1915. február 28.

Vasárnap. Klein Sanyit még mindig mi kosztoljuk, de ma az őrmesterünk megígéri neki, hogy ha nem kapja ki az 50 rubeljeit, hamarosan legalább bevásárlási utalványt szerez neki a lavkába. Az ablakainkat kenyérgalacsinnal tömítettük, s most az ajtónkat is sikerült sárral úgy bemázolni, hogy a repedéseket eltüntettük, s a szobánk melegebb valamivel. De azért sokszor vagyunk úgy, hogy a hideg elől meg kell szöknünk, s valami melegebb szobában vagy az emberektől fűtött nagy barakkteremen kell menedéket keresnünk. Ma havazik megint.

A lavkában vásárolt irkába másolom le a harctéri naplómat, ez a vasárnapi szórakozás. Délelőtt Horeckyék a barakkjuk előtti teraszra jönnek levegőzni, a tiszteletteljes távolból az őrök nem zavarják beszélgetésünket pár órát. Öt orosz orvosból álló bizottság kiválogatta közülünk az invalidusokat, aránylag nagyon kevés, egészen nyomorékká lőtt bajtársakat, talán ezeket is hazaviszik.

Grünfeldék szobájában hallom, hogy Molnár Pali volt a napos ma, s a konyhán egy szemtelenkedő zugsführerhez hozzávágta a tálat a levessel együtt. Sajnos a barakkbeliek közt sok bugris van, akik ahol csak lehet, kellemetlenkednek, s csak magunk tudunk igazságot tenni, ha már elkerülni sehogyan sem lehet az összeütközést.