1915. január 1.

Ketten felébrednek közülünk, s boldog új esztendőt kívánnak egymásnak, mire a többi félalvónak is eszébe jut, hogy hiszen új esztendőre ébredtünk, s megszorongatjuk egymás kezeit abban a szent hitben, hogy az új évből nem sokat fogunk fogságban tölteni. Csájázás közben a hazai újévi ünnepeket emlegetjük, s találgatjuk, melyik is volt a legkellemesebb. Jó lenne már erre a mai ünnepre is egy kissé messzebbről nézni vissza. A muszka ma nem ünnepel természetesen, s parancsnokunk az irodába hívatja Souchyt, kivel a csizmaügyben tárgyal. Délután a mi kérelmünk is végre teljesül, a muszka őrmester három pár csizmát ad ki részünkre. Előzőleg a lábbelik megvizsgálásánál az én nevemet is feljegyezte, de aztán mégis meggondolta, s kitörölte azt. Utalványunk hat párra szólt, s az őrmester úr a másik három párt elzsebelte. Kárpótlásul két nagy lámpát ad. A rosszat a németeknek adjuk tovább, a miénket pedig este rögtön felszenteljük, kártyázgatva világánál. A hosszú esték így mégsem olyan unalmasak.

A sógorokkal nem jó lábon állunk, mindjobban elmérgesedik köztünk a viszony. Rendet nem tartanak, s mindenféle apró kellemetlenség merül föl mind sűrűbben. A tésztástálat piszkosan adják vissza, ha a fűrészt elviszik, soha nem hozzák meg, puccereinket szekírozzák, a házunk táját mi tisztán tartjuk, ők bepiszkítják stb. stb. Utálatos tyúkperek keletkeznek ezekből az esetekből. Ajánlom nekik, hogy fogadjanak egy német puccert, aki érti a szavukat, s aki sok kívánságuknak eleget tud tenni, mert biz a miénk nem győzi azok teljesítését, kivált mióta az új osztrákok is itt tartózkodnak.

Gál, a nyakas góbé, éppenséggel nem akar nekik parírozni, sőt, ahol teheti, kellemetlenkedik nekik. A fűrészt jól eldugja, vasvillaszemekkel méregeti őket, s parancsaikat elereszti a füle mellett. Az általunk kijárt fához véleményünk szerint a sógoroknak semmi köze sincs, viszont ők jogot formálnak hozzá. Mint mindig, nekem kell velük ezeket a dolgokat elintézni, s minden egyes eset után nyersebben kell fellépnem. Érzem, hogy itt előbb-utóbb baj lesz. Egyébként az idegesség nemegyszer köztünk, magyarok közt is ki-kirobban, de ezek az apró összekoccanások mindig hamarabb elsimulnak, s nem hagynak mélyebb nyomot.

Az idegesség oka viszont a pénztelenség. Andrásofszky útnak is indul, hogy tiszti ismerősei között kölcsönt hajtson fel, de egyelőre nem jár sikerrel vállalkozása. Ma egy újabb pasas jelentkezett nálunk, gyógyszerészgyakornoknak mondja magát, s helyet kér, de már zsúfolva vagyunk. A kenyeret ezentúl közkívánatra, porciókra osztva adom ki mindenkinek. Eddig egy darabban hagytuk, s ki-ki vágott magának, ha kellett, de sajnos újabban így egyesek jobban, mások rosszabbul jártak, s új rendet kellett behoznunk. Mindezek jelei egy igen csúf állapotnak, az önzés felülkerekedését bizonyítják, melyet, sajnos, több küzdelem igazol. Sok immár az eszkimó és kevés a fóka.