1914. szeptember 27.

Világossal ismét a homonnai állomáson vagyunk. Különösen jó feketekávét kapunk, s kiszállva az állomás melletti lóhereföldön állunk órákig. Felállítják a raportot. Én is sorba állok, hogy egészen ronggyá lett bakancsom helyett újat kérjek, de alig kezdi meg hadnagyunk a kihallgatást, abba is hagyja, mert indulásra kapunk parancsot.

Kifelé tartunk a városból. A reggel hűvös volt, de most elég melegen süt a nap. Vasárnap van. Imakönyves fehérnép és fehér nadrágos tótok igyekeznek a templomba. Várjeszenő az első község, ahol ezredünknek másik két bataillonja már két nap óta állomásozik. A falu előtti réten fegyvereinket gulyába rakva megpihenünk. Jólesik kinyújtózni a meleg napon, azzal a nyugodt érzéssel, hogy egy ideig a muszkával nem lesz dolgunk. Nem tudjuk, minek köszönhetjük ezt a szerencsét. Lassabban jön utánunk az orosz, mint ahogy mi elinaltunk előle, vagy talán tartalékban vagyunk, vagy a kolerás voltunk miatt vontak ki bennünket a tűzből, vagy pihenés lenne ez a pár nap − nem kutatjuk, csak örülünk, hogy békén hagynak bennünket és nyomorult életünket egy darabig nem fenyegeti egyéb, mint a kolera. Ettől valahogyan nem tartunk nagyon.

Beszélik, hogy Homonnán 24 emberünk halt meg kolerában, s hogy az különösen a 44. ezredben pusztít erősen, ahol napról napra nagyobb számú megbetegedések történnek. A falucska vadregényes helyen fekszik, erdő borította meredek csúcsok tövében, melyek egyikén egy innét elég jó karban lévőnek látszó várkastély falai emelkednek. (Gróf Andrássy Dénes birtoka.) A nap olyan pompásan süt, olyan jól érezzük magunkat testileg, lelkileg, mint már régen. Nehéz elhinni, hogy itt sincs biztonságban az életünk. Csak a jó szerencséjében és jó gyomrában bízhat mindenki, mert a civil életben könnyen betartható védekezési szabályokat a fertőzés ellen jelenlegi életmódunk mellett csak nagyon tökéletlenül alkalmazhatjuk.

Várjeszenőn a gazdák pajtáiban kapunk szállást. Szalma bőven van, a rőzsefonatos pajtaoldalakat pedig a szokásos módon a sátorlapokkal téve némileg huzatmentessé, tűrhető helyünk van. Úgy hírlik, több napot fogunk itt tölteni, hogy kipihenjük magunkat. Este postaosztás, és határtalan örömömre egész csomót kapok, leveleket, képeslapokat, újságokat. Minden nyomorúság feledve van.