1915. június 25.

Nagy az örömünk. Végre beismeri a Telegram:„Lembergből új frontra vonultunk vissza."  Méghozzá délután megkapom az első hazai csomagot. Lázas izgatottsággal bontom fel, hátha levél is van benne. A fiúk mind beállnak kibicnek, de sajnos levél nincs. Fehérneműkből áll nagyobbára. Nagyon jókor jöttek. A csomag március 29-én lett feladva.

Őrmesterünk este fél 8 után betiltja a sétát. Lembergért! Ha minden vereség után egy-egy ilyen kellemetlenkedést találnak ki, úgy sajnos rövidesen mindentől meg leszünk fosztva, amit csak el lehet képzelni. De vígan viselnénk, ha valóban ilyen okokért kellene rövidséget szenvednünk. Még mindig jönnek s utaznak tovább przemysli foglyok és az a kacsa kél szárnyra, hogy az 5. bataillon is elutazik hamarosan. A bakák szerint természetesen haza, mivelhogy béke van. Csak merje valaki azt állítani, hogy ez nem igaz, annak ellátnák a baját.

Az 5. századnál ismét fellép a kiütéses tífusz, ez a rettenetes ellenségünk, melyet nem tudunk már lerázni. Posztok őrzik az egész barakkot, szegény fiúknak e szép időben sem szabad a járás ezentúl. Mi napkúrázunk rendületlenül, némelyikünk egészen agyonsüti a bőrét, és a blúz is állandóan a szobában lóg, csak ingben járunk. Hátizsákot veszek 40 kopekért, ez a tőzsdei ára, ezentúl ez a fehérneműszekrényem.