Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz ötletes fegyver a középkorból, amelyet valóban bevetettek harc közben

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2018. december 29. 20:11

Bár technikailag még jóval fejletlenebbek voltak, a középkori hadmérnökök fantáziájára nem lehetett panasz. Gyújtóbombák, sorozatlövő fegyverek, halálos csapdák és félelmetes harciszekerek is gazdagították a korszak hadseregeinek eszköztárát.

https://mult-kor.hu/10-tletes-fegyver-a-kzepkorbol-amelyet-valoban-bevetettek-harc-kzben-20181228?pIdx=1

A varjúbomba

1599197776
A 14. századi Kínában már gazdag tárháza volt a puskaporral működő eszközöknek. Egy korabeli fegyverillusztrációkat tartalmazó könyvben találkozhatunk rakétákkal, aknákkal, tűzlándzsákkal és különféle puskákkal. Feltűnik továbbá egy meglehetősen különös eszköz is, amely a hangzatos „repülő varjú varázstűzzel" nevet viseli. Az a gyakorlatban egy szárnyas rakétabomba volt, amellyel távolról is lángra lehetett lobbantani az ellenség épületeit vagy eszközeit.

A vakító mész

A 13–14. században élt érsek, Aegidius Romanus egyik írásában részletesen szólt az égetett mész katonai felhasználásának módjáról. Elmondása szerint különösen a tengeri ütközetekben hatásos, ha a mészkő hevítésével előállított égetett mészt porrá zúzva kis edényekbe töltik és azokat az ellenség hajójának fedélzetére dobják. Amikor az edények a becsapódás során széttörnek, az egész levegő megtelik mésszel, amely szinte teljesen elvakítja a közelben álló katonákat. Az ellenség így amellett, hogy szinte védtelenné válik, könnyen a vízbe is eshet.

A férfifogó

1599197776
A középkori fegyverek kevés kivétel nélkül azt a célt szolgálták, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban kiolthassanak velük egy életet. Eme kevés kivétel közé tartozik, az úgynevezett férfifogó. A hosszú nyél végére helyezett kampós, nyakörvszerű fegyver lehetővé tette, hogy használója befogja vele egy ellenséges lovag nyakát és lerántsa őt hátasáról. Egy élve elfogott lovag pedig valóságos lottónyereménynek számított a középkorban, lévén a fogoly általában gazdag váltságdíjat fizetett legyőzőjének szabadságáért cserébe.

A plumbata

1599197776
Egy Barcs közelében talált római plumbata (ntercisamuzeum.hu)

A 4. században alkotott római író, Vegetius művében olvashatunk az úgynevezett plumbatákról. Beszámolója szerint ezekből a kis méretű, darts nyílhoz hasonló, ólmozott végű eszközökből minden római katona ötöt tartott tartott magánál. A legiósok elhajítva a kis nyilat súlyos sérüléseket tudtak okozni az ellenség katonáinak és lovainak is.

Az ismétlő számszeríj

1599197777
A hagyomány szerint a 2-3. században élt híres katonai tanácsadó, a kínai Csuko Liang találmánya volt az ismétlő számszeríj. Ez a fegyver egészen a 19. századig használatos volt Kínában és akár 10 nyilat is ki tudott lőni 15 másodperc alatt.

A görögtűz

1599197777
Az emberiség már az ókortól kezdve alkalmazott különféle gyújtófegyvereket. Az egyik leghíresebb kétségtelenül a bizánci görögtűz, amelyet a hagyomány szerint a 7. században élt építész Kallinikos dolgozott ki. A görögtüzet több alkalommal is bevetették a Konstantinápoly városát ostromló arabok ellen, ezzel lobbantva lángra hajóikat.

Keyser szekere

1599197777

A 14. században élt Conrad Keyser Bellifortis című munkájában számos illusztrációval ellátott leírást találunk a korabeli fegyverekről. Ezek között kapott helyet egy harciszekér, amely „széttépi a páncélos ellenségek térdeit és megcsonkítja azokat, akik páncél nélkül vannak."

A huszita szekérvár

1599197777

A huszita háborúk idején híresültek el igazán az úgynevezett szekérvárak. Ezek a mozgatható erődítmények ellen tudtak állni a lovasrohamoknak és megfelelő kiindulópontot nyújtottak egy ellentámadáshoz is.

Rejtett számszeríjak

1599197778

A nyílt ütközetekben alkalmazott fegyverek mellett a középkori emberek természetesen ismertek különféle csapdákat is. Így például több beszámolót is ismerünk rejtett számszeríjakról, amelyeket egy madzag véletlen meghúzásával éppen az áldozat hozott működésbe. A leghíresebb ilyen történet II. Vasbordájú Edmund angol királyhoz kapcsolódik, akit állítólag egy mellékhelységben, éppen a nagy dolgát végezve ért el ily módon a végzete. Hasonló legenda kering II. Kenneth skót királyról is, aki pedig egy szobor megérintésével aktiválta a végzetét elhozó számszeríjat.

Da Vinci találmányai

1599197778

A középkor alkonyán tevékenykedő itáliai feltaláló, Leonardo da Vinci számos hadieszközt tervezett. Bár nem tudunk róla, hogy ezeket valaha is bevetették volna élesben, érdekes lehet megemlíteni, hogy a tervek között találkozhatunk egy kaszákkal felszerelt harciszekérrel, sőt még egy kezdetleges tankkal is, amely da Vinci szerint alkalmas arra, hogy „áttörje az ellenség vonalait."