1916. február 19.

A Famaeval megint baj van. A 7. bataillonhoz sehogy sem tudjuk bejuttatni másként, mint hogy egy vízhordó bakánkkal csempésztetjük, megfelelő kopekekkel kenve meg az ipse markát. Ma azonban a kopekeket átvette, a Famaet azonban nem, emberünknek pedig távozni kellett, mert az őrök már nagyon feltűnően sandítottak arrafelé. A tiszteknél is, ahol csak tud szigorítani a muszka, ott el nem mulasztja, a könyveket is állítólag elszedik tőlük. Úgy látszik, a nagy hűhóval beharangozott bukovinai offenzíva csődje az oka ennek a nagy haragnak.

Ezzel az offenzívával úgy elhallgattak, hogy a lapokban egy szót sem találunk róla. Zsakival és Subával ma Sanyiékhoz vagyok hivatalos vacsorára. Magasan áll a hold, amikor hazaindulunk, igyekezve a barakkok sötét árnyékába húzódva és egy mellékutcán észrevétlenül lopózni. Egy muszka mégis felfedez bennünket, de szerencsére békés természetű ember, s csak annyit mond, hogy menjünk haza. „Da, da, úgyis oda megyünk" − feleljük. Egy vacsoráért mindig megreszkírozunk egy-két napi dutyit.