1915. december 6.

Mikulás napja. Nekem semmit sem hoz. Stützenbergernek azonban ismét 3 rubelt tőlem, egy 69-es bakánknak pedig fél rubelt. Eljött, mert hallotta, hogy 69-eseket keresek, de semmit sem tud mondani. Hihetetlen, hogy egyik-másik ember milyen keveset jegyzett meg abból, ami vele történt. Persze a legtöbbjüknek fogalmuk sem volt arról, hol, merre jártak − a galíciai neveket magam is alig tudtam megjegyezni −, és összevissza kevernek mindent.

Péterrel Sziklaihoz látogatunk, de olyan kemény idő van, hogy a kórházba érve arcunk, fülünk úgy égni kezd a melegben, hogy fél óra múlva is bíborvörösek vagyunk. 25–30 fok körüli hidegek járnak, az ember kétszer is meggondolja, magát mielőtt kilép az utcára. És szobánkban még mindig szimpla ablak. A germánok csakugyan majdnem mind elmennek kelet felé. Igen soknak csak kiskabátja van! Mostanában kezdtek Németországból mintaérték nélküli csomagok jönni süteménnyel, miegymással. A csomagrabló uraknak persze kapóra jöttek, hát még most, hogy a germancik elmentek, s a postájuk innen lesz utánuk küldve! Szegény németek azt hiszik, itt is olyan tisztességes emberek laknak, mint náluk.