1915. december 11.

Egyikünk valamelyik postástól elkéri egy Else Brens nevű kölni leány levelét, és valamennyiünk előtt felolvassa. Őnagysága kijelenti, hogy miután a tisztelt címzett „megadta magát", abba a helyzetbe került, hogy vele többet levelet nem válthat stb. Rettenetes dühbe gurulnak a fiúk. A magyar lovagiassággal nem éppen összeférő megjegyzések kavarognak a levegőben, s néhány hevesebb természetű azonnal nekiül, hogy erre válaszát megadja. El is küldték. Hát ilyeneket is le kell nyelni, tetejébe mindeneknek.

Mióta pénzeim érkeztek, mindenki abban a hitben van, hogy abból egy pár rubel erejéig csak adhatok neki kölcsön. Az előjegyzések a meglevő summát már jó egynéhányszor felülmúlják. Ahol lehet, segítek, de rendesen éppen olyan emberek fordulnak hozzám, akik éppen úgy kaphattak volna már régen hazulról pénzküldeményt, mint én, csak lusták voltak utánajárni. Ma Sós kér 10 rubelt. Hiszen ha együtt maradnánk, könnyebben engedhetném meg magamnak ezt a könnyelműséget, de éppen a múltkoriban csak hajszálon múlt, hogy őket nem vitték innen, s akkor fújhattam volna a pénzemet. Mégis megadom neki.

Nagy hanggal újságolják, hogy 80 kiló postánk érkezett, mindenki legalább egy tucat lapot vár belőle.