Egy dzsihadista vezér lehetett a túszejtő Maliban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. augusztus 12. 17:55Egy dzsihadista vezér magára vállalta kedden a hét végén Maliban végrehajtott túszejtő akciót, amelyben tizenhárman vesztették életüket – számolt be róla az AFP francia hírügynökség.
A támadók a múlt péntek reggel rohamozták meg a Mali középső részén fekvő, Mopti térségében található Sévaré város Byblos szállodáját, ahol rendszeresen külföldiek szálltak meg. Úgy tudni, hogy a fegyveresek előbb a város egyik katonai létesítményén ütöttek rajta, de a kormányerők visszaverték rohamukat. A szélsőségesek ezt követően csaptak le a szállodára.
A kormányerők itt is szembeszálltak velük, körbezárták az épületet, és igyekeztek kiszorítani a fegyvereseket a szállodából. Heves harc bontakozott ki, amelynek során a szélsőségesek túszokat ejtettek. Végül szombatra virradóra francia katonák támogatásával sikerült véget vetni a túszdrámának.
A hivatalos információk szerint tizenhárman haltak meg a támadásban: négy mali katona, az ENSZ mali békefenntartó missziójának (MINUSMA) öt tagja és négy támadó.
Kennen hozzátette, hogy egy mali radikális iszlamista hitszónok áldását adta a merényletre és további támadásokat helyezett kilátásba „a hitetlenek ellen". A dzsihadista vezér elismert egy hétfői támadást is, amelyben három mali katonát megöltek és négyet megsebesítettek az ugyancsak Mopti térségében fekvő Ténenku körzetben.