Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

18 új hadihajóval bővítik a Fekete-tengeri flottát

Szöveg: Háború Művészete |  2010. október 27. 18:49

A Fekete-tengeri flotta az elkövetkező tíz évben 18 darab vízfelszíni és vízalatti hadihajóval erősödik, adta hírül az orosz haditengerészet vezérkara. A flotta fejlesztésére a kormányzati program keretében 2011-2020 között kerül sor. 

A tervek szerint – amely jelenleg még nincs jóváhagyva – a Fekete-tengeri flottát többek között hat darab Projekt 22350 osztályú fregattal, hat darab Lada osztályú (Projekt 677) dízel-elektromos tengeralattjáróval és két darab Projekt 11711 osztályú deszanthajóval erősítik meg.

1595909160
A Fekete-tengeri flotta bővítéséről szóló számokat némi fenntartással fogadták, mivel azok nem biztos, hogy pontosak. A közelmúltban jelentették be, hogy Jantar hajógyár nyert el egy szerződést, melynek értelmében három darab Projekt 11356 osztályú fregattot épít a Fekete-tengeri flotta számára. A három hadihajó közül az elsőt a tervek szerint két és fél éven belül befejezik.

Ezen kívül a korábbi elképzelések szerint a flottának kapnia kell „Tornado" (Projekt 21632) osztályú tüzérségi hadihajót, valamint „Varsavjanka" (Projekt 636) osztályú dízel-elektromos tengeralattjárót is. A Fekete-tengeri flotta megerősítését célzó beszerzések költségei egyes számítások szerint elérik a százmilliárd rubelt.

1595909160

Az orosz haditengerészet vezetésének korábbi terve szerint a Balti flotta állományából két őrhajót átadnak a Fekete-tengeri flottának. Ezen kívül várhatóan rakétáshajót (Projekt 21631), és korvettet (Projekt 20380) is kap a flotta.

Az orosz haditengerészet vezérkarának egy magát megnevezni nem kívánó hírforrása szerint a Fekete-tengeri flotta legkevesebb 21 darab vízfelszíni és vízalatti hadihajóval erősödik. A hadihajó állomány fejlesztése és létszámának növelése mellett a Fekete-tengeri flotta repülőerői is megújulnak; modernizált Szu-24M típusú bombázókat kapnak, valamint a Be-12 típusú kétéltű repülőgépeket Il-38 típusú tengeralattjáró elhárító repülőgépekre cserélik.