

1596002793

Horváth István: Bűnhődés bűntelenül – Hadifogolynapló

1992-ben jelentette meg a mai Zrínyi Kiadó elődje, a Zrínyi Katonai Kiadó Horváth István Hadifogolynaplóját. A huszonhárom éves egykori zászlós 1945-től három évet töltött el egy grúziai hadifogolytáborban. A negyvenkét hosszabb-rövidebb epizódot tartalmazó naplót remek karikatúraportrékkal illusztrálta a szerző. A könyv ma már igazán ritkaságnak számít, a nagyobb könyvtárak mellett néhány antikváriumban vagy internetes shopban viszont még fellelhető.

1596002793


Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Dr. Somorjai Lajos a 2. magyar hadsereg egészségügyi oszlopához, illetve egy rövid ideig egy elsővonalbeli gyalogos zászlóaljhoz beosztott orvos volt. Oroszországi harctéri naplójában – amit 2012-ben adott ki a Rubikon-ház Bt – a vele megtörtént eseményeket és a fronton átélt helyzeteket írja le igen szemléletesen. A kritikusok szerint „Somorjai Lajos frontnaplója lebilincselő olvasmány, egyben történeti értékű dokumentum, melyből az egykori szemtanú vagy érintett hozzátartozó újból emlékezhet, a pusztán érdeklődő olvasó pedig árnyaltabb és hitelesebb képet alkothat második világháborús katonai részvételünk tragikus Don menti krónikájáról. A napló által tükrözött képet a szerző saját készítésű fotói teszik különösen érzékletessé."

1596002793


A nyíregyházi huszárok hadinaplója

Az 1993. augusztus 13-14-én megrendezett II. Nyíregyházi Huszártalálkozó tiszteletére, a városi Jósa András Múzeum kiadásában jelent meg „A nyíregyházi huszárok hadinaplója" című könyv. A napló a Nyíregyházán állomásozó Hadik huszárokról szóló harctudósítás, ami a mozgósítás elrendelésétől – vagyis 1941. június 27-étől -, az ezred hazaszállításáig – azaz november 3-áig – terjedő négy hónap eseményeit, a huszárezred tevékenységét mutatja be. A napló digitalizált formában is elolvasható.

1596002794

Tomka Emil: Harctéri napló

Ugyancsak a Jósa Andás múzeum adta ki, és szintén egy huszártalálkozó emlékére jelent meg Tomka Emil Harctéri napló című könyve. A 2001. augusztus 19-20. között megrendezett VII. Nyíregyházi Huszártalálkozó tiszteletére megjelentetett kiadvány a 2. huszárezred 1. osztályának harctéri naplója. A szerző szerint „az ilyen napló, melyet minden harctéri szolgálatot teljesítő egység parancsnokának vezetnie kellett tulajdonképpen – naponként lezárt – szolgálati jelentések sorozata melyben a parancsnok az egységének aznapi tevékenységét vázolta, tömören." A kiadvány digitalizált változatban itt olvasható

1596002794

Frontnaplók a Don-kanyarból

Az Oroszországban hősi halált halt és hadifogságban elpusztult zalai honvédek emlékére íródott Frontnaplók a Don-kanyarból című kiadványt 1992-ben jelentette meg a Zala megyei levéltár. „1942 májusában több mint tízezer zalai honvéd érkezett ki Oroszországba, a keleti frontra. Haza azonban – egy évvel később – csupán minden ötödik térhetett közülük. A tragikus sorsú 2. magyar hadseregből a kanizsai 9. könnyű hadosztály zalai katonáit vetették be elsőként a nyári támadó hadműveletek során, majd hídfőcsaták követték őket, miközben fél évet töltöttek el a Don partján. 1943 januárjában pedig – amikor az egész front összeomlott – ők hagyták el utolsóként a Don menti védőállásokat" – olvasható a naplóban, ami elektronikus formában is elérhető.

1596002794

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)