Úszó történelemformálók

A Pearl Harbor ellen intézett támadás (1941. december 7.) után a japánok viharos sebességgel terjesztették ki hatalmukat, 1942 elején már a szövetségesek egyik legfontosabb délnyugat csendes-óceáni bázisa, az új-britanniai Rabaul is a kezükre került. Áprilisban a Japán Császári Haditengerészet fő ütőereje, a hat repülőgép-hordozót magában foglaló, Nagumo Chuichi altengernagy vezette Első Légiflotta kihajózott az Indiai-óceánra, és Ceylonnál (ma Srí Lanka) megütközött egy brit csoportosítással. A harc során a japán repülőgépek elsüllyesztették a HMS HERMES hordozót, továbbá a HMS DORSETSHIRE és a HMS CORNWALL nehézcirkálót.

Végképp eltörölni

Jamamoto Iszoroku admirális, a Japán Császári Haditengerészet összevont flottájának főparancsnoka azt tervezte, hogy egy döntő összecsapásban megtöri a legfőbb vetélytársnak tekintett amerikaiak ellenállását; a harc helyszínéül a Csendes-óceán közepén elterülő parányi Midway-szigeteket szemelte ki. Ezt megelőzően a japánok Rabaulból kiindulva Új-Guineát, a Salamon-szigeteket, az Új-Hebridákat és Új-Kaledóniát vették célba, hogy e területek birtokba vételével elvágják az összeköttetést Ausztrália és az Egyesült Államok között.

Az elsődleges cél az Új-Guinea délkeleti részén elterülő Port Moresby, illetve a Salamon-szigetekhez tartozó kicsiny földdarab, Tulagi elfoglalása volt egy nagyszabású, vízi és szárazföldi kombinált hadművelet keretében. Tulagin hidroplán-ellátó bázist akartak létrehozni, hogy növeljék az ellenőrizhető tengeri területek nagyságát, Port Moresby repterét (amely kívül esett az Ausztráliába telepített vadászgépek hatósugarán) pedig a bombázóik támaszpontjának szemelték ki, ahonnan azok a kontinensnyi ország északi területeit támadhatták volna. A Tulagi és Port Moresby elfoglalásával megbízott inváziós csapatok 1942. április 30-án hagyták maguk mögött Rabaul kikötőjét, míg a partraszállást támogató haditengerészeti egységek – köztük a SHOHO könnyű repülőgép-hordozó – Truk szigetéről indultak útnak. Takagi Takeo altengernagy parancsnoksága alatt szintén a helyszínre irányították az Első Légiflotta két hordozóját (SHOKAKU, ZUIKAKU) is magában foglaló csapásmérő erőt; feladatuk a felbukkanó amerikai hordozók megsemmisítése volt.

Az amerikai kódfejtők azonban jól dolgoztak, így a hírszerzés időben tudomást szerzett a japán tervekről. Chester W. Nimitz tengernagy, az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának főparancsnoka tehát riadóztathatta a közelben tartózkodó, Frank J. Fletcher altengernagy vezette köteléket, amelynek a USS YORKTOWN repülőgép-hordozó is a része volt. Fletcher segítségére az Aubrey W. Fitch ellentengernagy irányítása alatt álló USS LEXINGTON és kísérete indult a térségbe, továbbá egy ausztrál–amerikai cirkálókülönítmény, John. G. Crace ellentengernaggyal az élén.

1942. május 3-án a japánok elfoglalták Tulagit; a támadók semmiféle ellenállásba nem ütköztek, mert az ausztrálok már korábban kiürítették az apró szigetet. Fletcher értesült a partraszállásról, s úgy döntött, május 4-én rajtaüt az ellenségen. A USS YORKTOWN fedélzetéről felszálló repülőgépek három hullámban rontottak rá a mit sem sejtő japánokra, s elsüllyesztették több hajójukat, illetve lelőtték az összes, Tulagira telepített hidroplánjukat, jelentősen gyengítve ezzel a császári haderő felderítési képességeit a térségben. Értesülve a történtekről, Takagi Takeo altengernagy azonnal a Korall-tengerre indult, hogy felkutassa és megsemmisítse az amerikai repülőgép-hordozókat. Fletcher admirális szintén felkészült az összecsapásra, és a USS NEOSHO üzemanyag-szállító hajót a USS SIMS torpedóromboló kíséretében délre, biztonságosnak vélt vizekre küldte.

Május 7-én hajnalban Fletcher megtudta, hogy a Port Moresby megszállására készülő erők a Louisiade-szigeteknél található Jomard-szoros felé tartanak. Feltartóztatásukra Crace admirális hajóit küldte. E döntésével a parancsnok ugyanakkor nagy kockázatot vállalt, hiszen a légi fedezet nélkül útnak induló ausztrál–amerikai különítmény könnyen a japán légierő martalékává válhatott volna. Ez kis híján be is következett: délután a szövetséges hadihajókat ellenséges torpedóvető gépek, majd zuhanóbombázók vették tűz alá, nem sokkal később pedig amerikai B–17-esek is megtámadták a köteléket – tévedésből. Crace csapatát ugyanis japánoknak nézték. A három támadás során csak minimális károkat szenvedő különítmény végül elérte úti célját, ahol azonban azt az értesülést kapta, hogy a Port Moresby ellen indult inváziós erő visszafordult. Crace ezt követően Ausztrália felé vette az irányt.

