1915. szeptember 4.

Mari húgomtól érkezik egy június 26-i levelezőlap. Nagy az örömöm, mert eddig nem tudtam, hogy állok fizetésemmel, s nem is mertem hazulról pénzt kérni. Írja, hogy azt rendesen folyósítja a cukorgyár, s így anyámék el vannak látva. Rögtön meg is fogalmazok egy pénzt kérő táviratot. A bataillon parancsnoka nagy korholó beszédet tart a munkába járásról, s napi 20 kopek bért ígér, de siet hozzátenni, hogy ennek fele ruhára fordíttatik. Ha nem csalódom, ez lenne az a bizonyos szokásos 50%, amit a parancsnok mindig zsebre vág. Tradícióból. A munkába járás tehát úgy látszik, nem kötelező, hogy pénzzel próbálják csalogatni a bakaságot. A bajtársak azonban pár kopekért nem akarnak kötélnek állni, kivált arra hivatkoznak, hogy a nehéz dologban több ruhát tépnek, mint amennyit keresnek, s az erőkifejtéssel együtt járó megnövekedett étvágyat sem lehet a keresett pénzből kielégíteni.

A parancsnok úrnak egyébként még egy alkalma nyílik ma, hogy korholó szavakat dörögjön felénk, ti. egy véletlen folytán két századunkbeli osztrákról kisül, hogy kutyahúsból készítettek magunknak pörköltet, s a derék muszka ezen módfelett felháborodik. Persze, hogy is lehet az ő nagyszerű kosztját így megszégyeníteni, mit fog ehhez szólni a felsőbb parancsnokág, ha fülébe jut a dolog? Majdnem megesket bennünket arra, hogy többé nem bántjuk a barakk körül kóborló komondorokat. Talán tagja is a derék muszka valami állatvédő egyesületnek.
És míg hallgatom a szidást, egy szörnyű sejtés támad bennem. Én tegnap malacpecsenyét vacsoráltam. Ez a malac most ugatni akar belőlem, és azt ugatja, hogy kutyából nem lesz szalonna. Csönd, szót sem a dologról, mert bajok lesznek a gyomor körül. Bakáink rettentő vicceket gyártanak a sógorokról és el-elvakkantják magukat, ha egyik-másik eléjük kerül, de a nevetőkből is hamarosan dühöngők lesznek, mert a szomszéd századok viszont bennünket ugatnak, tekintet nélkül osztrák vagy nem osztrák mivoltunkra. És az az átkozott malac folyton vissza akar ugatni belőlem. Most már visszaemlékszem egynéhány gyanús jelenetre, pl. hogy pár nap előtt láttam egy osztrák sógort, amint nagy szeretettel simogatott egy jó húsban levő kutyát, és a gerincét szakértő tapintattal masszírozgatta.

A barakkon átmenve egyszer az egyik sógor barakktetőből készült festett bádoglavórjában egész csomó húst láttam. Pácban volt. A sógor élvezettel emelgette ki az egyes darabokat s megmártogatva óvatosan helyezte vissza őket. A malachúsból egy időre elegem van, de a mai eset azt hiszem, egy újabb iparnak, a fasírozottárulásnak is kitörte a nyakát. Ez is most kezdett virágozni, és gyanúsan olcsón mérték. Élelmes plennipajtások a fontszámra árult leveles dohányból göcsörtös szivarokat fabrikálnak, s darabját 1 és 1,5 kopekért árusítják. Olcsó, de büdös.

Kellemes, derűs őszi napok járnak. Egy kicsit vigasztalni akar bennünket Természet anyánk. Galíciából vonul kifelé a muszka, ezt a hírek sorai közül mind határozottabban vesszük ki. Románia és Görögország gyanúsan viselkednek, de a bolgár–török szerződés aláírása befejezett tény, s ez vigasztal amazért. Este ismét lesétálok az új szomszédokhoz, és egy kis verses füzetet kapok tőlük. Przemyslben nyomták, a szerzője előttem egészen ismeretlen, Gyóni (Achim) Géza, de a kis versek annyira a szívemből szólnak, hogy le sem tudom tenni a füzetet, míg végére nem érek. Ott születtek ezek a bánatos melódiák a rajvonalban, s a tömérdek szenvedés, az előbb-utóbb lesújtó Végzet előérzete búsul a sorokban. Nagyon igaz és mély.