Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tovább nő a katonák és a rendőrök bére

Szöveg: Révész Béla |  2016. december 15. 14:21

A honvédelmi és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervezetek állományának illetményemeléséről tartott sajtótájékoztatót december 15-én, csütörtökön a Belügyminisztériumban Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, valamint Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

1596024673

Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára elmondta: a magyar gazdaság erősödésével a honvédelmi költségvetés is növekszik. A kormány és a minisztérium által meghirdetett, 2016-tól 2026-ig tartó honvédelmi és haderőfejlesztési program során évente a GDP 0,1 százalékával növekszik a védelmi költségvetés, amely így tíz év múlva meg fogja közelíteni a NATO felé vállalt 2 százalékos határértéket.

Vargha Tamás hangsúlyozta: a Magyar Honvédségnél az embert tekintik a legfőbb értéknek, ezért vezették be a katonai életpályamodellt, amelyet folyamatosan új elemekkel bővítenek. „A bérfejlesztés 2015-ben kezdődött, akkor első lépésben 30 százalékkal emelkedett a katonák keresete. Ez minden évben öt százalékkal növekszik, így 2019-re eléri az 50 százalékos illetménybővítést" – mondta Vargha Tamás. A miniszterhelyettes kiemelte a legénységi állomány bérének idei növelését is, amelynek során az érettségivel rendelkezők esetében bruttó 166 ezerről bruttó 220 ezer forintra növelték az alapbért, míg az érettségivel nem rendelkező katonák körében az őrvezetők fizetése bruttó 190 ezerre, a közkatonáké 180 ezerre, a tizedeseké havi 200 ezerre, míg a szakaszvezetőké havi 220 ezer forintra nő a munkaerő-piaci pótlék bevezetésével.

1596024673

A honvédelmi miniszterhelyettes elmondta: az illetményemelések harmadik része a több elemből álló béren kívüli juttatás, amelynek 2017-es évi megoldásairól dr. Simicskó István honvédelmi miniszter éppen az elmúlt hetekben állapodott meg a három nagy honvédelmi szakszervezettel.

„A gondoskodás jegyében született meg az egészségkárosodási ellátási rendszer is, amely 2017. január 1-jétől lép életbe" – folytatta Vargha Tamás. Ezzel teljessé vált a 2015-ben elindított katonai életpálya rendszere.

Az életpálya harmadik pillérével a honvédség egy teljes életpályán keresztül, egészségi állapottól függetlenül biztosít munkát, egzisztenciát az évtizedes szolgálati idővel rendelkező katonák számára. „Ennek értelmében a Magyar Honvédség azokat a katonákat is továbbfoglalkoztatja valamilyen formában, akik szolgálati idejük alatt, önhibájukon kívül válnak egészségügyileg alkalmatlanná. Abban az esetben, ha ez nem lehetséges, a tárca egészségkárosodási járulékot biztosít az illetőnek."

1596024673

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte: a katonák és a rendőrök napról napra a magyar emberek biztonságáért dolgoznak, így természetes, hogy a kormány mindent megtesz bérnövelésük érdekében. Az államtitkár kijelentette, a Belügyminisztérium állományába tartozóknak is megvalósul 2019-re az 50 százalékos béremelés, ez az összeg a hivatásos állomány mintegy hatvanezer tagját érinti.

Fotó: Tóth László