Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi hangverseny Hódmezővásárhelyen

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2016. december 26. 14:22

Karácsonyi hangulatot teremtett az ünnep előtt néhány nappal az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara.

1596025248

A hangversenyen a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művésztanáraiból és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrség Zenekarából alakított koncertfúvós zenekar lépett fel.
A hagyományos év végi koncert Almási István, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármesterének köszöntőjével kezdődött. „Immár mind a négy gyertya ég az adventi koszorún, a várakozás hamarosan befejeződik. A mai ünnepi koncerten természetszerűen elgondolkozunk azon, hogy melyek azok az értékek, amelyek idáig elkísértek bennünket. A zene kifejezi érzelmeinket, elvarázsol, szórakoztat és elgondolkodtat. A koncert átszellemült hangulata kísérje önöket karácsony elkövetkező időszakában" – mondta a polgármester.

1596025248

Ezt követően dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka a koncertet megnyitó beszédében kiemelte: „Ezzel a mai a koncerttel mi szeretnénk megköszönni, hogy támogatják a Magyar Honvédséget. Az önök támogatása nélkül katonáink nem lehetnének olyan sikeresek itthon és külföldön egyaránt. Hódmezővásárhely egy bástya az ország védelmében."
A színpadon elhelyezett üres széken lévő sapkára irányítva a figyelmet a dandár parancsnoka elmondta: „Miközben hallgatjuk a zenét, lelkünket felemeljük a közelgő karácsony és újév ünneplésére. Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik ma nem lehetnek itt, mert ameddig mi itt ülünk és a karácsonyt ünnepeljük, addig ők szolgálják a hazát. Katonák rendőrök a déli határ mentén, katonák valahol Irakban, Afganisztánban, Koszovóban, vagy éppen Afrikában."

1596025248

A köszöntők után Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekaré volt a főszerep. A színes zenei repertoárt átölelő ünnepi műsorban szerepet kapott Oscar Peterson Hymn to Freedom című műve is. A zene alatt a közönség a kivetített fotókon keresztül láthatta a határon szolgáló katonák mindennapjait és áldozatos munkáját.
A koncert a szokásokhoz híven a zeneszerető hallgatóság számára is jól ismert karácsonyi dallamok is felcsendültek, amelyek közös eléneklésében a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai segítették a közönséget.

1596025248

Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke a hangversenyt záró ünnepi áldásában megköszönte a zenekar és az énekkar minden tagjának, hogy segítettek ráhangolódni az igazi, felülről jövő ajándék befogadására.
A hangverseny Bárdos Lajos „Az Istené az áldás" című egyházzenei kánonjával zárult.

1596025248

Fotó: a szerző felvételei