1915. augusztus 27.

Fenyővel, az új gyorsíróprofesszorral van első óránk. Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy értékes segítséget kaptunk benne. Egy új orosz orvos látogat meg bennünket. Mit tehet majd ő is? Végigsétál a barakkokon, s azzal marad minden a régiben. A súlyos rokkantakat az orosz egy külön barakkban gyűjtötte össze, s hírlik, hogy ezek haza fognak menni. Felkeresem őket azzal a gondolattal, hogy ha lehetséges, üzenetet küldök velük haza. Sok keresés után találok közük egy 13. honvédet, ki Bögöthy kollégám századában szolgált, s az ivangorodi harcokról fest csúnya képet, egy 44. bakát, s egy ruszin fiút, Frankendorfert (intelligens, kereskedő) a soproni 76. ezredből. Szegénynek bal lába van amputálva. Őt gondolom a legalkalmasabb postásnak, szívesen vállalja is a dolgot.

A barakkjuk rettenetes nyomortanya benyomását teszi, csupa nyomorék és csontvázember, csupa félember, akik ápolásra szorulnának, de magukra vannak hagyva, csupa szánandó − és mégis olyan elégedettek az arcaik, képzeletben ők már utaznak hazafelé. Vannak azonban tétova tekintetű sápadt, ijedt emberek is köztük, ezeknek már késő az indulás. Este Szabónak egy földije látogat el hozzánk a rokkantbarakkból, s ő is szívesen vállalja egy levél elvitelét. Köváry,  aki nemcsak a vonót, hanem a főzőkanalat is mesterien kezeli, este barnalisztből, szalonnazsírral nagyszerű mákoscsusza-vacsorát készít. Egy kifogástalan étel után micsoda más érzéssel engedjük át magunkat a pihenésnek!