1916. december 26-27.

Ma 32. esztendeje, hogy a Jézuska ajándékul hozott az édesanyámnak. Szépen eljárt az idő. Maholnap vén tölgyfa leszek, megtépett gallyakkal. Úgy rendeli a sors, hogy vén fejjel menjek haza? Harmincéves koromig ráérek megnősülni, így gondoltam odahaza, és íme, hogyan belejátszott terveimbe a háború. Irigylem a házasembereket, akiket otthon család vár, ha egyszer innen hazasegíti őket az ég, s irigylem a fiatalabbakat, akik még elég fiatalon fognak hazajutni ahhoz, hogy jókor kezdhessenek egy új élethez. Az enyém fölött mindjobban borul, egyre távolodom attól az időtől, melyen a nősülésre gondolhat az ember, s a sivár agglegénység réme kísért előttem. Csoda-e, ha van ember köztünk, aki felnéz az égre és megrázza az öklét? Ma délre is meghívott Krafft. Igazán kedves tőle. Az ember rendes asztal mellett rendes terítékkel eszik, egy kis Európát kap az ebéd mellé, és mindig jobb kedvvel jövök el tőle, mint ahogy érkeztem.