Tíz kémfilmes klasszikus

1. Forgószél

Alfred Hitchcock, a thriller műfajának atyja és első számú képviselője több izgalmas filmmel hozzájárult a kémfilmes kánonhoz. A Londoni randevú például egésznapos feszült vonatutat követ, aminek magyar kötődése is akad a nyitányban, Hitchcock legismertebb ilyen jellegű munkái viszont a Forgószél és az Észak-északnyugat. Előbbiben, ha nem is sasfészekben játszódik, az Ingrid Bergman alakította hősnő teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül egy ellenséges házban, ahonnan idővel már kijárása sincs. Egyedül próbál információt szerezni új családjának titkos üzleteiről, ahová beházasodott. A Forgószél lassan, fokozatosan épülő kémtörténet, aminek hőse mindvégig pengeélen táncol, a lebukás határán mozog.

2. Észak-északnyugat

Sokak kedvenc Hitchcock rendezése mozgalmas, fordulatos, angol humorban gazdag történet. Könnyű megkedvelni a félreértések áldozatává váló, menekülő férfit, aki akciói során nemcsak rátermettségét bizonyítja, jutalomként a szerelem is rátalál. Az Észak-északnyugat klasszikus kémfilmek paródiájaként készült, de komolyan vehető történet. Sokkal inkább, mint a Hitchcock inspirálta James Bond mozik, amik a hatvanas-hetvenes évek epizódjaiban egyre abszurdabb szituációkba keverték a királynő legkiválóbb nőcsábász ügynökét.

3. Amerikai fogócska

Az eddigi három film férfi főszereplője, Cary Grant jellegzetes arcélt hagyott a hollywoodi arcképcsarnokban. Elegáns, könnyed, joviális angol karakter jut róla a közönség eszébe, pedig néhány szerepében más arcait is felmutatta. Gondoljunk csak A gyanakvó szerelem című szintén kiváló Hitchcock film semmirekellő, számító gazemberére. Sosem kapott azonban olyan kiszámíthatatlan természetű karaktert, mint a klasszikus hollywoodi korszak utolsó sikerfilmjében, az Amerikai fogócskában. Egészen a cselekmény végéig nem derül ki, kinek az oldalán áll és milyen magán, vagy nemzeti érdekeket szolgál. A pezsdítően izgalmas, sokszereplős történet egy ismeretlen helyre dugott vagyon utáni hajszát követ, aminek középpontjába akarata ellenére kerül Audrey Hepburn törékeny karaktere.

4. Őfelsége titkosszolgálatában

Térjünk át a hivatásos titkosügynökök világába. A James Bond novellák valószerűsége nyilvánvalóan kétségbe vonható, a sorozat leghányattatottabb része azonban érdekes kísérletnek tekinthető, amennyiben a többi 007-es produkciótól eltérően komoly témákat érint. Geroge Lazenby egyetlen Bond-filmje (aminek főcímdalát eredetileg Zalatnay Cini énekelte volna) a Daniel Craig-típusú drámaibb hangvételű epizódokat előlegezi: a 68-as gondolatoktól áthatott mű vegyi-környezeti katasztrófát vizionál, a címszereplőt pedig érző-romantikus férfivé változtatja, aki a házasságtól sem zárkózik el. A Sean Connery filmek könnyedségétől határozottan elzárkózó opusz 1969-ben bukásra volt ítélve, fél évszázaddal később viszont egyáltalán nem tűnik jellegtelen mozinak.

5. Tű a szénakazalban

A klasszikus korszak pezsdítő és a James Bond-széria parodisztikus stílusa után evezzünk át a legalább részben igaz történeteket bemutató, feszült kémthrillerek világába. A második világháború borzalmai kevéssé traumatizálták a tengerentúli közönséget, az európai szerzők számára viszont kellő táptalajt szolgáltattak. A brit készítésű Tű a szénakazalban kapcsán leginkább Tarantino ironikus világháborús rendezését, a Becstelen brigantykat lehet említeni, ami provokatívan relativizálja a hazaszeretet fogalmát és megkapargatja a németek kollektív bűnösségének elméletét. Richard Marquand rendezése másfelől közelíti ugyanezt a témát. A szerelmi szállal átszőtt, kalandos történet középpontjában ambivalens karakter áll: a német hírszerzővel nem szívesen azonosul a néző, másfelől a kötelességét utolsó lélegzetvételéig teljesítő katona képe bontakozik ki a vásznon.

