Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A missziók éve – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. december 6. 12:14

A lassan mögöttünk álló esztendő sok változást hozott a Magyar Honvédség külföldi szerepvállalásaiban. Voltak missziók, amelyek befejezték tevékenységüket, helyettük azonban jöttek újak. Feladat mindig volt, van és lesz: Magyarország, a honvédség mindenkor teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.

1596005145
A Magyar Honvédség katonái jelenleg tizenkét országban teljesítenek külszolgálatot. Ez persze nem tizenkét missziót jelent, hiszen egy-egy állam területén többféle tevékenységet is folytatnak. A kontingensek között vannak egészen kis létszámú, speciális feladatot ellátó csapatok (például Maliban, az EUTM-műveletben), és épp az idén megnövelt létszámú, nagy erővel a műveleti területen állomásozó alakulatok is. A speciális, „kis missziók" mellett a honvédség jelentős létszámban vesz részt békefenntartó műveletekben. A legnagyobb kontingenseket a Balkánon állomásoztatja a NATO, valamint az EU, és ez a magyar részvételre is érvényes. A legnagyobb magyar misszió a Koszovóban tevékenykedő MH KFOR-kontingens, de az EUFOR-ban is jelentős létszámmal képviseltetjük magunkat. Dr. Ruszin Romulusz ezredes, a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökségének megbízott csoportfőnöke sikernek könyveli el, hogy 2015-ben Korom Ferenc dandártábornok személyében (a misszió történetében először) magyar parancsnokhelyettese lett a KFOR-nak. A magyar szál az EUFOR missziójában is erős, ahol szintén magyar katona, Mihócza Zoltán dandártábornok tölti be a törzsfőnöki-parancsnokhelyettesi beosztást.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin december 11-én, pénteken megjelenő számában!)