Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bombakereső elefántokat képeznek a Dél-Afrikai Köztársaságban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. február 25. 14:46

Olyan elefántokat képeznek ki a Dél-Afrikai Köztársaságban, amelyek rendkívül érzékeny szaglásuknak köszönhetően képesek lehetnek robbanószerkezetek, taposóaknák és orvvadászok kiszimatolására.

A programot, amely az eddigi tesztek alapján ígéretesnek tűnik, az Egyesült Államok hadserege támogatja. Egy nemrég folytatott kísérletben a 17 éves, Chishuru névre hallgató hím elefántot egy sor vödör mellett vezették el, amelyek közül az egyik aljára egy TNT-szagmintával átitatott pálcikát erősítettek.

Chishuru minden egyes vödörbe beleszagolt az ormányával, majd sikeresen kiválasztotta a pálcikát tartalmazó vödröt, jelezve egyik mellső lába felemelésével. A kísérletet minden alkalommal sikeresen teljesítette az elefánt. Hasonlóan a keresőkutyákhoz, Chishuru is jutalmat kapott a munka után, egy marula nevű gyümölcsöt, amelyet az elefántok különösen kedvelnek.

„Az elefántok orra elképesztő. Elég csak a mamutokra gondolni, amelyeknek az ételt a jég alatt kellett megtalálniuk" – mondta el Sean Hensman, annak a Johannesburgtól 180 kilométerre északnyugatra fekvő elefántkalandparknak a munkatársa, ahol a bombakereső elefántok kiképzése zajlik.

A projekt ötlete több forrásból származik. Angolában, az évtizedekig húzódó polgárháború alatt többször is megfigyelték, hogy az elefántok elkerülik a sűrűn elaknásított területeket, mintha az ormányuknak köszönhetően éreznék a veszélyt.

Sean Hensman esetében egy másik tapasztalat játszott közre az elefántok szaglásának megfigyelésében. A férfi édesapja a ’90-es években meghökkenve tapasztalta, hogy amíg egy elefántcsordát figyelt, annak egyik nőstény tagja „kinyomozta" őt. A tapasztalat által inspirálva a férfi 12 elefántot képzett ki orvvadászellenes őrjáratok számára Zimbabwében, azonban a család 2002-ben elhagyta az országot, miután Robert Mugabe elnök elvette a farmjaikat.

Az Egyesült Államok hadseregének kutatórészlege öt éve vesz részt az elefántok kiképzésében. Stephen Lee, a részleg vezető kutatója szerint az elefántok nem fognak visszatérni a harcmezőre, ehelyett inkább arra szeretnék felhasználni az állatokat, hogy segítsenek a robotok által terepen begyűjtött szagmintákat értékelni.

A tudós szerint egyelőre nem tudják megmondani, melyik állatnak jobb a szaglása, a kutyának vagy az elefántnak, azonban utóbbiak rendelkeznek egy nagy előnnyel.

„A kutyák folyamatos képzést igényelnek, miközben úgy tűnik, az elefántok felismerik és emlékeznek a szagokra, anélkül, hogy állandóan képezni kellene őket" – mondta el Stephen Lee.