1916. január 18.

Egy Alexics nevű fiatal tisztünk, aki szerbül vagy horvátul tudott, s az orosz nyelvet hamar megtanulta, eljegyzi egy muszka kapitány leányát. Ez az úr magyarul is jól beszél, s annak is mutatja magát, de a muszkával általában olyan jóban van, hogy az ember nem tudja, mit gondoljon róla. Neki mindent szabad, neki nem görbülhet meg a haja szála sem, úgy él, mint Marci Hevesen, s most még meg is házasodik. Hát ilyen eltérők a plennisorsok is…

Az új szeretetadomány-csomagok körül már bajok vannak, a németek ugyanis a ládákban levő egyformára elkészített csomagok közül minden egyes emberüknek a leghatározottabban egy teljes csomagot követelnek, s csak az azután megmaradottaknak a kiosztását engedik a többi hadifoglyoknak, akiknek így természetesen nem jut egy negyed csomag tartalma sem. Nem tudjuk, van-e joguk hozzá vagy sem, elvégre, ha a csomagok Németországból jöttek, nem a mieink, hanem az övék teljesen. Senki sincs vele tisztában, hogy áll ez a dolog.

Néhány nappal ezelőtt egyszerre 8 lapot kaptam, köztük hármat a derék Hollósytól, fehérvári házigazdámtól. Hírek. Bevettük a Lovcsent. A törökök India ellen vezetnek hadat. Már semmit sem fogadunk a hír nagyságának illő örömmel. Hiszen ha Londont és Párizst bevennénk, talán csak az jelentene békét. Nekünk pedig csak olyan hír kell, ami a békét hirdeti.