1914. szeptember 24.

Amint világosodik, ki-kinézünk, és egy állomáson megtudjuk, hogy Kassa felé tartunk. Reggel 8-kor érünk oda. A legénység megrohanja az éttermet, s magam is valósággal reszketve várom, míg a pincér elém teszi a habos kávét. Nem is elégszem meg eggyel, életemben először vágok be két habos kávét egymás után. Még egy harmadikat is rendelnék, de ezt már restellem. Egyéb európai dolgok is kaphatók, mint szafaládé, kenyér, sör, képes levelezőlapok, hírlapok, és mi vad dühvel dúskálódunk mindenben. Nem törődik senki a felemelt árakkal, pár perc alatt mindennek lába kél.

Egy „Érdekes Újság"-ot is veszek, és nagy az öröm a vagonban, amikor abban éppen ezredünknek Szerbiában viselt dolgait olvasom. Három fénykép is van a cikk mellett, melyeken századunk bakái vannak megörökítve. Az egyiken zugführer úr, Tiringer és Molnár állnak József főherceg mellett a megmentett ezredzászlóval. Most itt ülnek mellettem mind a ketten, és nem kis büszkeséggel ismernek magukra a képen.

Szép vidéken járunk a kies Sáros megyében. Szűk völgyekben fut a vonat, erdő borította hegyoldalak közt, s mindig változatos a táj. Este 8 óra tájban érünk Magyarraszlavicára, s az iskolában kapunk szállást. A tanterem padjait egymásra rakva, a padlóra terített szalmára heverünk le. Fedél alatt lennénk, de most meg más a baj. A hirtelen kosztjavulás a legtöbb bakánknak megártott, és enyhe kolerás tünetekben nyilvánul meg. Sok a nyögdécselő ember, s éjjel egymáson keresztülbukdácsolva rohan ki hol az egyik, hol a másik. A rendetlen táplálkozás után senkinek a gyomra sem bírja ki a rendes ételeket. Többé vagy kevésbé mind rosszul vagyunk, és szerencsére nem a kolera enyeleg velünk.