Tíz történelmi baklövés

A gyermekek keresztes hadjárata

Sir Nicolae Ceausescu tündöklése és bukása

A román diktátor Caligulát megszégyenítő rémtetteivel kapcsolatban elég konkrét információk állnak és álltak rendelkezésre: egy-egy őrült parancsa után valóságos öngyilkossági és menekülthullám indult el. A nyugati országokban, mint Nagy Britanniában és Franciaországban viszont sokáig a nép megmentőjeként emlegették, és kiváló viszonyt ápoltak a diktátorral, főként ádáz szovjetellenessége miatt. 1978-ban, amikor Ceausescun már teljesen elhatalmasodott az üldözési mánia meghívták a Buckingham-palotába, ahol maga az angol királynő fogadta. A királyi protokoll elhűlve tapasztalta, hogy a román vezető és felesége, Elena alkohollal mos kezet miután paroláztak a királynővel. A találkozót még több – épelméjű ember számára – nagyon furcsa jelenet kísérte, azonban ez nem akadályozta meg a királynőt, hogy tiszteletbeli lovaggá üsse Ceausescut. A címet végül nem sokkal a házaspár 1989-es kivégzése előtt vonta vissza – a királynő nevében – Sir Geoffrey Howe brit külügyminiszter.

Gabriele D’Annunzio, a katona-költő fiumei kalandja

A történelem tele van teljesen beszámíthatatlan, élvhajhász pozőrökkel, de még közülük is kiemelkedik az első világháború híres katona-költője, az olasz Gabriele D’Annunzio. Rengeteg történet kering különc szokásairól, amelyek egy része az ihlet megtalálását szolgálták, mások pedig a testi gyönyörök fokozását. Bármilyen ember is volt, gyávának bizonyára nem mondható: 52 évesen, fogai között egy késsel, kezeiben egy-egy pisztollyal rohamot intézett az osztrák lövészárkok ellen; egy másik alkalommal, a Bucari-öbölben egy torpedónaszád élén behajózott az osztrák flotta közepébe és elsüllyesztett egy ellenséges hajót. Gyakran hangoztatott véleménye az volt, hogy a háború komolyabb dolog annál, hogy tábornokokra lehessen bízni. Az első világháború végén, 1918-ban az osztrák-olasz fegyverszüneti szerződés nem nyilatkozott világosan Fiume, a mai Rijeka hovatartozásáról. A városban jelen voltak az olasz, brit, francia és amerikai csapatok is. A történet főszereplője 1919-ben – követői élén – bevonult a városba és színpadias jelenetek után maga mellé állította az ott állomásozó olasz erőket. Ezt csak azért hangsúlyozzák, mert a szövetségesek közül Olaszország számára volt a legkínosabb az egész ügy, ezért már D’Annunzio megérkezése előtt arra utasították a helyi parancsnokot, hogy minden áron állítsa meg a költőt. A D’Annunzio által felállított fiumei kormány egy olyan politikai képződmény volt, amelyet azóta sem látott a világ: helyet kaptak benne a városban lévő amerikai újságírók, belga írók, olasz üzletemberek, szakszervezeti vezetők, anarchisták és katonák. A felszínen hangzatos célokat fogalmazott meg, de sokkal inkább a kábítószerek és féktelen orgiák kaptak főszerepet D’Annunzio vezetése alatt. 1920-ban az olasz és a jugoszláv kormány megkötötte a rapelloi szerződést, amely értelmében Fiume független város maradt. Ezzel elhárult minden akadály, hogy a költőt kiűzzék a városból; az olasz flotta körbevette a kikötőt és lőni kezdte a települést. D’Annunzio végül úgy hagyta el Fiumét, hogy kijelentette: a város lakói nem méltók az ő vezetésére.

