Aktív Veteránok a 88-asoknál

Miként került bele a harcművészetbe?

A Veterán Harcművészeti Klub 2011 októberében alakult – meséli sensei Iván János, miközben a háttérben felszállásra készülődik egy Mi-8-as helikopter – Én itt szolgáltam a 88-asoknál, és amikor leszereltem, nem nagyon találtam a helyemet. Emiatt előtérbe került a rendszeres sportolás, a katonai önvédelem, és egy idő után elkezdtek a fiatal srácok is csatlakozni hozzánk. Így kerültem bele a Lovas mester (Lovas Zoltán 4. danos nihon tai Jitsu / ju Jitsu és 2. danos hanbo jitsu mester, a budapesti Rendészeti Sportegyesület Közelharc Szakosztályának elnöke) által a Magyar Nihon Tai Jitsu rendszerbe. Együtt kezdtünk el szervezetten dolgozni. Nagyon-nagyon fontos számomra is, hogy sportra neveljük a fiatalságot, hogy felkészítsük őket. Fontos felismerni, megismertetni a sport örömét.

Mire készíti fel a fiatalokat a Klub? Milyen plusz tudást ad nekik?

Az a cél, hogy ha ezek a fiatalok az „egyenruhás rendszerben", a fegyveres erőknél találják meg a számításukat, akkor, ha van rá lehetőség, felsőbb szinteken – tiszti, altiszti vonalon – tudjanak dolgozni. Nagyon szeretném, hogy ne egy gyártósor mellett kössenek ki szalagmunkában, négy műszakban. Pont emiatt csak úgy tudnak bekerülni hozzánk, hogy minden hónapban ellenőrizzük a tanulmányi átlagukat. Minden gyerekünk minimum négyes tanulmányi átlaggal bír. A klub nevelésének köszönhetően van már olyan tanítványunk, aki a Kratochvil Károly Honvéd középiskolába jár, és kitűnő tanulóként ösztöndíjat nyert a Honvédelmi Minisztériumtól.

Nagyon jó módszer, hogy ennyire odafigyeltek a fiatalokra. Hány tanítványotok van, és milyen korúak?

Jelenleg negyven gyerekkel dolgozom.

Ha a gyerek kategóriát nézzük, akkor 6-tól 12-13 évesig terjed a skála, de mivel 44 éves tanítványom is van, elég széles spektrumon mozog a dolog.

Hogyan jött létre az együttműködési megállapodás a zászlóaljjal? Minek köszönhető, hogy most itt vagytok, és egy helikopter leszállópálya mellett készül az interjúnk?

Tavaly nagy merészséggel megkerestem Csajbók József kommunikációs zászlóst, azzal a témával, hogy van egy „vad" elképzelésem egy együttműködési megállapodásról a klub és dr. Lippai Péter ezredes, zászlóalj-paracsnok között. Elmeséltem neki, hogy egyik célunk megismertetni a gyerekekkel, a pályaválasztás előtt lévőkkel a katonai hivatást a legénységi élettől kezdve a felsőbb szintekig, amennyiben van erre lehetőség. A parancsnok úr nagyon nyitott volt a kezdeményezésre.

Különböző rendezvényeken voltunk már együtt, például az alakulat is képviseltette magát Szabolcs megyében egy közelharc-maraton versenyünkön. Mi is rendszeresen ellátogatunk az alakulathoz és különböző rendezvényeken veszünk részt. A mai napig szorosan kötődöm a zászlóaljhoz, még a klubunk logója is egy légi deszantos pajzs. Ez a nap pedig úgy jött össze, hogy támadt megint egy elképzelésem. Felkerestem Csajbók zászlós barátomat azzal a kérdéssel, hogy megoldható lenne-e egyáltalán, hogy a gyerekek valamikor lássanak egy ejtőernyős ugrást élőben. Annyi filmet látnak, annyi számítógépes játékot játszanak, hogy talán nem is tudják, milyen, amikor a valóságban történik egy ilyen esemény. Nagyon komoly szervezési munka után engedélyt kaptunk Lippai ezredes úrtól, akinek ezúton szeretném ismét megköszönni, hogy teljes vállszélességgel támogatta ezt a megmozdulást.

A délelőtt folyamán a 88-as katonákkal együtt egy két órás közös önvédelmi edzésen vettünk részt. Nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy „igazi" katonákkal edzhetnek együtt, és bízom benne, hogy ők is tanultak egy-két új fogást Lovas mestertől. Ebéd után volt lehetőségünk megnézni belülről két helikoptert is, a gyerekek kérdezhettek a repüléshez értő katonáktól, valamint bele is ülhettek a gépekbe. Nemsokára pedig megnézhetik élőben is az ejtőernyős ugrást, már nagyon várják.

Fotó: a szerző felvételei