1915. augusztus 12.

Az elmúlt éjjel a muszkák közül több ezer elutazott a harctérre, köztük a kis Spinyov is, aki állítólag maga kérte kiküldését. Délelőtt felkeres Széchenyi, aki mérnökember, s akit Reisfeld terveiről értesítettem. Nagyon sovány és sápadt. Vérhasban volt, s meséli, hogy többek közt Glück Izsó is abban fekszik. Az elutazó muszkák méghozzá az orvosságokat is magukkal viszik, mint halljuk, mert ami a bataillon tulajdona, az mind velük megy a frontra, s akkor aztán igazán jól nézünk ki. Tény, hogy még a villanydrótokat is leszedik egyes barakkokról, mert az is a bataillon tulajdona, s mint ilyent viszik. Erre a műveletre is csak hitetlen fejcsóválással nézek, gyanús már nekem, akármit tesz az orosz, mindig csak a maga felé hajló mancsot látom a dolgok hátterében.

Barakkunkban már 3 kiütéses tífuszos fordult elő, s mégsem vagyunk lezárva, úgy látszik, a tífusz már általánosan elterjedt a táborban. Szép kilátások! A még ittlevő muszkák vonatja is már az állomáson áll. Ebben a bandában már teljes a demoralizáció. A hegyi barakkban lakó 600 muszka között magában 400 ajánlólevelet osztunk szét. Szegények még bíztak benne talán, hogy maradhatnak, de most, hogy az indulás perce megjött, valósággal megostromolnak bennünket. Akinek esze ágában sem volt talán, az is jön „piszmó"-ért, írásért, mert azt hiszi, hogy ha többinek lesz ilyen, csak neki nem, biztosan rosszul jár. Egyik a csizmaszárából nyolc levelet halász elő, ez hát alaposan bebiztosította magát.

Az altisztek is kivétel nélkül ellátták magukat a varázsos marhapasszusokkal, s kijelentik, hogy ha rohamra kerül a sor, ezt ők úgy fogják csinálni, hogy fegyvereiket a földbe szúrva fognak a mieinkhez átrohanni. Szinte végigfut hátamon a hideg. Ezeket hát jól előkészítettük. Csak lenne hát szerencséjük a szerencsétleneknek, s a mieink értenék meg idejében a jó szándékot. Estefelé lemegyünk az állomásra megnézni indulásukat. Szegények nagyon szomorúak. Az egyik a nyomott hangulatot tréfával akarja elütni, s ezt kiáltja felénk „Pán! Mir jest?" (Uram! Béke van?) s mosolyogni próbál hozzá, de az arca csak furcsán vonaglik, mintha inkább sírásra volna hajlandó. Ez az ember talán még tényleg abban a hitben volt, hogy már béke van. A mi komoly arcainkról azonban nem azt a választ olvassa le, melyet talán várt. Néhányan alázatosan köszönnek felénk a tömegből. Mintha mindannyian a vesztüket éreznék.

Kezdek már bízni győzelmünkben. Hogyan verhetne le bennünket egy ilyen hadsereg? De miben bízik hát akkor még a muszka? A lapok szerint a németek békét kínáltak, de ők elutasították azt. Az indulás késik, visszatérünk a barakkba. A kis házak a hegyoldalban már üresek, s bakáink gyertyával kutatják is már a szobákat, hátha hagytak ott valamit a muszkák, ami egy plenninek jól jönne. Később nagyobb barakkok kikutatására is mennek expedíciók. A talált kincsek ilyenfélék: egy lóca, egy darab zsinór, üres vutkisüvegek, rozsdás szegek, nadrággombok, skatulyák.

A mai hírek szépen hangzanak. Lukow felé haladnak csapataink, mely Varsó és Breszt-Litovszk közt fekszik, s Galíciában is a Zlota Lippa folyón túl járunk. A Slovo négy hadihajónak s egy szállítóhajónak a Földközi-tengerben a német vízalattjárók által történt elsüllyesztése miatt szíja a fogát, és ezért Görögországot szidja, ahol a német követ, báró Schenk és ügynökei a vízalattjárók ellátását szabadon intézhetik. A rigai öbölben állítólag a német flottát megverték, de maguk is csak annyit vallanak be, hogy három hajó megsérült.

A Dumában egy zsidó és egy parasztképviselő igen éles hangon törnek ki az események folytán. Kovónál sem állhat a muszka fényesen, a vár ellen intézett támadásainkról olyan különös hangon írnak a lapok. Az elmenő muszkákkal elment a mi eddig kapott kosztpénzünk is. Ezt a kis Spinyov megadta, de az új parancsnok megtagadta. Hiszen a legtöbbünknek jött már pénze, a tisztjeinktől is kapják a fiúk a rendes havi segélyt, már nem volt oly nagy a jelentősége, mint amikor Berezovkára érve egy fitying nélkül álltunk.