6. A profi

Hasonlóan tragikus sors a francia Joss Beaumont ügynöké, akit a francia állam hagyott magára. A politikai áthallásokat sugalmazó történet főhőse az elitkém, akit fiktív afrikai ország korrupt elnökének meggyilkolásával bíznak meg. A politikai széljárás fordultával a francia kormány mégis üzletet köt a romlott államfővel, aminek fejében szándékosan lebuktatja saját emberét. Beaumont talán bosszúból vagy puszta kötelességtudatból mégis eltökéli, hogy teljesíti eredeti megbízását – immár a teljes francia titkosszolgálattal farkasszemet nézve. A film ikonikus zárósnittjén végül Belmondo hőse Ennio Morricone éteri zenéjének ütemére sétálva várja ítéletét…

7. A mások élete

Folytatva a „renegát” kémek történetét, eljutunk az NDK kiábrándult titkosszolgájához, Florian Henckel von Donnersmarck 2006-os Oscar-díjas rendezésében. A profihoz hasonlóan súlyos, ám nem annyira romantikus, hanem rettenetesen nyomasztó hangulatú filmről van szó. A Stasi korábban bigott, meggyőződéses kommunista ügynöke fokozatosan megundorodik a szocialista rendszertől, látva annak visszatetsző működését és embertelen módszereit. A mások élete nem kalandos, akciódús történet, hanem az elnyomó rendszerek manipulatív, megfigyelő (a pontos szó itt inkább a kukkoló) és vallató technikáit mutatja be. Olyan „orwelli” világban járunk, ahol mindenki gyanús – és ezúttal ez nem abszurd megállapítás, mint A tanú esetében.

8. Minden lében két kanál

Térjünk át a sorozatok és a nem hivatásos kémek világába. A rendszerváltás előtt általánosságban kevés nyugati film jutott be a magyar mozikba, különösen a politikai érintettségű műfajok esetében. A hetvenes évek európai szuperprodukciójának számító Minden lében két kanál széria viszont hazánkban is sikerrel futott. A 007-es szerepére készülő Roger Moore dúsgazdag, művelt, jóképű angol lordot, míg a való életben és sorozatbéli szerepe szerint is magyar származású Tony Curtis bronxi nyomornegyedből felkapaszkodott mágnást alakít. A hedonista párost egy nyugdíjazott bíró köti össze és teszi legjobb barátokká, miközben Európa legkülönbözőbb pontjain garázdálkodó gengszterek, bűnözők és kémek leleplezésére, elfogására küldi őket. A James Bond filmeket kopírozó, egyértelműen angol humorra építő kémszatíra hidegháborút érintő részeinek szövegkönyvét természetesen átírta a korabeli szinkronstúdió, a kilencvenes években újraszinkronizált sorozatot viszont már a szerzők szándéka szerint – illetve a Láng József-Sztankay István páros improvizációival kiegészítve – élvezhetjük.

9. Barry Seal: A beszállító

Nem nevezhető professzionális kémnek Barry Seal sem, az ő története mégis figyelemre méltó a listán, hiszen megtörtént események alapján készült a róla elnevezett film. Tom Cruise ezúttal nem akcióhőst, hanem egyszerű levitézlett repülőpilótát alakít, aki amerikai csempésztevékenységét azzal feledtetheti az FBI előtt, ha információkat szállít Pablo Escobarról. A nyolcvanas évek hírhedt kolumbiai drogkereskedőjének tevékenységét több film és sorozat feldolgozta már, ezúttal viszont külső szemmel látjuk a kartell működését. Hamar kiderül, hogy Barry Seal tehetséges szerencsehuszár, aki nem fél kockáztatni az életét, amíg igazán nagy bajba nem keveredik. A film drámája a fináléban csúcsosodik ki, amikor a főhős magára marad, és az amerikai állam nem hajlandó megvédeni saját polgárát.

10. Fedőneve: Donnie Brasco

Filmvásznon soha nem láttunk még olyan megtört és kilátástalan kémet (ráadásul elitügynököt), mint Donnie Brasco. Az ismét igaz történet alapján készült film címszereplője nem pusztán lebukáshoz nagyon közeli szituációkat élt túl, akciója végére már ő maga sem volt biztos saját identitásában. Mivel feleségét és gyerekeit csupán alkalomadtán láthatta, egyre inkább leleplezésre kiszemelt maffiatársai váltak új családjává, végül atyai jóbarátját kellett volna elárulnia. Mike Newell rendezése ugyan izgalmas thriller, ezúttal nem az akció a film legfontosabb eleme, hanem egy kém lelki meghasonlása és tragédiája – amit a fiatal Johnny Depp és Al Pacino közvetít a kamerák előtt.

A történelem kifogyhatatlan inspirációval szolgál a filmipar és a szórakoztató irodalom számára, nem csak a háborús, hanem a kémtörténetek esetében is. Hamarosan olyan többé vagy kevésbé elrugaszkodott filmek kerülnek vászonra, mint az Argylle, a Mission: Impossible 8., vagy Guy Ritchie második világháborús The Ministry of Ungentlemanly Warfare-je. Ezúttal azonban nem a legújabb művek közül szemezgettünk. Tíz klasszikust, a kortárs mozi árnyékában kissé megfakult, ám időt álló kémthrillereket idéztünk fel.