1914. október 31.

Nyugodt alvás után nagyszerűen kipihenten kelek. Dagadt lábam még nem javult semmit, valószínűleg hamarosan ki fog fakadni. Nem fáj éppen, de úgy néz ki, hogy nem jó rátekinteni. Reggelink feketekávé és tea vajas kenyérrel. Ágyainkat kihordják, úgy látszik, kell a sebesülteknek. Nekünk különben már nem szükségesek, mert 11 óra tájban elindulunk az állomásra. Lábamra alig vagyok képes rálépni, s nagyon erősen sántítok.

Csúf, szürke, borongós idő van és nagyon hűvös. Az állomáson a sínek közt fényképre kerülünk, a muszka képeslapok is szeretik most ezeket a felvételeket közölni. A váróteremben több orosz tiszt elegyedik szóba velünk, németül és franciául egészen jól beszélnek. Egy katonaorvos dum-dum lövegeket mutat fel, állítólag a mi bakáinknál találták. Egészen az orrunk alá tolja őket, s dühösen hadonászik, hogy micsoda disznóság ilyennel lőni. Jómagam most először látok ilyen löveget, s ha a többiek nem mondanák, azt se tudnám, miféle, hát nem érzek semmi lelkiismeret-furdalást. Próbáljuk megértetni az orvossal, hogy ilyeneket mi nem szoktunk használni, csak néha belövésre, de az öreget nem lehet meggyőzni, s tovább is dühösen dohog, mert állítólag ezrével találtak nálunk ilyen patronokat.

A sebesültszállító vonattal indulunk el. A kocsik fűtetlenek, s rettentő jégveremklíma fogad. Egy darab kenyeret és egy húskonzervet kapunk ebédre. Kb. két óra alatt elérjük Rudkit. Útközben rengeteg gabonát szállító vonatot kerülünk el, s az országúton, melyhez a feledhetetlen Rudki-Sombori éjjeli visszavonulás emléke fűz, trénszekerek hosszú karavánját látjuk. A bakterházaknál hadifoglyok álldogálnak, valószínűleg a pályát javíttatja velük a muszka. Portyázó kozákok ügetnek itt-ott a réteken. A nap egészen elbújt a köd és felhő mögé. Rudkin gyalog megyünk keresztül. Erre is már jártam egyszer. Ugyanahhoz a grófi kastélyhoz tartunk, melynek krumpliföldjén éjjel Kovács Pállal vedetták valánk, s melynek udvarán szalmán aludtunk leváltásunk után, de most felvitte az Isten a dolgunkat, nem az udvaron alszunk az ég alatt, hanem az emeleti szobában helyeznek el bennünket. Pompás antik bútorok, rokokó karosszékek és kanapék, bakancsom szögei bocsánatot kell kérjenek a parkettől, hogy akaratlanul egy-egy karcolást kénytelenek ejteni őméltóságán, s csukaszürkét is már csak gyengén játszó köpenyem zavarba kell jöjjön a brokáthuzatok előtt, mikor letelepedek. A tulajdonost vagy őseit valami benső viszony fűzhette Napóleonhoz, mert a lépcsőház s a szobák falain is a nagy császár képei függnek mindenféle változatban. Régi értékes fametszetekben, melyeket a muszka még nem méltányolt annyira, hogy a szögről leakasztotta volna. Azt hiszem, nem sokáig fognak itt lógni, mert nagyon könnyen elvihetők, csak még a szakértő muszka nem jelent meg.

A görbelábú asztalokon a L’Illustration néhány régi bekötött évfolyama s egy kisebb könyv. Bajtársaim felcsapják, de rögtön félre is lökik, de bezzeg megörülök neki én. Kellner professzor híres munkája az, a „Grundzüge der Fütterungslehre" 1909. évi kiadásban. Még a szállító könyvkereskedő számlája is benne van: H. A. Altenberg, Lwów (Lemberg), 4,90 koronáról. Szóval 4,90 koronával tartozom a kastély tulajdonosának − állapítom meg, mert a könyvet magammal viszem. Micsoda pompás dolog, hogy erre a könyvre ráakadtam, valóságos csoda. A modern alapokra fektetett takarmányozástan egyike a legnehezebb gazdaságtudományoknak, s magyarban nincs is könyv, mely ezzel megközelítőleg oly részletesen foglalkozna, mint ezen alaptan megteremtőjének, Kellnernek ez a műve. A könyv végén levő tabellák valóságos kincsesbányák. Ezzel minden szabad időmet nagyszerűen el tudom tölteni, és soha a praxisomban annyi időm nem lett volna, hogy ezt a munkát úgy áttanulmányozhattam volna, mint most. Madarat lehetne velem fogatni. Az előbb még vacogtam egy kissé, mert a kandalló itt is csak parádénak látszik, s a nagy szobát sehogy sem akarja fűteni, és most mindent feledve bújom a könyvet. Vége a semmittevésnek, lesz már komoly munkám. Bejön egy tiszt s bemutatkozik, aztán azt a kérdést teszi fel, hogy mit óhajtunk inkább, a napi 76 kopek kosztpénzt vagy természetbeni kosztot. Persze az utóbbit választjuk, és nemsokára kilencágú koronával díszített tányérokból esszük a fasírozott húst jó fojtós burgonyával. Ez a fasírozott nagyon népszerű lehet a muszkánál, már volt szerencsénk hozzá. A teát szamovárban hozzák, így aztán három csészével is megiszunk belőle, s jól átmelegedve térünk nyugovóra.

Magam egy rugós ágybetétet kerítek, s azon jó helyem van, a többiek díványon, fotelben, ki hogyan tud, úgy alszik. Az őrök folyton mászkálnak az éjjel, de más nem zavar, s jót pihenünk.