Hitler, mint a Nobel-békedíj várományosa

Gyakran felbukkan az interneten az a történet, ami szerint Adolf Hitlert, XX. század sátáni figuráját Nobel-békedíjra jelölték 1939-ben. Az Urbanlegends.hu cikke szerint ez valóban igaz, de nem abban a kontextusban, ahogy általában tálalják. Történt ugyanis, hogy a náci vezért a svéd parlament egyik képviselője, E. G. C. Brandt jelölte a Nobel-bizottságnál, de ezt csak politikai fricskának szánta. A lelkes antifasiszta politikus ugyanis csak azok ellen fogalmazott meg ily módon kritikák, akik Neville Chamberlain brit miniszterelnöknek adták volna az azévi díjat. Brand keserű szarkazmusáról árulkodik az ajánló is, amelyben egyebek mellett azt írta: Hitler egy valóságos szabadságharcos, akinek békeszeretetét bárki megismerheti népszerű művéből, a Mein Kampfból. Az ügyből országos felháborodás lett, ugyanis sokan félreértették Brandt szándékait a jelöléssel, amelyet végül vissza is vont. A Nobel-békedíjat a világháború miatt, 1944-ig nem adták ki senkinek, és – jegyzi meg a városi legendákat gyűjtő oldal – Hitlerhez hasonlóan Sztálin sem kapta meg, akit pedig kétszer is jelöltek az elismerésre.

A sörházi puccs

Hitlernél maradva, meg kell emlékezni az 1923-as müncheni államcsínyről, amely több náci vezető nevetséges döntése miatt fulladt kudarcba. A Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt (NSDAP) egyik legnagyobb baklövése a weimari köztársaságból való általános kiábrándultság idején történt. Bajorországot a történet idején három vezető irányította: von Lossow tábornok, von Kahr ezredes és a von Seisser rendőrfőnök. Hitler elérkezettnek látta az időt a hatalomátvételre, amikor megtudta, hogy a triumvirátus november 8-án egyazon színpadon tart beszédet. A náci párt vezetősége a Müchen központjától egy köpésre lévő sörház felé vette az útját, miközben az Ernst Röhm vezette félkatonai szervezet, a Sturmabteilung (SA), vagyis rohamosztag elfoglalta állásait a város különböző pontjain. A sörcsarnok tele volt, amikor Hitler piros Mercedese begördült a bejárat elé. A náci vezér a söre mellett várta meg, hogy az SA egységek körbevegyék az épületet és géppuskafészket rendezzenek be az erkélyen, majd a székére felpattanva csendet követelt és a nyomaték kedvéért a pisztolyával a plafonba lőtt; közölte az emberekkel, hogy kitört a nemzeti forradalom. A triumvirátus tagjai ekkor már a színpadon álltak, de Hitler fenyegetőzésére nem akartak megmozdulni: a magas rendfokozatú katonák furcsán érezték magukat, hogy egy volt tizedes parancsolgat nekik. Hiába ígért nekik fontos pozíciókat az új kormányban von Lossow és társai nem tárgyaltak Hitlerrel. Egy sor nagyon kínos jelenet után megérkezett Ludendorff tábornok, aki a nácik oldalán lépett fel a puccsban. Ez azért fontos, mert a tábornokot, mint a Nagy Háború hősét komoly tisztelet övezte, így várható volt, hogy vele már szóba állnak Bajorország vezetői. Egy anekdota szerint valaki ekkor megjegyezte, hogy most már mindenki jelen van a sörházban, csak egy elmeorvos hiányzik. A város egy másik pontján Röhm is akcióba lépett és az SA-val elfoglalta von Lossow katonai parancsnokságát, viszont elfelejtette leváltani az ügyeletes tisztet, aki a helyi telefonon folyamatosan értesítette feletteseit az akcióról. Ez végzetes húzásnak bizonyult, hiszen a puccsot kudarcra, Hitlert pedig öt év börtönre ítélte. Visszatérve a sörházhoz, Ludendorff eközben elengedte von Lossowot, és amikor Hitler kérdőre vonta, akkor azt felelte, hogy azért tett így, mert tiszti becsületszavát adta, hogy visszajön; a triumvirátus másik két tagja úgy osont ki a sörházból, hogy észre sem vették.

