Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrizetbe vettek egy Iszlám Állam ellen harcoló veteránt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. január 18. 13:21

Őrizetbe vettek a holland hatóságok egy korábban leszerelt holland katonát, akit azzal vádolnak, hogy egy kurd milícia tagjaként az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen harcolt és több fegyveresével végzett.

A holland ügyészség január 15-én, pénteken közölte, a 47 éves férfi a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia soraiban harcolt, amely az egyik legütőképesebb erő az IÁ elleni küzdelemben.

A férfit szerdán fogták el a kelet-hollandiai Arnhem városában, majd egy rotterdami vizsgálóbíróság azzal a feltétellel helyezte szabadlábra, hogy visszaadja útlevelét a hatóságoknak, és hetente jelentkezik a rendőrségen. A hatóságok így akarják megakadályozni, hogy a férfi ismét Szíriába utazzon.

A hatóságok elmondása alapján a veterán több bejegyzést is közzétett Facebook-oldalán arról, hogy a YPG oldalán harcol.

A kurd milíciát az Amnesty International (AI) jogvédő csoport korábban azzal vádolta, hogy tagjai polgári lakosokat űztek el észak-szíriai otthonaikból.

Az ügyészség közlése szerint az IÁ tagjainak megölése miatt akár szándékos emberölésért is vádat emelhetnek a volt katona ellen, azonban azt is hozzátették, hogy további vizsgálódás szükséges, mielőtt bármiféle eljárást indítanak.

A Telegraaf című holland lap kifejtette, hogy a holland jog szerint az állampolgároknak nincs joga önkényesen erőszakot alkalmazni, csupán rendkívüli helyzetekben, például önvédelem esetén. Az ügyészség hozzátette, nagy különbség van a Szíriába az Iszlám Állam elleni harcokban való részvétel céljával önszántukból utazó holland állampolgárok és azon holland katonák között, akik például iraki és kurd erők kiképzésére érkeznek Irakba, hiszen ez utóbbit az iraki kormány kérésére teszik.