1914. december 4.

Ablakunk keletnek néz, s a jégtől tejüveggé változtatott táblákon korán átszüremkedik a világosság. Kemény fekhelyemen nagyszerűen aludtam, a vonatrázás nem zavart. Az oláh pucer forró teát hoz a század konyhájáról, illetve valami sárgás színű, s teának nehezen fogadható italt. Ez a reggelink, nagyon fekete kenyérrel. Ezentúl mindennap ez a kosztunk.
Harányi pár darab kockacukrot előlegez. Vannak dohányosok, akik cukor nélkül isszák a teát, hogy annak árán dohányt vehessenek. A tábor irodájában utalványt kapunk ágyra, szalmazsákokra, tűzifára, sőt lámpára is. Klinovszky, aki ruténul beszél, elég jól meg tudja magát értetni, különben alig sikerült volna mindez ilyen simán. A lámpa pl. roppant merész kérés volt, az előttünk érkezettek erről álmodni sem mertek. Klinovszky sem igen akart vele előrukkolni, de addig döfködtem oldalát, míg végre kibökte. Találkozunk a kadétaspiráns urakkal. Ezek is fűhöz-fához szaladgálnak, mert ők is csak a miénkhez hasonló üres szobát kaptak, semmi egyebet. Egy szobában laknak Bodonyi Nándor, Szász Arthur, Dr. Heumann, Vecseri és Uitz. Bodonyi, akit valóban előterjesztettek kadétnak, Götz példáját követi, s így elszakadnak egymástól.

A hadifoglyok katonai egységekbe vannak beosztva, a mi barakkunk a 7. bataillon 3. századát képezi. Az ebédhez egy közös bádogtálat kapunk, s a közeli lavkában (így hívják a barackban helyenként lévő kis fűszerüzleteket, melyek a katonaság kezelésében vannak) egy-egy lakkozott kínai fakanalat vásárolunk, ezzel felfegyverkezve üljük körül öten a tálat. Szerencse még, hogy társaim úriemberek, és a körülményekhez képest tisztáknak mondhatók. A tállal lesni kell, hogy mikor kiáltják az ebédet, s akkor minden tálvivő a konyha ajtajánál sorba áll, és először óriási üstökből levest löttyentenek neki, s ha ezt bekebelezte a kompánia, egy másik hasonló üstből a kását merik ki.
A tálhordói tisztség persze végigjár a tagok közt, s vele a tálmosogatás nemes mestersége is. Erre a célra jó egy pucer, s délután meg is alkuszunk egy barakkbeli magyarral, (Gál) aki egyelőre ingyen vállalja ezt a kis dolgot, megelégszik azzal az előnnyel, amit külön szobánk jelent, szemben a legénység lármás, füstös, bűzös termeivel.

Lakásunk egybenyíló, rendes nagyságú lakószobákból áll, valamikor tiszti lakosztály volt. Az udvaron megfelelő melléképületek, istálló, baromfi vagy sertésól, pince stb. A bejárat folyosóra nyílik. Azonban még mielőtt a folyosóra érne az ember, még egy ajtó zárja el az utat, hogy a külső levegő e szélfogó által még jobban el legyen zárva. A folyosóról egy konyhába lépünk, s csak innen a szobába. A konyha fűtetlen lévén, ablakait vastagon lepi a dér, és világosságot alig ereszt be, itt örökös félhomály uralkodik. A szobaablakról kissé leolvad néha a dér, s elég világosságot kapunk. A külső három pár ajtó kárpitosmunkával van ellátva, kóccal párnázott és szélein vastag puha zsinór fut körül, hogy a külső levegőt egészen elzárja. Sajnos már igen számos folytonossági hibája van, amit nagyon megérez az ember. Az ablakok duplák, s télen nem nyithatók ki, mert csirizes papírral mindenütt a leggondosabban körül vannak ragasztva, a szó szoros értelmében légmentesen elzárva. A két ablak közt a lecsapódott vízgőz felszívására tenyérnyi fűrészporréteg lepi az ablakdeszkát. Csupán egy felső ablakszemet lehet kinyitni a napi szellőztetés végett.

A szobák padlósak, s szép nagy, szárnyas ajtókkal bírnak. Este utalványaink alapján két összetört faágyat kapunk, s egyebet semmit, az öröm tehát korai volt, muszkáéknál a parancsnoki utalványra néha csak a vállukat vonogatják a raktárban. Kaiser bajtársunk, aki már a vonaton is lázas volt, kórházba kerül. Mondják, hogy a tetűcsípéssel sokszor kiütéses tífuszt lehet szerezni. Az orvosi rendelőben orosz orvos mellett a mi orvosaink is dolgoznak. Ismét az asztalon térek nyugovóra.