Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

C-130-asokat vásárol Kazahsztán

Szöveg: JETfly |  2010. október 27. 20:31

Az ex-szovjet köztársaságok közül Kazahsztán örökölte az egyik legnagyobb katonai erőt, ami indokolt is, mivel egykori sorstársaihoz képest jelentős területtel rendelkezik. Természetesen fegyveres erőinek eszközparkja teljes egészében az egykori Szovjetunió termékeiből áll, azoknak is főként a mára már elavult, korai változataiból.

A közelmúltban azonban elkezdődhetett a modernizációs, s valamennyire a külföld felé való nyitás is – s itt főként az Amerikai Egyesült Államokra gondolunk. A kazah és amerikai haderők vezetői már több esetben is ellátogattak egymáshoz, és sor került egy-két kisebb hadgyakorlatra is, ahol főként az USA katonái oktatták kazah kollégáikat. Haditechnika terén – a fellelhető adatok szerint – eddig nem történt túlzottan sok változás a jó kapcsolatok ellenére sem Kazahsztán arzenáljában, csupán két Bell UH-1H szállító-helikopterre került kazah felségjel. Most viszont kicsit nagyobb és kicsit drágább repülő eszközök is kerülhetnek majd az országba.

A Kazah Légierő vezérkari főnöke, Nurlan Ormanbetov az Interfax hírügynökség jelentése szerint arról számolt be a médiának, hogy országa hat Lockheed Martin C-130 Hercules teherszállító repülőgép beszerzését tervezi az Egyesült Államoktól.

„A jelenlegi tervek szerint legfeljebb hat példányt vásárolnánk, de ez még változhat attól függően, hogy milyen áron kaphatnánk meg őket." – mondta Ormanbetov az astanai nemzetközi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón, melynek keretében egy Hercules is bemutatót tartott.

Kazahsztán a nyilvánosságra hozott információk szerint használt példányokat vásárolna, melyeket az 1960-as és 70-es években gyártottak. Mielőtt szolgálatba állnának, némi korszerűsítésen és üzemidő-hosszabbításon esnek át, így 40-45 millió dollárba kerülne egy Hercules.

Korábban már felmerült az Egyesült Államok részéről, hogy szolgálatból kivont, feleslegesnek ítélt C-130-asaiból néhányat ingyen átadna Kazahsztán számára, de úgy tűnik, valami közbejött, és mégis fizetni kell a gépekért.