II. Vilmos és a boxerlázadás

Hallgatag Vilmos furcsa halála

Mao Ce-tung nagy ugrása

Mao Ce-tung hibás döntéseit vég nélkül lehetne sorolni, méghozzá keserű szájízzel, mert ezeknek általában milliók estek áldozatul. 1958-ben azt vette a fejébe, hogy egyetlen „nagy ugrással" iparosítja Kínát, méghozzá a lakosság segítségével. Természetesen nem vett figyelembe semmilyen hagyományos gazdaságtervezési folyamatot, kihagyta a számításból a különböző szektorok egymásra utaltságát, és nekilátott a lélekszám vég nélküli növelésének, majd pedig az úgynevezett háztáji kohók kialakításának. Mintegy százmillió parasztot vontak ki a mezőgazdaságból és felépíttettek velük közel 600 ezer kicsi, összetákolt kohót. Az első problémák akkor jelentkeztek, amikor kiderült,hogy nincs elég nyersanyag, amivel etetni lehetne a kohókat. Ekkor elkezdtek beolvasztani mindent, amit csak találtak: lábasokat, serpenyőket, evőeszközöket, ekéket, traktorokat, drótkerítéseket és egyáltalán minden fémtárgyat, amit csak fel tudtak hajtani. A következő probléma a fűtőanyag, vagyis a fa hiánya volt, ezért elkezdték az erdőírtást, aminek a következményeit még ma is nyögi az ország. Eközben a hisztéria olyan méreteket öltött, hogy nem volt, aki betakarítsa a termést, ami ott rohadt el a földeken. Mao őrült terve az ország történetének egyik legsúlyosabb, kannibalizmussal tarkított éhínségéhez vezetett 1959 és 1961 között, a becslések szerint legalább 30 millióan haltak éhen.

A spanyol örökösödési háború (1701-1714) egy kevéssé ismert történetét XIV. Lajos marsallja, Berwick herceg jegyezte le a saját emlékirataiban. A herceg egyszer szembe került egy portugál sereggel, de amint leadtak néhány ágyúlövést az ellenség megfutamodott. A franciák nem értették a portugálok látszólagos gyávaságát, hiszen eddig ilyesmire nem volt példa. A csata után kihallgatták a foglyokat, akik még a kor viszonyai között is hajmeresztőnek számító történettel álltak elő. Eszerint a portugál kormány nem talált alkalmas hadvezért csapatai élére, ezért kitalálták, hogy a „mennyekből kölcsönöznek" egyet. Portugália védőszentje a liszaboni születésű Páduai Antal volt, ezért úgy gondolták, hogy nála jobban senki nem képviselhetné az országot a harcmezőn. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy a portugál seregben senki nem kaphatta meg a tábornagyi címet, csak úgy, ha előtte bejárta a katonai ranglétra minden fokát. Ezért a szent szobrát hintóba ültették, kivitték a harcmezőre és minden nap új rendfokozatot kapott. Először beöltöztették közkatonának, másnap a király káplánná nevezte ki, harmadnapra pedig hadnagy lett és így tovább, egészen a tábornagyi rendfokozatig. Az összecsapás reggelén azonban olyan szerencsétlenül állították fel a szobrot, hogy a franciák első néhány ágyúgolyója közül valamelyik leszakította a fejét. A portugálok nagyon rossz előjelnek tekintették a csapat fővezérének „elestét" és inkább felhagytak a harccal.

Eukaliptusz a Golán-fennsíkon

A hatnapos háború önmagában is megérne egy misét, hiszen az Izraeli hadseregnek négy arab országot sikerült 1967. június 5-e és 10-e között térdre kényszerítenie. A harcok egyik, talán kevésbé ismert története szerint az izraeli szuperkém, Elijahu Kohen érdemei közé tartozott, hogy a zsidó hadvezetés már jó előre értesült a Golán-fensíkon felvonult szír egységekről. A szír kormányba beépült, egyébként egyiptomi születésű Kohen ugyanis azt tanácsolta az arab hadvezetésnek, hogy ültessenek eukaliptusz fákat a fennsíkon, így a katonák és a harcjárművek védve lesznek a gyilkos naptól, és kiváló álcaként is szolgálhatnak a felderítőkkel szemben. Az információt persze kiadta az izraelieknek, így már csak arra kellett figyelniük a pilótáknak, hogy biztosan eukaliptusz fára essen a bomba.