1914. október 3.

A délelőttöt Perecsényben töltjük, úri kényelemmel nyújtózva a padlón. Sok a varrni és foltozni való, és reggel Vagyóczky zugsführer elküldetik szabókat szerezni. Több zsidó szabó is van, de ezek szombat lévén nem akarnak jönni. Vagyóczky, a betyár azonban oly komoly képpel kap erre a fegyverhez, hogy a szabók rögtön ész nélkül futnak tű, olló és gyűszű után.

Konyhánk nincs velünk ma, és így ebédünket valamelyik házban készítik. Rántott levesből és krumplifőzelékből áll az. Egyszerű menü nagyon, s a sok koplalás után valami táplálóbbat is kitalálhatott volna a manipuláns úr, ha valami fogalma lenne az ételek tápértékéről és nem csupán azt nézné, hogy melyiken kereshet többet, de mi ezzel is nagyon meg vagyunk elégedve, mert megérzik rajta, hogy nem bakamarokban, hanem hozzáértőbb asszonyi kezekben volt ma a konyhánk főzőkanala.

Az utolsó falatokat megint csak hirtelenében kell bekapnunk, mert indulásra kapunk parancsot. A többi szakaszt is bevonjuk és visszatérünk Bercsényifalvára. Itt az állomással szemben a postamesteri épületben szállásoltatunk el. Nagy halom takarmánytököt kell kicipelnünk egy szín alól, hogy ott magunknak helyet csináljunk, s mikor éppen az utolsót visszük, jön a parancs, hogy „herstellt az egésznek", vissza kell megint cipelni az egész halom tököt, és elmarsolunk. Ezer szerencsére a kertben levő almafákról még korábban megtöltöttem az öreg brótzsákot, s így e tekintetben nyugodtan lépek el, szokás szerint itt mondva köszönetet a postamester úrnak. Bizonyára nem haragszik, ha megtudja, hogy milyen kitűnő szolgálatokat tettek az ő jó almái később. Csak a közeli állomásig megyünk, s ott egy szép pázsitos helyen felszerelésünket lerakva várunk.

Beesteledik. Hűvös van, s az itt heverő fadarabokból tüzet rakunk, és az elcsent almából párat megsütve megint változatosabbá tesszük kissé a kosztunkat. Vagonokat várunk, de ezek csak nem akarnak megérkezni. Végül is a fegyvergulyák mellé jó vastagon zabos bükkönyszénát hordunk, s azon térünk alvóra a szabad ég alatt. Elfilozofálok egy kicsit azon, hogy miért is nem alhatunk most az innét egy ugrásra levő épületben, ahol már előbb a sok tököt elraktuk az útból, de persze ezt a fogas kérdést nem sikerül megoldanom.

Az új pokróc jó szolgálatot tesz. Fejem búbjáig beburkolózom, s csakhamar mélyen alszom. Éjféltájban felvernek bennünket. A vagonok megérkeztek. 26 ember jut egy kocsiba. Lábaimat a pokrócba csavarva, egy padon ülve folytatom az alvást. A megelőző éjszakai virrasztás oly álmossá tett, hogy mire elindulunk, már alszom. Megyünk vissza északnak, a már felmarsolt 4. hadtest után.