Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelet a hősöknek

Szöveg: Galambos Sándor |  2015. június 25. 11:16

Öt, a második világháborúban hősi halált halt magyar katona újonnan készített síremlékét avatták fel  és szentelték meg június 24-én, szerdán, a szegedi Alsóvárosi temetőben.

1596734293

Szeged ostromakor, 1944 októberében hősi halált halt Schmidt Mihály honvéd és négy névtelen bajtársa tiszteletére állítottak síremléket Szegeden, az Alsóvárosi temetőben. A felújított sír ünnepélyes avatása alkalmával Maruzs Roland alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály osztályvezetője idézte fel a háborúkban életüket vesztett magyar katonák emlékét.

1596734293

„A hadisírok hidat képeznek a múlt és a jelen generációi között. Azt üzenik nekünk, hogy eleink a legnehezebb időkben is helyt álltak és tették a kötelességüket. Azt üzenik nekünk, hogy emlékükből, tetteikből erőt meríthetünk ma is. A hősi halottaknak emelt síremlék a tisztelet és a kegyelet kifejezője, előtte állva azonban nem csak rájuk emlékezünk, hanem a viharos XX. századi hadtörténelmünk során elesett valamennyi hősi halottunkra, hiszen sokukról nem tudjuk, hogy hol alusszák örök álmukat, a galíciai mezőkön, a Kárpátokban, az Isonzó völgyében vagy a Don-kanyarban" – emlékeztetett az utókor felelősségére Maruzs alezredes, majd ünnepi beszédét egy Herczeg Ferenc idézettel zárta: „Békés időben a kriptaépítő feladata jóval egyszerűbb. Midőn művészi formát ad egy sírnak, a saját tehetségén kívül egy-egy család, vagy legföljebb egy-egy gyászba borult társadalmi csoport kegyeletének tolmácsa. Ritka kivétel, midőn az egész nemzet gyászának rak emléket a nagy halott koporsója felett. A háború azonban új arcot ad a halálnak. Aki háborúban leli halálát, az a nemzetért hozta meg a legnagyobb emberi áldozatot, az áldozatával jogot nyert az utódok hálás kegyeletére, az a nemzet halottja."

1596734293

A közös sírban nyugvó katonák sírhelyének rendbetételét, a síremlék felállítását és elkerítését a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály munkatársainak szakmai útmutatásával az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság hadisírgondozó szaktisztjei és az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái végezték. A sírt a minisztérium két munkatársa, Kiss Balázs főhadnagy és Bodródi Miklós közalkalmazott irányításával Farkas Gábor, Horváth Zsolt, Juhász László, Kertész József századosok és Mónus Gábor főhadnagy hadisírgondozó tisztek tárták fel.

1596734294

Fotó: Juhász László százados és a szerző