Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az izraeli vezérkari főnök óva intette a katonákat az erő aránytalan alkalmazásától a merénylőkkel szemben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 19. 13:59

Óva intette az izraeli vezérkari főnök a katonákat az erőszak aránytalan alkalmazásától a palesztin merénylőkkel szemben a Háárec című izraeli lap február 18-ai, csütörtöki tudósítása szerint.

„Nem kell kiüríteni a tárat egy ollóval támadó lányra" – jelentette ki Gadi Ejzenkot vezérkari főnök szerdán egy kérdésre válaszolva, amikor sorkötelezettségük teljesítése előtt álló izraeli középiskolásoknak tartott előadást. „A katonák csak akkor használhatják fegyverüket, ha életveszélyt hárítanak el vele" – tette hozzá Ejzenkot.

Ezzel váratlanul a hadsereg legmagasabb rangú tisztje fogalmazott meg óvatos kritikát azzal kapcsolatban, hogy az ötödik hónapja tartó erőszakhullám során az izraeli katonák fellépése a palesztin merénylőkkel szemben nagyon gyakran végződik a merénylők halálával, olyan esetekben is, amikor azok szúró-vágó fegyverekkel támadnak. A támadók sok esetben 16-20 év közöttiek.
Ejzenkot ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a hadsereg fegyverhasználati szabályzata nem szorul korrekcióra, s a katonáknak ahhoz kell tartaniuk magukat.

A jeruzsálemi rendőrség szóvivői azonban nem maradtak adósok a válasszal, a közszolgálati televízió híradása szerint azt hangoztatták, hogy „a vezérkari főnök egy klímaberendezéssel ellátott irodából kritizálja a terepen lévő rendőröket".

Januárban Margot Wallstrom svéd külügyminiszter bírálta Izraelt és „hiteles" vizsgálatot sürgetett az izraeli katonák palesztin merénylőkkel szembeni, sok esetben a támadó halálával végződő izraeli katonai fellépés jogszerűsége ügyében. A bírálat nyomán fagyossá vált a viszony Svédország és Izrael között.

Izraelben és a palesztin területeken több mint három hónapja szinte mindennaposak a merényletek, valamint az összetűzések a palesztinok és az izraeli rendfenntartók között.
A támadások azt követően szaporodtak meg, hogy a palesztin sajtóban és a közösségi médiában elterjedt: az izraeli kormány zsidók és keresztények számára is lehetővé teszi az imádkozást a Jeruzsálem óvárosában található Mecsetek terén, és a muszlimok belépésének korlátozását tervezi. Az izraeli hatóságok ezt cáfolják.

Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére. Az erőszakhullámban több mint 20 izraeli és 140-nél is több palesztin vesztette életét. Az izraeli hatóságok adatai szerint utóbbiak nagyjából kétharmada merényletet követett el vagy kísérelt meg, a többiek a biztonsági erőkkel zajlott összecsapásokban haltak meg.