1917. november 15-22.

Megkapom végre a március 17-én feladott tiencsini csomagomat is. 100 cigarettát küldtek, ezeket 7 rubelért menten eladom, 100 kitűnő filippini szigetekről származó szivarral pedig Krafft Frici sok szívességét viszonozhatom. (Vagy 25 rubelt kaptam volna ezekért.) Ezeken kívül 2 doboz kakaó, 1 font kubai cukor, 2 pár jó fehérnemű és 3 pár harisnya jön. 21,60 rubelről szól a jegyzék, melynek ellenértékét otthon fizetik be enyéim. Ma megér a csomag vagy 70 rubelt, tehát jobban jártam, mint ha pénzt küldtek volna. A harisnyákat is eladom, túl parádésak nekem, pénzem pedig nincs. Az amerikai konyhához szükséges összeget (most 3.84 rubel 15 napra) mindig úgy teremtem elő, hogy sok cókmókomból valamit áruba bocsájtok. Most kiderül, hogy jó volt mindent megtakarítani. Olyan dolgokért kapok pénzt, amiknek valóban nem sok értéket tulajdonítottam. Régi, fehér papírra nyomott levelezőlapokért pl. 4,50 rubelt veszek be.

Ilyen körülmények között nagyon jólesik végre egy 26,57 rubeles küldeményem, melyet postán jelentettek. 100 korona lesz valószínűleg. Ezzel meg lehetek elégedve, mert mint előbb is említém, a pénzeket továbbító bankok, egyesületek és magánosok versenyeznek, hogy melyik tud bennünket jobban megkopasztani. A rekordot Végh Bandi tartja, akinek 100 koronájáért 16 rubelt fizetnek ki (sürgönyileg jött), holott az orosz pénz maholnap már csak szemétnek számít. Mandzsúriában egy rubel 5,5 kopekkel egyenlő értékű, a városban már 40, 45, 50 (december közepén 56) rubelt kínálnak 100 koronáért. Alexics szállítja a rubeleket a táborba. Egy ezüstrubel 3,20 papírral egyenlő, egy arany 5 rubelesért 32 papírrubelt fizetnek. Vennék én, csak lenne papírrubelem, de sajnos az sincs. Őrzöm is az ezüstjeimet! Hazulról 100 koronás bankókat kérek: ha így küldik, s itt válthatom be, az lenne a legelőnyösebb, de a módját magam sem tudom megjelölni, hacsak nem a csomagjaim dupla fenekébe rejtik. Az iparcikkek ára máról holnapra 20–30%-al emelkedik. Hazai pénzküldemények igen megfogytak, otthon is kevés lehet a pénz (?).

Megint zavaros hírekkel tele az újság. Először szentpétervári bolseviki forradalomról, Kerenski letételéről számolnak be igen röviden a lapok, azután a szokásos jelentés, „Pétervárról táviratok nem érkeznek." Tudjuk már, mit jelent ez. Kíváncsian várjuk a folytatást, de jó ideig csak pletykákra szorulunk. Végre Kerenski szólal meg, tehát ő maradt felül. A bolseviki fölkelést levertnek jelenti ki. Rövidesen azonban kiderül, hogy ez csak egy utolsó injekció akart lenni, hogy az országban szétszórt párthíveit megtartsa maga mellett, mert a dolog úgy áll, hogy ő van leverve. Az összeköttetés helyreáll, és végre tiszta képet kapunk. Kerenski és kormánya megbukott, s Lenin és a bolsevikiek véres harcok árán az élre kerültek. Moszkvában 5000 halott van, de ott is győz a bolseviki forradalom, valamint a legtöbb városban is.

