1914. szeptember 29.

Manipuláns őrmester úr kegyes megbízásából Homonnára kell mennem susztereink részére faszeget, árakat és bakancsszeget vásárolni. Szívesen vállalom a megbízást, abban a reményben, hogy Homonnán magamnak is vehetek valamit, és valóban, lengyel kolbásszal, sajttal, cukorral s csokoládéval gazdagodva térek vissza. Hadnagyunkkal találkozunk jövet, aki Homonnára tesz egy sétalovaglást. Pár nap óta lova van s most tanul lovagolni, de nagyon liszteszsák módjára megy a dolog. Elcsípi előttünk Hauptmann káplárt, ki suttyomban igyekezett Homonnára, s kikötéssel kecsegteti azt is.

Jövet találkozom Bíróval is, neki suszterek szerzése volt a feladata, és hoz is magával három csirizszagú legényt, akik nekilátnak a század rossz bakancsainak, és a mi századsusztereinkkel együtt egy üres ház befűtött kemencéje köré elhelyezkedve, éjjel-nappal talpalnak. Így készül el az én bakancsom is, éppen időre.

Bodonyi önkéntes is Homonnán járt és bort vásárolt. A napi fél liter borjárandóságunkat eddig csak egyszer kaptuk ki Golubincin, s mikor ehelyett pénzt kértünk, hadnagyunk azzal utasított el, hogy ezt nem teheti, hanem majd jobb koszttal, több szalonnával, teával fogja pótolni az elmaradottakat. Sajnos mindez csak szép szó maradt, szalonnát soha, teát egyszer láttunk, és az ígért jobb koszt hej, de nyomába sem ért a kaszárnyai kosztnak. Most hát másodszor lesz részünk borban. Vízhez úgyis alig jutni, fegyveres őrök vigyáznak minden kútra. Délután ismét posta érkezik, s tíz elmaradt levelet kapok és értesítést, hogy csomagom is érkezett. Ezt csak késő éjjel kapom meg az ezredparancsnokságnál, mely az iskolában van. Belépve a terembe, egy hosszú asztal mellett ülve, asztalfőn az ezredessel, látom az összes tiszteket, térképekkel maguk előtt, s pár gyertya világánál nagy csöndben folyik a megbeszélés. A sarokban fekvő csomagomat megkapom, s a jól nekieredt esőben igyekszem vele mielőbb hazajutni. Nem is érek rá felbontani, mert ma napos vagyok, s éjjel a boroshordó mellett kell virrasztanom. Nagyon unalmas foglalkozás. Az eső a szokott konok kitartással zuhog folyton. Behúzódom a házigazda pitvarába, és valami lisztesládafélére ülve ásítozom végig a félórákat. Csak az ereszről csorgó esővíz és a háziak horkolása hallik. Ez sem tartozik éppen a kellemesebb éjszakáim közé. Próbálni kell az embernek, mondják néha az emberek. Istenuccse eleget próbáltam már, ezen a nézeten vagyok.

Egyszer a zugsführer urak jönnek, és három csillag adta joguknál fogva fejenként szerényen ca. egy litert szopnak ki a hordókból, azután meg 5. szakaszvezető úr Don Juan-i ténykedései szórakoztatnak, aki a szemben lakó menyecskéhez kvártélyozta be magát, és ott már a legteljesebb otthonossággal mozog, közben azonban elfeledik az ablakokat befüggönyözni.

Éjfélkor az ügyeletes felvált, azzal a rossz altatóval, hogy hajnalban indulunk. Siessünk még egy jót aludni, biztatom magamat, ki tudja, mit hoz a holnap. Bebotorkálok a pajtába, és helyemet kitapogatva ledőlök a horkoló bajtársak közé.