1916. december 15-19.

Bukarest elesése meghozta a szokásos kellemetlenkedést a muszka részéről. Jó ideje már nyugton hagyott bennünket, de most egyszerre szükségesnek látja, hogy a tiszti barakkokban kutatást tartson és minden könyvet, jegyzetet, pénzt nyugta ellenében ugyan, de elszedjen. Gazdasági könyveim Santl és Szilai kollégáimnál vannak, s félek, hogy sohasem látom viszont őket. Halljuk ugyan, hogy az irodán megindul a cenzúrázás, azt hiszem, Alexi végzi (ezt a nevet eredeti naplómban persze nem mertem így kiírni), s hihetőleg kegyesen fog bánni velem, nevem a könyveken szerepel, őt pedig a medikusok révén van szerencsém ismerni. (Igen gyanús existencia!) Jó az elővigyázatosság! Azért a nálam levő könyveket, e naplómat s pénzemet elrejtem. Fenn a magasban levő fészkem közelében a mestergerenda egy megfelelő helyére kerül pár ezüstrubelem, (a „tartalék"), és egy hazai 100 koronást az angol szótáramba dugva a térképeimmel együtt rejtek el. Gondolom, milyen nagyot nézne a muszka a hazai térképek láttára.

Még talán nem említettem, hogy egy 100 koronás bankót vásároltam, ezt tartani a zsebben jobbnak látszik, mint ha rubelt tartok ott, mely napról napra kevesebbet ér. Kivált a cukor drágulásánál vesszük ezt észre. A kockacukrot 1 rubel, majd 1,20 és 1,40 rubeles áron adják fontonként a kereskedők.
Ennek azonban állítólag a mesterségesen előidézett vagyonhiány is oka, s ha újabb szállítmány érkezhet, az ára állítólag le fog szállni. Hazulról egy font cukrot is kérek, ha csomagot küldhetnek, mert biz a csája tartja bennünk a lelket, s az cukor nélkül nagyon gyenge valami, meleg víz. Egy szép napon aztán a meleget is elvonja a muszka, s marad a hideg víz és a levegő. De akkorra talán annyira tudjuk szoktatni magunkat, hogy ebből is megélünk, mint holmi fakírok.