1917. december 25.

Az ünnepi misére elment, aki befért. Aki nem, az otthon emelte lelkét a Mindenható felé és szállt el haza gondolatok szárnyán, lelkében a karácsony békéjével. Ma senki sem idegeskedik, senki sem veszekedik, senki sem akar keresztülgázolni a másikon, nem gyanúsítja meg azt piszkos dolgokkal, sőt némelyik szempárból mintha restelkedve az engesztelődés fénye csillanna elő. Áldott legyen érte a Krisztus neve! Hála neki, az én szívemben teljes megbocsátás és béke lakik, mert ki értené meg jobban a bajtársak baját jómagamnál, akinek sokszor teljesen kitárják helyzetüket. Bár így maradhatnánk hosszú ideig, egész a hazautazás napjáig, békés egyetértésben!

Az amerikai konyha ünnepi ebédje leves, hús mártással(!) és egy-egy darab göngyölt lekváros tészta. Utóbbiból a barakkbeli betegeknek fél-fél rúdnyi darab járt. Ezután jött a nagy meglepetés, a kakaós puding, melyre már egy héttel előbb fejenként 3 kockacukrot vont le Müller, nem kis felháborodására mindenkinek, mert senkit sem kérdezett, és ezzel természetesen a plenniidegeket megint felkorbácsolta. Este borsos tokány. Előszedem a hazai kekszeket a csájához, a diót, lekvárt, birssajtot, sőt bonbonokat, és ezzel egészen hazai karácsonyünnepet ülök. Egy biztos, hogy ma mindenki jóllakott, s ez volt az első célunk.

Tiencsinből 3000 rubel érkezett hozzánk karácsonyi segélyekre, s ebből mindenkire fél rubel jutott, miből az ebédre 10 kopeket és egy font kenyérre 15 kopeket vontunk le. Mindenki erre a napra spórolt, és hála az égnek, nem volt köztünk senki, aki az ünnepet annak ne érezte volna. A Monopol jövedelméből 100 rubelt osztott szét az arra legjobban rászorulók között 2,5 rubelenként, ebből 38 rubel esett a magyarokra, azonkívül 47 rubelt osztottam ki az eladott fölös szeretetadományokból. Hisszük, hogy ez az utolsó karácsony itt!