Viktória-kereszt az ellenség támogatásával

A háború a végéhez közeledett már 1945 áprilisában. A szövetséges katonák tudták, hogy már csak pár napot, hetet kell épségben kibírniuk, és a többéves pokol véget ér. Legalábbis ez tartotta bennük a reményt. Nem így a hazájukat és a Harmadik Birodalmat védelmező németek! Számukra minden hátrahagyott méter az anyaföldből kudarcot jelentett, ezért még az utolsó percekben is ellentámadások sorával igyekeztek legalább lassítani a szövetségesek invázióját.

Az 1940 óta harcoló Edward Charlton és az Ír Gárda 2. zászlóalja ekkor a németországi Wistedt városát igyekezett bevenni. Mihelyst megvetették a lábukat, a lesben álló védők ellentámadásba lendültek. A veteránnak számító németek hamar ártalmatlanították a brit harckocsikat, megbénítva ezzel a támadók fő erejét.

Charlton a kémlelőnyíláson át látta, hogy a városba visszaszivárognak a korábban megfutamított katonák, így komoly döntésre szánta el magát. Kipattant a harckocsiból, leemelte annak fedélzeti géppuskáját és két kezével megtartva azt egymaga szállt harcba. A folytonos fedezőtűznek hála, amit a .30-as kaliberű Browning-géppuskával nyújtott, társai szervezett védelmet kezdhettek el kiépíteni.

Csak akkor hagyta abba a tüzelést, ha hevedert cserélt, illetve amikor bal karjába egy golyó fúródott. Charltont nem izgatta túlzottan vérző sebesülése, ám mivel egy kézzel nem bírta volna el a fegyvert, megtámasztotta azt egy kerítés tetején és úgy folytatta a harcot. Bajtársai visszaemlékezései alapján Edward nagyjából húsz percen keresztül fedezte őket, ami nagyban hozzájárult a városért folyó csata megnyeréséhez.

A testébe fúródó második és harmadik lövedék halálosan megsebesítette. Társai csak annyit láttak, hogy összerogyik és a németek elfoglalják állását. Azt hitték, hogy sebesült bajtársukat hadifogolytáborba vitték. Charlton családja is ezt a hírt kapta a hadügyminisztériumtól. A valóság ezzel szemben az, hogy a németek valóban őrizetbe vették, ám az elsősegélynyújtó helyre már nem tudták időben eljuttatni.

A háború után összeülő bizottság hosszasan tanakodott arról, hogy vajon Edward Charlton közlegény megérdemli-e a posztumusz Viktória-kereszt kitüntetést. A hiányos információk és a szemtanúk össze nem függő történetei alapján úgy tűnt, hogy végül eredménytelenül zárják le a néhai hős aktáját. Ám ekkor futott be az ott harcoló – azóta már kapitulált – németek jelentése is, amelyben külön figyelmet szenteltek a közlegénynek. Leírásukban nemcsak elismerték a katona hőstettét, de követelték a brit elöljáróktól, hogy méltó módon bánjanak emlékével, hiszen neki köszönhették az ott kivívott győzelmet.

Az egykori ellenség támogatásával megerősítve Edward Charlton közlegény halála után megkapta Nagy-Britannia legnagyobb kitüntetését.