1915. február 25.

Reggel belép szobánkba a kis savószínű Spinya vagy Spinyov kapitány, a parancsnokunk, az orosz orvos kíséretében, és Klein Sanyit szólítják. Mikor előlép a kis emberke, előszedi minden némettudományát, és nagy lelkesedéssel s pátosszal kiáltja neki: „Gefahren nach Austria!". No, végre egészen hiteles forrásból halljuk hát, hogy Sanyi hazamegy. Neki is esünk a fiúnak, mikor a vendégeink kilépnek az ajtón, s örömünkben el is feledkezünk róla, hogy milyen jó pajtást vesztünk benne.

Parancsban van különben, hogy a medikusoknak máris tiszti fizetés, azaz havi 50 rubel jár, ami szintén rettentő nagy szó. Horecky és Kraft az ablakon át tárgyalják meg velünk a nagy eseményt. Ha Kraft Frici hazakerül, lesz, aki szegény Mutterkámnak bőven mesél majd rólam, s megnyugtatja.

Ma rettentő hideg van. A hőmérő csak 23 fokot jelez ugyan, de a szél csaknem elviselhetetlenné teszi a künn tartózkodást. A szokásos sétát rövidre szabom, mégis egy észrevétlen pillanatban bal fülcimpámat megcsípi a fagy. Kiadásom ismét egy doboz kakaó (40 kopek) és 25 levelezőlap András raktárából. (Levél Suba hadnagynak.)

Szobánk ablakának minden kis nyílását eltömjük kenyérbéllel, a szelelő helyeket ui. az ablakfán ezen a tájon képződő deres bevonatok elárulják, s így légmentesen elzárva magunkat, az egyik oldalon az ajtón is megtéve minden lehető tömítést, őrült fűtés után végre valahogyan annyira urai leszünk a hidegnek, hogy reggelig valahogy mégiscsak kihúzzuk. Nagyon rossz kedvvel kell azonban arra gondolnunk, hogy ez a komisz hideg napokig eltarthat.