1916. szeptember 6-8.

Tegnap Nikiforoff vizitelt rotánknál. Ezt a dögöt már látni is félünk, mert nyomában bajok járnak. Állítólag valami ágyakat keresett itt, azokat ugyan nem találta (ha deszkáit kereste volna, azokat szépen gyalult priccsek alakjában felfedezhette volna), de már másnap megjött az ukáz, ismét elkommandíroztak tőlünk nyolc szolgát a konyháról, s így ez a piszkos munka is nyakunkba szakadt. Ma másutt is nagy átvizsgálások folynak. Hírlik, hogy az önkénteseket és a galíciákat (hogy miként kerül ez a két csoport így egymásmellé azt csak a Jehova tudja) külön barakkokba összpontosítják, a 8. bataillonba, s a munkától mentesítve lesznek, de persze priccsre kerülnek. Tőlünk pedig csak a tanítók gárdája. Ma fogják kiszórni őket.

Mindenki biztosítani akarja a bőrét és csúnya jellemtelenségek vannak napirenden. Egyik csoport a másikra irigykedik, s válogatott piszkosságokkal próbálkoznak valamit kisütni a másikról, hogy helyette annak törjön ki a nyaka. Görbe szemmel nézünk a zenészekre, mert egynéhány falusi trombitás is van köztük. Kultúrműködésének értékéről nem a legjobb a véleményünk, ők meg a szakoktató társaságot tartják naplopóknak, s el kell ismernem, hogy méltán, mert hisz semmit se tudunk elérni kitűzött céljainkból. A tanítóság tagjai, akik a dalárda zömét képezik, annak akarják a vezérszerepet biztosítani, s rettenetesen felháborodnak, ha arról esik szó, hogy talán a dalosok létszámát kellene apasztani. Különben hogy miért kell a létszánunkat itt apasztani, ezt az egyet nem értem, mert hiszen a legtöbbünk úgyis az intelligens emberek sorába tartozván, ugyan mindegy hogy itt van-e vagy más barakkban. Ez megint a muszka titka.

A kozákkapitány újabb stiklijéről hallunk. Egy tiszti szolgánkat úgy hasba rúgta, hogy azonnal a kórháza kellett vinni, operálni.