Persze a plennik nem egy helyen beleavatkoztak a dolgokba. A lapok szerint Taskendben a mi embereink kezelték az ágyúkat a Kerenski mellett harcoló kozákok ellen, és nagy sikerrel. Irkutszkból jönnek plennik, akik mesélik, hogy ott is véres harcok folytak, és az utcákon hasalva kellett dekkolni a kószáló golyók elől. Végül ott is a bolsevikiek győztek. A sajtó azonban, amely még mindig Kerenski-párti, meglehetősen szemtelen hangon mer írni, s korholja, szidja a bolsevikeket. Ezen csodálkoznom kell, mert az eredmény immár nem látszik kétesnek. Végre, végre megjön a várva várt hír, Lenin elrendeli a fegyverszünetet. Ha ezt Kerenski rendelte volna el, talán nem ellene kezelték volna az ágyúkat a taskendi bajtársak. És valószínűleg nem jött volna utána Lenin. Mert az oroszoknak is valószínűleg mindegy volt, hogyan hívják Kerenski utódját, csak olyan legyen, aki a fegyverszünetet elrendeli. A háborús nyomorgással itt mindenki nyakig volt. Kerenski megbukott abban a percben, amikor a végső győzelemig való harc jelszavát a száján kiejtette. (Később hallottuk, hogy Kerenski az angolok megfizetett embere volt, s ők emelték polcára, tehát úgy kellett táncolnia, ahogy azok fütyültek.) Duhonin, a fővezér ellenszegül Leninnek, mert az angol és francia szövetségesek a fegyverszünet ellen a legkétségbeesettebben tiltakoznak, erre Lenin leteszi. Később olvassuk, hogy a matrózok Duhonint vonatjából a kívülálló tömeg szuronyaira lökték, felnyársalták…", aztán egy lövés hallatszott, egy kardvágás történt, s este a hullát ismét visszavitték a kocsiba. A nép ismét rettenetesen ítélt. Kerenski elmenekült. Kozákok kísérték útján. Mikor egy tábornok matrózkíséretet ajánlott neki, idegesen így utasította vissza az ajánlatot: „Nem, nem, matrózt, azt nem!" Jó orra volt.

Kerenskinek Pétervár ellen menetelő csapatait Gacsinánál és Carskoje Solonál a bolseviki csapatok megverik és pártjukra állítják. Ezek a harcok minden eddiginél véresebbek és elkeseredettebbek. A lapok szerint egymásba fonódott, egymást körömmel, tépő s harapó, fojtogató megmerevedett hullák borítják a csatateret, sápadt s merev arcukon még akkor is az elkeseredett düh és gyűlölet kifejezésével. Pétervárra a naponta szükséges 24 vagon gabona helyett csak 3–4 vagon érkezik. A vasutasok meg akarják tagadni az egymás ellen induló orosz csapatok tovaszállítását, a postások is nehezen hajlanak, de végül is meg kell hajlaniok a bolseviki erőszak előtt. Krilenkó lesz a főparancsnok, egy zászlós! A déli, nyugati és román fronton ugyan visszautasítják rendelkezéseit, de biztosra veszem, hogy csak idő, rövid idő kérdése, hogy a hatalom teljesen kezébe kerüljön. Szétrohadt már a muszkák hadserege egészen. Ukrajna önállóságát követeli, sőt állítólag már ki is mondta azt, a finnek ugyancsak ellenállnak a muszka parancsoknak, s a maguk urai akarnak lenni. A frontokon 3-4, sőt néhol csak félnapi élelem van, a csapatok elhagyják azt, megrohanják a front mögötti vonatokat és rabolnak. A Dagó- és Ösel-szigetek megszállása óta a muszkák állandóan a németeknek finn területen történő partraszállásától tartanak.

Az orosz frontról érkező nekünk igen tetsző hírekkel egyidejűleg az olasz frontról is kitűnő hírek jönnek. Be jól esnek ezek elfásult szíveinknek! Szinte nem akarunk hinni füleinknek, mikor a lap minden bevezetés nélkül Udine elfoglalását hozza. Megint bizakodni kezdünk, most már csakugyan nem lehet messze a szabadulás, ellenségeink táborában felfordulás, zűrzavar, bomlás, nekünk ezek fényes győzelmek! Három nap alatt kiverjük az olaszt arról a területről, melyet másfél év alatt annyi rettenetes áldozat árán, lépésről lépésre csikart ki tőlünk. Eszeveszett futással kotródnak a taliánok, 1500 ágyú, 180 000 fogoly a zsákmányunk. Visszavonulnak a Tagliamentóhoz, jelzik, de már másnap onnan is kiseprik őket seregeink. Elérkezett a taliánnal való leszámolás ideje is. Megkapja bérét hitvány szószegésének. Nem tudunk megállni a Piavénál sem, és már beharangozzák Velence elestét.