1915. november 24.

Ismét felkeresem Miklóst a már szokott módon elkészített, mákszemnyi betűkkel írt levéllel. Megígéri, hogy mankójába rejtve haza fogja vinni. Egy rubelt adok neki és szerencsés utat kívánok. Hazafelé pedig azon gondolkozom, ha fél lábbal hazamehetnék, odaadnám-e. Úgy érzem, igen. Nagyon irigylendő dolog most az a mankó. Klein Sanyihoz is benézek, már sokkal jobban van, és remélhetjük, hogy a baj nem lesz olyan komoly, mint első pillanatban látszott. Két fehér nyuszikát vettünk 40 kopekért, abból van ma az egész szerkesztőségnek pörkölt-vacsorája.