1915. szeptember 25.

Hajnali 4 órakor, sötétben felverik az egész barakkot. Először nem tudjuk, mi az, tűz van, vagy a kínai hadsereg tört be, vagy talán kitört a béke, mint bakáink mondani szokták. Kovács kirohan, s azzal jön vissza, hogy azonnal hurcolkodni kell az egész barakknak máshova. Lázasan kapkodva öltözünk fel, jól ismerve azt a muszka szokást, hogy a befejezett tények előtt meg szokott hajolni, a befejezett tényeket pedig az elsőnek érkezettek csinálhatják. Az új lakásul kijelölt barakk nincs messze, de behurcolkodni még nem lehet, mert ott meg oroszok laknak, akiknek ugyancsak más lakásba kell előbb átmenniük.
A muszkák megteszik azt a tréfát, hogy egy tucat barakkot kilakoltatnak, egyik lakóit a másik helyébe kommandírozva, hogy a szélső barakk végül üresen maradjon, ahelyett,hogy ezt a szélsőt egyedül ürítenék ki. Úgy megy ez, mint a hurkatöltés, nyomódunk odébb, mert bennünket is nyomnak. Szerencsétlenségemre engem mindig nagyon érzékenyen érintettek ezek a hajmeresztő intézkedések, és nem tudok úgy belenyugodni, mint egyes irigylendő társaink − igaz, hogy ilyen kevés akad. Káromkodás zúg az egész vonalon.

Összepakolva várunk s mikor kivilágosodik, kiderül a nagy rumli oka. Egy csomó török hadifogoly érkezett, ezeknek kell a hely. Hát biz csúful néznek ki, toprongyos, piszkos csőcselék, nem katonák, mert uniformisuk nincs, talán katonaköteles civilek lehettek, s azért fogták el őket. Vagy így nézne ki a török hadsereg? Az is lehet. Egész megrokkant ősz emberek is vannak köztük, sőt egy néger is. Őrül zsivajjal özönlik el barakkunkat, mind egyszerre beszél. Megérkezett a Kelet, a zsibvásár, a zsinagóga sora. Ajtónkat minden percben felrántják, és a legválogatottabb tanulmányfők kukkantanak be. Nem tagadható, hogy ezek közt is szép számmal akad élelmes ember, ezek mind azt szaglásszák, hol találnak valami jobb helyet. Akiknek mindegy, hogy Allah hova vezényli őket, azok egymással szemben leguggolnak és élénk eszmecserébe elegyednek, egy csomó pedig felfedezi szemétdombunkat, és szorgalmasan bányászni kezdenek. Sőt, találnak is. Találnak a mi szemétdombunkon! Igazán büszke kezdek lenni. Van köztük egy virgonc fickó, aki rövid ideig magyar foglyok közt volt, és bámulatra méltó gyorsasággal sajátította el nyelvünket. Nemcsak folyékonyan beszél magyarul, de oly jó kiejtéssel, hogy mohón kezdem el vizsgálgatni arcvonásait, modorát, abban a szent meggyőződésben, hogy ebben az emberben okvetlen magyar vér folyik. Janicsár volt a te ősapád, magyar fiúból nevelt török − gondolom magamban. A fiú egy huszárgyerekünkkel elegyedik szóba, és betyárosan eldicsekszik neki az ő lovasságukkal, a kurdokkal. Ki is halász a tömegből egy fickót azzal, hogy ez kurd lovas. Huszárunknak persze nem imponál.

Tíz óra tájban végre cepelődni kezdünk, egyelőre csak az új lakás udvarára. Szép, tágas szoba van kijelölve nekünk, önkénteseknek, de csak egy a kettő helyett. Két muszka nő lakik benne. Nyáron igen kellemes lakás lehet, mert egy szabadba nyíló ajtaja kis verandaszerű, korlátos részre nyílik. Ma remek napos, csendes idő van, s az ebédet ezen a verandán fogyasztjuk el. Délután a két hölgy végre elvonul, s birtokba vesszük az új szobát. Elég tágas, világos folyosója van, a puceroknak egész jó helyük van itt, hét ágy kerül így is a szobába, de a kedélyes medvebocs káplárunk némi rábeszélés után máris megengedi, hogy hárman közülünk az ő szobájába mehessenek majd át. Egyébként az a hír tartja magát, hogy rövidesen úgyis továbbmegyünk Udinskba. Korán fekszünk le, mert itt nincs villany, s ismét elő kel vennünk a régi pislákoló petróleumlámpácskát. Vilna elesett, ez a mai altató.

Az első éjszaka azonban furcsán folyik le. Mély álmunkból egyszerre arra ébredünk, hogy ágyunk hullámzó mozgásba kezd, majdnem kigurulunk belőle, néhány edény a földre zuhan: földrengés. Kiugrunk az ágyból, de a roham többé nem ismétlődik, s hamarosan újra horkol a banda. Lehet, hogy igaza van annak a muszka tisztnek, aki Berezovka táborát egy kialudt kráterben fekvőnek mondta, s most egy kicsit a régi emlékeket próbálta feleleveníteni az öreg tűzokádó. Az órám 3 óra 38 percet jelzett. A földrengésnél sokkal jobban zavart bennünket a poloskák hada: ezek sajnos nem elégedtek meg egy rohammal.