Tévedések sorozata

1942. május 7-én a SHOKAKU és a ZUIKAKU felderítői két úszóegységet fedeztek fel, melyeket amerikai repülőgép-hordozóként és cirkálóként azonosítottak. Ellenük két hullámban összesen 78 gép indult, pedig a megtámadott két hajó egyáltalán nem az volt, aminek a magasból látszott: a USS NEOSHO és a USS SIMS került a japánok célkeresztjébe. A számos találatot kapott torpedóromboló gyorsan a tenger fenekére merült, a szintén súlyosan megrongálódott üzemanyag-szállító azonban egyelőre úszóképes maradt, bár erősen süllyedt. (A két hajó legénységének életben maradt tagjait végül a USS HENLEY torpedóromboló mentette meg – négy nap múlva, május 11-én.)

Mindeközben a USS YORKTOWN és a USS LEXINGTON torpedóvetőiből, illetve zuhanóbombázóiból álló kötelékek is akcióba lendültek. Bár a 93 gép a két nagy japán hordozót kereste, végül a SHOHO került az útjukba, melyre habozás nélkül rávetették magukat, és el is süllyesztették azt.

A csata következő napján, május 8-án hajnalban az amerikaiak és a japánok is útnak indították felderítőiket, s nagyjából egy időben leltek rá a másik fél hordozó-kötelékére; levegőbe emelkedhettek tehát a csapásmérő erők. Az első támadást a USS YORKTOWN gépei hajtották végre a SHOKAKU ellen, amely a találatok nyomán hamarosan kigyulladt. Az állapota azonban korántsem volt olyan súlyos, mint amire a látottakból következtetni lehetett, sőt a kárelhárítás annyira jól sikerült, hogy a USS LEXINGTON helyszínre érkező torpedóvetői és zuhanóbombázói a magasból teljesen épnek látták a hajót. Az amerikaiak bombái közül végül összesen három találta el a hordozót, amely a csatazaj elültével kénytelen volt Japán felé venni az irányt, mert a harcban szerzett sérüléseit csak ott tudták kijavítani.

Ekkor már a USS YORKTOWN és a USS LEXINGTON is támadás alatt állt; miután a japán gépek áttörték a vadászvédelmet, rárontottak a két amerikai hordozóra. A USS LEXINGTON bal oldalát több találat is érte, míg a USS YORKTOWN fedélzetét egy jól irányzott bomba szakította át, s a hajó belsejében felrobbanva okozott súlyos károkat. A találat azonban nem volt végzetes: a tüzet eloltották, a leszállófedélzet sérülését pedig kijavították, így a bevetésről visszatérő gépek landolása elől minden akadály elhárult.

Végzetes robbanás

A USS LEXINGTON legénysége is nagy erőkkel dolgozott a kárelhárításon, 12 óra 47 perckor azonban váratlanul hatalmas robbanás rázta meg az egész hajót. Mint kiderült, egy sérült üzemanyagtartályból – melyet az egyik japán torpedó rongált meg – a benzin szivárogni kezdett, közben párolgott, a benzingőzt pedig egy szikra belobbantotta. A detonáció nyomán felcsapó lángok megállíthatatlanul terjedtek tovább, s újabb robbanásokat idéztek elő. A hordozó megmentéséért folytatott heroikus küzdelem eredménytelennek bizonyult, így Fitch ellentengernagy 17 óra 7 perckor kiadta a parancsot a hajó elhagyására. A túlélőket – nagyságrendileg 2700 embert – a flotta többi egysége mentette ki a vízből.

A Korall-tengeren tehetetlenül sodródó repülőgép-hordozónak a USS PHELPS romboló adta meg a kegyelemdöfést. Öt torpedót lőtt ki a hajóra, mire az végül 19.52-kor elmerült a hullámsírban. A csata folytatásáról így már szó sem lehetett, s hamarosan megérkezett Nimitz tengernagy utasítása is: Fletcher hagyja el a Korall-tengert, és egységeivel induljon Pearl Harborba.

A szemben álló fél szintén távozott a térségből, miután a Port Moresby megszállására készülő japán erők parancsnoka visszarendelte Takagi altengernagy hajóit Truk szigetére, egyúttal az invázió elhalasztásáról is döntött; ezért kellett dolgavégezetlenül elhagynia a Louisiade-szigeteki leshelyét a Crace admirális vezette kis különítménynek.

Ki győzött?

Az 1942. május 4–8. között megvívott korall-tengeri csata után mindkét fél saját magát tekintette győztesnek, bár inkább a japánoknak volt okuk az ünneplésre, hiszen elsüllyesztették az amerikaiak egyik hordozóját, egy másikat pedig súlyosan megrongáltak, nem beszélve az elpusztított 69 repülőgépről. Emellett a tenger fenekére küldtek egy-egy tankert és torpedórombolót is. Ehhez képest eltörpült a veszteségük, hiszen a SHOHO nem számított elsővonalbeli egységnek. Az összecsapásokban ugyanakkor az ellenfelüknél több gépet, szám szerint kilencvenkettőt vesztettek, ami legalábbis elgondolkodtató volt.

A történelem első repülőgép-hordozó csatájában a taktikai győzelem tehát a japánoké lett. Stratégiai szempontból viszont az amerikaiak oldalára billen a mérleg, hiszen a Korall-tengeren megállították a császári hadsereg előrenyomulását, elhárították a Port Moresby-t fenyegető inváziót, ráadásul hosszú időre harcképtelenné tettek egy ellenséges repülőgép-hordozót (SHOKAKU), amely így a csendes-óceáni hadszíntér sorsfordító összecsapásában, a Midway-szigeteki csatában sem tudott részt venni. Az ott elszenvedett japán vereség pedig végleg zárójelbe tette a Port Moresby elfoglalására vonatkozó császári terveket is.

Fotó: archív