1917. október 20-31.

A hőmérő többet van 0 alatt, mint fölötte, és a hó megáll odakünt, már nem olvad el. A football és faustball befagyott, más sportról kell gondoskodni. Egy korcsolyapályát planíroznak a fiúk a barakk közelében, s deszkalyukon húzzák rá a vizet a kútból, de a víz a sarkon rögtön megfagy, nem könnyen megy a sima jég elkészítése.
A rókalyukon át szoktam kijárni Klein Sanyihoz, aki nem messze lakik a téren. Felvitte az Isten a dolgát. Olyan luxussal rendezkedett be, hogy egy hazai orvosprofesszor kismiska hozzá képest. Tálossal terveztette meg a bútorait a legmodernebb és legegyénibb stílusban. Csak egy kissé túl kanyargósak a vonalai, inkább valami süteményhez hasonlók, ráülni nemigen merek, az az érzésem, hogy vagy feldűl velem a szék, vagy a lábai törnek el alattam. Cseresznyepirosra mázolt pamlag, asztal, székek, mosdó és íróasztal − ezekből áll a garnitúra. A falon, mely szintén Tálos művészi festése, ugyancsak tőle származó vázlatok, egy tarka tulipános keretbe foglalt tükör, az asztalon Tatz Kálmánnak egy kis szobra s egy elefántcsontból faragott elefántocska, japán munka. Egy vázában tömött árvácskacsokor. Egész kedves, meghitt, házias hangulatú lakás, de hát ez kell is, mert a „Doktor Úr" rendel a muszkáknak, sőt muszka hölgyeknek is, ehhez az oroszoktól származó engedélye van. „Nemi bajokban specialista", mint értesülünk, a városban, a Vöröskereszt kórházában is naponta rendel, s valószínűleg ezért kapott engedélyt a táborbeli praxisra. Még egy Tálos-féle akvarell díszíti a falat, egy kiforrott technikával, s frissességgel megfestett, kék szemű és szőke fürtös szibériai szépség, aki itt némi joggal foglal helyet. Sanyinak legbájosabb páciense, kit személyesen is volt szerencsém megismerni. Tipikus szibériai „példány": kívül pirospozsgás belül rothadt leányzó.

Sanyi lakótársának, Dabisnak is van egy szőke cicája. Egy ebéden, melyre Zsakival együtt vagyunk hivatalosak, a háziasszony szerepét viszi, s mi tagadás, jólesik annyi idő múltán, hosszú 3 év után ismét egy friss asszonyszemély társaságában lenni.
Igaz, hogy a diskurzus sehogyan sem megy magától, csak Sanyi tolmácsolásával, aki már egészen folyékonyan hadar oroszul. Három esztendeje, hogy asszonnyal nem váltottam szót, nem csoda, hogy némi kis meghatottságfélét érzek, és hálás vagyok a kis dögnek, amiért a fajtája megszokott undok viselkedésétől elütően szerényen és kedvesen viselkedik, s a harmóniát nem zavarja.

Medikus barátaink egyébként sorra megkezdik a házaséletet, és ha felkeressük őket, oly óvatosan kell kopogtatni, mint valami mézeshetes házaspárnál. Igyekeznek jól élni, a megadott körülmények között sokkal is jobban vannak, mint mi, barakkbeliek, de azért ez is csak szemfényvesztés. Sanyi naponta rendel a városban, a délutáni vonattal megy be, s este jön haza. Róth is professzorrá nőtte ki magát, hetenként kétszer operál. Legföljebb nem sikerülnek az operációk. Nagyobb baj nem történhet, jelenleg azonban hastífuszban fekszik a szerencsétlen, s nagyon komoly az állapota. Tanulság: az ember éljen vígan vagy nyomorultul Berezovkán, a hastífusz azért megtalálja, s amíg a többi pajtás hölgyekkel vigad, a szomszédban, egymagában szépen felfordulhat az ember. Részemről nem is érzek irigységet a medikusi jó élettel szemben. Beleszoktam már a puritán életbe, sőt ezt tartom helyzetünkhöz méltónak. Talán kissé komoran nézem helyzetünket, de természetem lévén, hogy mindig a rosszabb eshetőségre is számítok, így aztán nemigen van túl nagy jókedvem.

Olvassuk a Telegramban hogy a kazáni óriási tűzkatasztrófát, ahol emberek ezrei pusztulnak el a lángok között, a muszkáknak sikerült a hadifoglyokra fogni, és mindegyik bajtársunkat, kinek idejében nem sikerült elmenekülni, ízekre tépte a megvadult tömeg. Még napok múlva is vadásztak a város körüli mezőkön ilyen szerencsétlenekre, s akik előbb elkerülték sorsukat, itt kerültek végzetük elé. Szegények, ők is gyengék lehettek, mint az őszi légy, s elpusztulnak nyomorultul, anélkül, hogy a buta vérszomjas állatokból előbb a pokolba küldhettek volna pár tucatot. Ezek az esetek mind engem igazolnak. Fel kell készülnünk mindig a legrosszabbra is. Boldog emberek azok, akik itt teljes nemtörődömségben tudnak élni. Bár nekik lenne igazuk.

A városbeli hadifoglyok egymásután térnek vissza hozzánk, csak azok maradnak bent, akik állami intézményekhez kerültek. Megjön Szabó Gy. Géza és Csopják is. Állítólag a kormány a komitékra bízta annak megítélését, hogy bajtársaink élete munkaadóiknál kellő biztonságban van-e, s hogy ellenkező esetben azok visszavonását elrendelhessék. Sok kőműves is visszaérkezett, akik pedig nagyon jól kerestek, mégis otthagyták a munkát, mert mint mondják, attól kellett tartaniuk, hogy a konkurens muszka kőművesek agyonverik őket. Csinos kilátások. Haza nem eresztenek, itt pedig mint fölös kenyérfogyasztókat, agyon akarnak verni. Ellentétben ezekkel a jelenségekkel, jelenlegi őreink sokkal szívesebbek hozzánk, mint az előbbiek.
Ezek mind a frontokon járt és sebesülten hazakerült emberek, kiknek a mi nyomorúságunkkal szemben több megértésük van, hisz maguk is sokat szenvedtek.